Az európai e-kereskedelem továbbra is évi 12 százalék körüli ütemben gyarapodik, míg a magyar szereplők ennél valamivel magasabb, 15-20 százalék közötti átlagos növekedéssel számolhatnak - derül ki az Ecommerce Europe legfrissebb előrejelzéséből, amelyet a Growww Digital Kft. hétfői közleménye ismertet.
Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben.
Hétfő reggelre fejeződött be a tömeges kitelepítés Hanoverben. Ötvenezer embernek kellett elhagyni az otthonát, mert egy építkezésen fel nem robbant második világháborús bombákat találtak.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy a munkaszerződésemben 6 hónap próbaidő van meghatározva (kollektív szerződés van a cégnél) ami augusztusban fog lejárni. A kollektív szerződés viszont meg lesz szüntetve július elején. Ilyenkor ténylegesen meddig tart a próbaidőm? Hiszen ha augusztusban járna le, akkor a kollektív szerződésben foglaltak is érvényesek kellenek, hogy legyenek.
Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében az Országgyűlésben. Az alábbiakban teljes egészében elolvashatják és meghallgathatják Áder János besz
Szigorúan lép fel az illegális kettős állampolgárokkal szemben és szankciókkal sújtja őket Alsó-Ausztria tartománya - számolt be a Die Presse című osztrák lap hétfőn.
A franciák legyőzése után a második meccsén is jól játszott és szép eredményt ért el a magyar U17-es válogatott a korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságon.
Új elnököt választanak kedden Dél-Koreában, a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai államfő hatalomból történt eltávolítása után két hónappal.
Elfogadta Lovász László elnök beszámolóját a közgyűlés az MTA tavalyi költségvetéséről és vagyoni helyzetéről, és megszavazta a jövő évi büdzsé irányelveire vonatkozó javaslatot is.
"Örülök, hogy élek" - ennyit mondott Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy újságírók megkérdezték tőle, mit szól Bayer Zsolt újabb botrányos kijelentéseihez.
A kötöttfogásúaknál 85 kilóban induló 27 esztendős versenyző, akit a riói olimpián vitatható bírói ítélettel fosztottak meg a harmadik helytől, vasárnap, a szerbiai Európa-bajnokságon megszerezte felnőttkarrierje első aranyérmét nagy nemzetközi versenyen.
Bicikli-pártiak vagyunk, a tízből hét magyarnak van saját kerékpárja és ötödük szinte minden nap biciklire pattan. Nem szeretünk sokat áldozni egy kerékpárra, legfeljebb 10 ezer forintot költünk rá évente, és az új kerékpárra sem...
Vasárnap este a Vardar Szkopje legyőzésével harmadjára is Bajnokok Ligája győztes lett a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A lányoknál természetesen óriási volt az öröm.
Elemzők által vártnál jobban javult, csaknem 10 éves csúcsra emelkedett a befektetői hangulat az euróövezetben májusban az áprilisi szintén jelentős javulás után.
Idén június 30-ig kell azonosítaniuk a feltöltőkártyás előfizetőket a mobilszolgáltatóknak, mivel a törvény szerint megszűnik az az előfizetés, amelyik esetében az adategyeztetés nem történik meg határidőig - hívta fel a figyelmet...
A lakások drágulása láttán sokszor azt gondoljuk, hogy egy sajátos jelenségről van szó, ami egyedül Magyarországot érinti. Valójában azonban a világ egyre több országában tapasztalja a lakosság, hogy rég nem látott ütemben emelkednek...
A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint amellett, hogy a beruházás korrupciógyanús és szabálytalan szerződésekkel volt tele, politikai utasítások nyomán olyan technikai és lebonyolítási hibákat is elkövettek, amelyek óriási költségnövekedést okoztak.
Bocsánatot kért Szilágyi György jobbikos képviselő, aki veréssel fenyegette meg az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát.
Ötvenkét jogerős szabadságvesztését töltő elítélt is megkezdte hétfőn az érettségi vizsgákat - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtási Szervezet szóvivője hétfőn az MTI-t