Természetes módon szeretnéd felturbózni a hangulatod, fejleszteni a memóriád és a lehető legtovább megőrizni a szellemi frissességed? A megoldás baromi egyszerű és kézenfekvő: mozogj sokat!
Azzal a váddal illette egy izraeli vállalat Soros Györgyöt, hogy befolyása révén indokolatlan kárt okozott a cégnek. A spekuláns szóvivőjén keresztül tagadta az ellene felhozottakat.
A NASA tervei szerint 2019-ben beindulna a Mars expedíció egy Hold körüli űrbázis kialakításával. 2033-ban pedig elérhetik az első űrhajósok a Marsot és megtörténhet az első séta a vörös bolygó felszínén. Az ehhez szükséges szellemi kapacitás rendelkezésre áll, a Mars-utazás azonban pénz kérdése - mondta el az InfoRádiónak Sárneczky Krisztián csil
Képzeld el, hogy bütykölsz a garázsban, dolgozgatsz a kertben vagy éppen egy pörgős fesztiválon csapatod. Kikúrt meleg van, izzadsz, mint egy meghajtott muraközi ló, és de rohadtul innál már egy sört.
Csúsztatások és igaztalan állítások vannak az Európai Bizottság „Lássuk a tényeket" című dokumentumában, amelyet a Nemzeti Konzultációra küldött válaszul
A magyarok 29%-a elégedetlen jelenlegi otthonával, a CSOK-ot saját bevallása szerint 63% ismeri, de 90% hallott már róla. 56%-nak egyértelműen jó a véleménye e támogatásról, ugyanakkor a lakás-takarékpénztári konstrukciók ismertsége...
Egy közterületen kóborló aligátorteknőst fogtak be Piliscsabán szombaton este, az állat a befogás előtt meg is harapta egyik megtalálóját - tájékoztatta Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke vasárnap az MTI-t.
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak.
A héten újra felpörgött a vizes vb költségeit összesítő számlálónk, egyszer 300, egyszer pedig egy 116 millió forintos tétellel gyarapodott a kiadás. Most újabb 935 milliót kell hozzáadnunk.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Líbiában tervezett regisztrációs táborát Olaszország tízmillió euróval támogatja - jelentette be Angelino Alfano olasz külügyminiszter, aki líbiai tárgyalásairól vasárnap számolt be az Il Messaggero című római napilapnak
Elkészült a salgótarjáni főplébánia templomának felújítása, az épületben vasárnap hálaadó szentmisét tartottak, a templomot megáldotta Beer Miklós váci megyéspüspök
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
Az egyik legnagyobb utazási véleményoldala több millió értékelés alapján most összeállította a világ legnépszerűbb utazási célpontjainak ranglistáját. Az idei toplistára Budapest sajnos nem került fel, de vajon melyik város végzett...
Izrael megvizsgálná a palesztin-izraeli békefolyamat megújításának lehetőségét - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén, Donald Trump amerikai elnök közelgő látogatása kapcsán - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.