Megkezdte a hétvégén a harmadik, egyben utolsó akklimatizációs kört a csúcstámadás előtt Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó, akik a Magyar Everest Expedíció keretében készülnek a világ legmagasabb csúcsának megmászására oxigénpalack nélkül.
Növényi hatóanyagok épp úgy segíthetnek a fertőzések leküzdésében, mint a gyógyszergyári laboratóriumokban előállított mesterséges társaik – írta a német BKK egészségpénztár egy felmérés kapcsán.
A nagy mentések miatt is olyan izgalmas egy raliverseny, ám nem mindig a pilóta ügyessége, hanem a szerencse oldja meg a problémát, ahogy most is a Kanári szigeteken.
Míg az ellenzők szerint egyáltalán nem kell, és zavarná a város látképét a Kopaszi-gáttól nyugatra tervezett 120 méteres magasház, a kerület főépítésze szerint a hazai szabályozások miatt egy magasabb, 150 méteres felhőkarcoló mutatna igazán jól.
Kinek, és miért szűnik meg az utazási kedvezménye – kérdezte Józsa István az Országgyűlés mai ülésén. A szocialista képviselő kérdését arra alapozta, hogy a 2018-as költségvetési javaslat szerint az ideinél 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz jut utazási kedvezmények fedezetére.
A Hizbut Tahrír Indonézia (HTI) nevű radikális muszlim csoport feloszlatásáról döntött Joko Widodo indonéziai elnök - jelentette be Wiranto indonéziai biztonsági miniszter hétfőn.
Mikor már azt gondolnánk, hogy a posztmodern irodalomnak befellegzett, és tényleg, jönnek ismét a történetközpontú regények, megjelenik Andy Griffith (alkotótársával, Terry Dentonnal), és letesz két olyan gyerekkönyvet az asztalra, amelyek a posztmodern irodalom minden kellékét felvonultatják, kivétel nélkül.
Bár gyanítjuk, civilben nem keresik egymás társaságát és rendszerint csak a Parlament a közös hely az életükben, most mégis úgy esett, hogy ugyanaznap, ugyanott fotózták le Vona Gábort, a Jobbik elnökét és a fideszes Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét.
Hétfőn esténként robbanások egybefüggő moraja, fegyverropogás zaja veri föl az M+ csatornát. Semmi különös, csak Bruce Willis, alias John McClane újra aktiválta magát: a Die Hard-filmek mennek sorozatban.
Függetlenül attól, hogy milyen mértékben, a toka férfiaknál és nőknél egyaránt megtalálható. Sokakat zavar, ők mindent megtesznek azért, hogy megszabaduljanak tőle...
Bocsánatot kért Szilágyi György jobbikos képviselő, aki veréssel fenyegette meg az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát
2016 végéig már összesen 194 ezren kötöttek államilag támogatott nyugdíjbiztosítást, közülük 79 ezren első alkalommal vehetik igénybe az előző évi befizetéseik után járó adójóváírást. A május 22-ig benyújtandó szja-bevallásban...
Noha minden hivatalos adat szerint tavaly is erőteljesen drágultak a lakások, az összkép igencsak vegyes, hiszen tovább nőtt a településtípusok közti különbség. Budapesten a lakások árának növekedése már az inflációt is jócskán meghaladja 2008-hoz képest, miközben más településeken az árak el sem érik a válság előtti csúcsukat.
Nyíregyháza mellett elfogtak egy magyar férfit, akit emberkereskedelem és kerítés miatt kerestek a holland hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
A balkáni régióban és Magyarországon jelentős, tartós lehűlés volt januárban, ami csaknem három héten át megemelte az áramfogyasztást, a magyar villamosenergia-kínálatot termelési kiesések csökkentették, így a villamosenergia-rendszer kifeszítve, de biztonságosan üzemelt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn, a
Ha a csótányok elszaporodnak a lakásunkban, nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Egyik napról a másikra arra észlelhetünk, hogy egyre többen vannak, valósággal ellepnek. Irtózatos arra ébredni, hogy a függönytől az ágytakaróig, a konyhaszekrényig mindenütt ott vannak.
Újraindítják a távfűtést kedden a hidegre fordult idő miatt Miskolcon - közölte a városi önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője hétfőn.
Nyolcszázötven eurót, vagyis 255 ezer forintot fizet fejenként a hallgatóság Barack Obama volt amerikai elnök előadásának meghallgatásáért a milánói Seeds&Chips nemzetközi élelmiszer-innovációs találkozón.
Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter bízik abban, hogy Paks II. 2026-ban üzemelni fog, az előkészítő beruházások a jövő év elején indulhatnak.
Ausztrália - Magyar csontvelődonort keres egy Ausztráliában élő, magyar származású, súlyos beteg. Kate - akinek szervezetét egy gyors lefolyású, agresszív, halálos betegség, a mieloid leukémia támadta meg - élete ezzel évekkel hosszabbodhatna meg.
A magyar államháztartást az elmúlt években jellemző stabilitás meg fog maradni egész évben, GDP-arányosan érdemben 3 százalék alatt teljesülhet a hiány - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A márciusi 2,7%-ról 2,2-2,3%-ra lassulhatott áprilisban az infláció éves dinamikája Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A szakértők szerint az áremelkedés ütemének visszaesését elsősorban az üzemanyagárak...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten tárgyalt Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszterrel, akivel a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is megvitatták - közölte a tárca.
A Bayern München mellőzött portugálja iránt egyre több klub érdeklődik. Az újabb hírek szerint a milánói Inter szeretné soraiban tudni a tehetséges portugált.
Tartós betegségekben szenvedők adókedvezményt kapnak. Ha egy beteg ember nyugdíjba megy, a betegséggel kapcsolatos kiadásai nem csökkennek, az adókedvezmény azonban megszűnik. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek ilyen jellegű támogatásról, de ez nem kötelező.