A BMW M2 már önmagában is drasztikus, az apró karosszériába szorított hatalmas motor szinte repíti. A formával is minden rendben, igazán hatásos, ezt a frissítéssel sem akarják elrontani.
A problémát kifejezhetjük sok más szóval is, például: aggodalmaskodás, idegesség, feszültség, nyugtalanság, ingerültség, stresszes állapot. A szorongásos zavarok a lakosság mintegy 20 százalékát érintik.
A péntekenkénti fokozott közterületi jelenlét elsősorban a lakosságot zavaró és a szubjektív közbiztonság-érzetet hátrányosan befolyásoló jogsértések megelőzésére irányul.
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak.
A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül az inflációs és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, ipari és építőipari statisztikák is napvilágot látnak.
Meghalt a Mount Everest megmászására tett kísérlet közben Min Bahadur Sercsan, aki egy japán vetélytársától szerette volna visszahódítani a korrekorderi címet a világ legmagasabb hegyén.
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
A jövő héten megjelenő makrogazdasági adatok közül az inflációs és az államháztartási adatok számíthatnak a legnagyobb figyelemre, ezen kívül külkereskedelmi, ipari és építőipari statisztikák is napvilágot látnak.
Izrael megvizsgálná a palesztin-izraeli békefolyamat megújításának lehetőségét - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén, Donald Trump amerikai elnök közelgő látogatása kapcsán - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió
„Az ENSZ különleges megbízottja elfogult az ország vitatott kábítószer-ellenes háborújával szemben” – állítja Duterte elnök adminisztrációja, és azzal fenyegetőzik, hogy a szigetország panaszt nyújt be az ügyben a nemzetközi szervezetnél.
Meghalt a Mount Everest megmászására tett kísérlet közben Min Bahadur Sercsan, aki egy japán vetélytársától szerette volna visszahódítani a korrekorderi címet a világ legmagasabb hegyén.
Berettyóújfalu – Már két napja, hogy szerettük rejtélyes eltűnése kínozza a berettyóújfalusi Kardos család életét. A 21 éves Kardos László dolgozni indult, azóta azonban senki nem tud róla semmit.
A nyelvzsibbadás egy viszonylag gyakori panasz az orvoshoz fordulók körében. A betegek nem mindig tudják megfogalmazni, hogy milyen érzés ez, gyakran az ízérzés zavarával tévesztik össze.
Rengeteg pénzt költöttek Kordáék a szállodaként működő villájuk felújítására. Mire kész lett viszont úgy döntöttek, lemondanak az üzlet vezetéséről. Akkora vagyont öltek a villa felújításába, hogy tudják, az ő életükben...
Megjelentek az Agrármarketing Centrum új pályázatai, melyek keretében akár 50%-os támogatás is igényelhető. Három kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszer...
Egy gyanúsnak vélt táska miatt elővigyázatosságból kiürítették és lezárták vasárnap a párizsi Louvre múzeum udvarát, ahol este az elnökválasztás második fordulójának esélyes jelöltje, Emmanuel Macron győzelme esetén ünnepelni készül híveivel - közölte Macron kampánystábja.