A tavaszi hidegek utáni felmelegedés magával hozza a pollenek hirtelen megjelenését is, az allergiások május elejétől számíthatnak az ilyenkor jelentkező nehezebb időszakokra.
Akár kényszergyógykezelésre is küldheti az ügyészség a merénylet feltételezett elkövetőjét, aki így megúszhatja a börtönt. Az új ügyvéd pedig nem nyilatkozik.
Ha a csótányok elszaporodnak a lakásunkban, nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Egyik napról a másikra arra észlelhetünk, hogy egyre többen vannak, valósággal ellepnek. Irtózatos arra ébredni, hogy a függönytől az ágytakaróig, a konyhaszekrényig mindenütt ott vannak.
Újraindítják a távfűtést kedden a hidegre fordult idő miatt Miskolcon - közölte a városi önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn.
Nyolcszázötven eurót, vagyis 255 ezer forintot fizet fejenként a hallgatóság Barack Obama volt amerikai elnök előadásának meghallgatásáért a milánói Seeds&Chips nemzetközi élelmiszer-innovációs találkozón.
Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter bízik abban, hogy Paks II. 2026-ban üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején indulhatnak.
Ausztrália - Magyar csontvelődonort keres egy Ausztráliában élő, magyar származású, súlyos beteg. Kate - akinek szervezetét egy gyors lefolyású, agresszív, halálos betegség, a mieloid leukémia támadta meg - élete ezzel évekkel hosszabbodhatna meg.
A magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal továbbra is utazhatnak Olaszországba, ehhez nem kötelező útlevelet kiváltani - közölte a budapesti olasz nagykövetség hétfőn az MTI-vel.
Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában a részletes vitát hétfő délután.
A magyar államháztartást az elmúlt években jellemző stabilitás meg fog maradni egész évben, GDP-arányosan érdemben 3 százalék alatt teljesülhet a hiány - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A márciusi 2,7%-ról 2,2-2,3%-ra lassulhatott áprilisban az infláció éves dinamikája Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint az áremelkedés ütemének visszaesését elsősorban az üzemanyagárak...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten tárgyalt Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszterrel, akivel a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is megvitatták - közölte a tárca.
Újraindítják a távfűtést kedden a hidegre fordult idő miatt Miskolcon - közölte a városi önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn.
A Bayern München mellőzött portugálja iránt egyre több klub érdeklődik. Az újabb hírek szerint a milánói Inter szeretné soraiban tudni a tehetséges portugált.
Tartós betegségekben szenvedők adókedvezményt kapnak. Ha egy beteg ember nyugdíjba megy, a betegséggel kapcsolatos kiadásai nem csökkennek, az adókedvezmény azonban megszűnik. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek ilyen jellegű támogatásról, de ez nem kötelező.
A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája is csatlakozott a petefészekrák világnapjához, melyet május 8-án tartanak. Az intézmény orvosai és szakemberei a világnap hivatalos logójának viselésével hívják fel a figyelmet a betegségre.
A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdaságához magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekelt és szereplő munkáját - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután az agrárgazdaság fejlesztése érdekében partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével.
A nagy mentések miatt is olyan izgalmas egy raliverseny, ám nem mindig a pilóta ügyessége, hanem a szerencse oldja meg a problémát, ahogy most is a Kanári-szigeteken.
Verona - Még mindig nem kapták meg az ígért kártérítést a a sérültek és az elhunytak hozzátartozói, mindössze csak a biztosító által előre utalt előleget kapták meg.
A május 2-án T/15428. számon benyújtott, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat érinti az áfaszabályokat is.
A 21-29 év közöttiek fiatalabb fele (21-24 évesek) közel kétszer nagyobb eséllyel unatkozik munkahelyükön (38 százalék), mint az X generáció tagjai (22 százalék) – állítja tanulmányában az online oktatással foglalkozó amerikai Udemy.
A kivitelezés csúcsidőszakában, 2021-2022 időszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén, a szakértői létszám pedig elérheti az ezer főt - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Süli János, a Paksi Atomerőmű...
Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről szóló részletes vitát az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfő délután.
A két ország kormánya azt szeretné, hogy rajtuk keresztül érkezzenek a civil szféra támogatására szánt pénzek. A norvég miniszterelnök szerint az „illiberális” hatalmak nem értik, hogy a civil szférának miért kell függetlennek lennie.