2017. május 8. hétfő

máj. 8
16:42
Felfüggesztették az iraki misszió bővítésének bizottsági vitáját (Gondola)
Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában a részletes vitát hétfő délután
máj. 8
16:42
Horgászás közben akadt horogra - A holland rendőrség körözte (Alternatív Energia)
Emberkereskedelem és kerítés miatt keresték a holland hatóságok, Nyíregyháza mellett fogták el.
máj. 8
16:42
Olasz foci: 82 éves rekordot döntött meg a sokat szidott csatár (Agroinform)
Batistutának és Tottinak sem jött össze, de Dzeko megcsinálta. Pedig folyton azzal piszkálják, mennyi helyzetet elront.
máj. 8
16:44
Milyen tavasz ez már? - Újraindítják a távfűtést (Alternatív Energia)
Hidegre fordul az idő. Megint.
máj. 8
16:45
Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az iraki magyar katonasággal (Privátbankár)
Megakadt a honvédelmi és rendészeti bizottság ülése.
máj. 8
16:45
A szalagkorláton lógva állt meg (Autónavigátor)
A nagy mentések miatt is olyan izgalmas egy raliverseny, ám nem mindig a pilóta ügyessége, hanem a szerencse oldja meg a problémát, ahogy most is a Kanári-szigeteken.
máj. 8
16:45
Kövér az alkotmányt és a médiatörvényt is sérti (HírTV)
Kövér döntése alapján jelenleg nagyjából 60 ember van kitiltva a Parlamentből, jelentős részük újságíró.
máj. 8
16:51
Veronai busztragédia: még mindig nem fizettek kártérítést az áldozatok családjának (Blikk)
Verona - Még mindig nem kapták meg az ígért kártérítést a a sérültek és az elhunytak hozzátartozói, mindössze csak a biztosító által előre utalt előleget kapták meg.
máj. 8
16:51
Tervezett változások az áfában (Adózóna)
A május 2-án T/15428. számon benyújtott, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat érinti az áfaszabályokat is.
máj. 8
16:51
Fordulat jön az időjárásban (Infostart)
Kedd estig a Kárpát-medence térségének időjárását az észak felől érkező hidegfront alakítja, lehűlésre, elszórtan csapadékra számíthatunk.
máj. 8
16:53
Unatkoznak munkahelyükön az Y generáció tagjai (Adózóna)
A 21-29 év közöttiek fiatalabb fele (21-24 évesek) közel kétszer nagyobb eséllyel unatkozik munkahelyükön (38 százalék), mint az X generáció tagjai (22 százalék) – állítja tanulmányában az online oktatással foglalkozó amerikai Udemy.
máj. 8
16:54
Paks 2: Elárulták, hogy szállhatnak be a magyarok (Portfolio)
A kivitelezés csúcsidőszakában, 2021-2022 időszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén, a szakértői létszám pedig elérheti az ezer főt - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján Süli János, a Paksi Atomerőmű...
máj. 8
16:54
Felfüggesztették az iraki misszióról szóló bizottsági vitát (ATV)
Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről szóló részletes vitát az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában hétfő délután.
máj. 8
16:54
Erna Solberg: Nem engedhetjük meg Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy felügyelje a civil társadalomnak szánt pénzeket (444.hu)
A két ország kormánya azt szeretné, hogy rajtuk keresztül érkezzenek a civil szféra támogatására szánt pénzek. A norvég miniszterelnök szerint az „illiberális” hatalmak nem értik, hogy a civil szférának miért kell függetlennek lennie.
máj. 8
16:54
Fordulat jön az időjárásban (Háziállat)
Kedd estig a Kárpát-medence térségének időjárását az észak felől érkező hidegfront alakítja, lehűlésre, elszórtan csapadékra számíthatunk.
máj. 8
16:54
Áron alul szabadulhatott meg házától Bangó Margit (Pénzcentrum)
Hosszadalmas értékesítési tortúra után végre talált vevőt kispesti otthonára Bangó Margit. A Kossuth-díjas énekesnő ötszobás otthonát áron alul kínálta, helyette családja közelében vásárolt új ingatlant. A mama eladta...
máj. 8
17:00
Így kerülheti el a sorbanállást (Infostart)
A személyes ügyintézés mellett már online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás ügyfelek a Telenornál, az egyeztetésre a törvényi szabályozás szigorodása miatt van szükség június 30-ig - hívta fel a figyelmet a Telenor Magyarország Zrt. hétfőn. A szolgáltató sms-t küld az ügyfeleknek a teendőkről.
máj. 8
17:00
Fordulat jön az időjárásban (Gondola)
Kedd estig a Kárpát-medence térségének időjárását az észak felől érkező hidegfront alakítja, lehűlésre, elszórtan csapadékra számíthatunk
máj. 8
17:00
Paks 2: Elárulták, hogyan szállhatnak be a magyar cégek (Portfolio)
A kivitelezés csúcsidőszakában, 2021-2022 időszakában 8000-8500 szakember dolgozhat majd a Paks 2 építési területén, a szakértői létszám pedig elérheti az ezer főt - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Paksi Atomerőmű két...
máj. 8
17:02
Holland rendőr körözte, magyar rendőr elfogta (Gondola)
Nyíregyháza mellett elfogtak egy magyar férfit, akit emberkereskedelem és kerítés miatt kerestek a holland hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján
máj. 8
17:06
Csökkent az államháztartás idei hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszere áprilisban 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, így az idei év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 144,9 milliárd forint után - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
máj. 8
17:06
Sztálin, te csodálatos - avagy így vélekednek az oroszok az egykori vezetőről (ATV)
Az oroszok 50 százaléka pozitívan értékeli Sztálinnak a Nagy Honvédő Háború idején, azaz a második világháborúnak a Szovjetunió náci megtámadása utáni időszakában betöltött vezetői szerepét - derült ki a főleg a Kreml megrendelésére dolgozó orosz Közvélemény Alap (FOM) hétfőn ismertetett felméréséből.
máj. 8
17:09
Méregdrága Obama előadása (Privátbankár)
Jó mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a volt amerikai elnökre kíváncsi.
máj. 8
17:09
Kövér köpni-nyelni nem tudott, olyat mutatott Áderről Szabó Tímea (Blikk)
Áder János beiktatási beszéde alatt egy bajszos marionettbábuval bábozott a Párbeszéd parlamenti képviselője, melynek fejére egy Áder-arcot ragasztottak.
máj. 8
17:09
A továbbjutás a tét az U17-es Eb-n - írjatok történelmet, fiúk! (Blikk)
Nagy, történelmi tettre készül U17-es labdarúgó-válogatottunk a horvátországi Európa-bajnokságon.
máj. 8
17:11
Titkos műholdakkal készül halálos csapásra Amerika ellen Kim Dzsong Un (Blikk)
Nagy hatótávolságú atomrakéták helyett műholdakról mérhet végzetes csapást az Egyesült Államokra az észak-koreai diktátor, állítják szakértők.
máj. 8
17:12
Spanyol edző érkezik a bajnokcsapathoz (Infostart)
Távozik posztjáról Sterbenz László vezetőedző, akinek az irányításával az Uniqa Sopron női kosárlabdacsapata csütörtökön megszerezte 11. bajnoki címét.
máj. 8
17:12
Továbbra sem kötelező a magyaroknak az útlevél Olaszországba (ATV)
A magyar állampolgárok személyi igazolvánnyal továbbra is utazhatnak Olaszországba, ehhez nem kötelező útlevelet kiváltani - közölte a budapesti olasz nagykövetség hétfőn az MTI-vel.
máj. 8
17:12
Magyar válogatott is játszhat Hongkongban a Tottenham ellen (Sport365)
A május 26-án sorra kerülő nemzetközi meccs is része az ünnepségsorozatnak, amit azért rendeznek, mert a korábbi brit gyarmat éppen húsz éve került ismét Kína fennhatósága alá.
máj. 8
17:15
Jegyzékben kéri az EU segítségét Szerbia (Alternatív Energia)
Feszültség a „Nagyobb Albánia projekt” miatt.
máj. 8
17:15
Mészáros Lőrinc gyerekei is örökölték apuka világraszóló üzleti érzékét (444.hu)
A magyar Rockefellerek amihez csak nyúlnak, ha nem is arannyá válik, de minimum elveszíti közpénz jellegét.
máj. 8
17:17
"Katasztrófahelyzettel" debütált a Magyar Vöröskereszt új weboldala (Alternatív Energia)
Az új portál az ígéret szerint még idén további funkciókkal bővül.
máj. 8
17:18
Ha már Budapesten van, menjen fürdőbe! (Infostart)
Csak a fürdők miatt belföldön kevesen utaznak Budapestre, ám az amúgy is a fővárosba érkezőket be lehet vonzani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.
máj. 8
17:18
Szijjártó Péter az osztrák pénzügyminiszterrel tárgyalt (Gondola)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten tárgyalt Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszterrel, akivel a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is megvitatták – közölte a tárca az MTI-vel
máj. 8
17:18
Lefelé konyulnak az amerikai indexek (Portfolio)
Rossz hangulatban nyitott ma a kereskedés a tengerentúlon, és nyitás óta nem láthatunk különösebb javulást. A vezető amerikai részvényindexek esnek, a nyersanyagpiacról vegyes adatok érkeznek.Vegyesen zárt Amerika 2017.05.08 21:58Nyitáshoz...
máj. 8
17:18
Ár-érték bajnok? – Dacia Logan MCV 0.9 TCe (2017) teszt (Auto Pult)
Teljes méretű családi kombi vadonatújan mindössze 3 millió forintért? Mindez óriási kompromisszumokat feltételez, ám a Dacia már bizonyította, hogy tud olyan helyekről elvenni a jó ár érdekében, hogy az még ne fájjon. A frissített Logan MCV pedig nem csak árban, de értékben is meglepőt nyújt.
máj. 8
17:19
Kormányhivatal ellen nyomoz a rendőrség (Alternatív Energia)
A RomNet úgy tudja: heteken belül legalább 20 gyanúsítotti kihallgatásra kerülhet sor.
máj. 8
17:20
Össztűz Orbán Viktorra a parlamentben (Gondola)
A Jobbik a külföldön élő magyarok szavazati lehetőségeiről, az LMP a nyugdíjasokról kérdezte a miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben.
máj. 8
17:21
Öttusa-vk - Aranyérmes a Kovács, Demeter vegyesváltó (Alternatív Energia)
A tavaly világbajnok Kovács a szombati női egyéni versenyben harmadik volt, Demeter vasárnap a férfiak küzdelmében ezüstérmet nyert.
máj. 8
17:21
Megkönnyítik a nagybevásárlást (AQUA)
Országosan 19 Auchan áruházban speciális, aktív kerekesszékhez csatolható bevásárlókocsikat, elektromos mopedeket helyeztek üzembe a mozgássérült, idős vagy túlsúlyos vásárlók komfortosabb vásárlása érdekében. A vállalat a hétvégén kiadott közleménye szerint 2015-ben esélyegyenlőségi tervet tett közzé, ennek részeként kiemelt figyelmet szentelnek
máj. 8
17:21
Törlik a telefonszámod, ha ezt nem teszed meg (Femcafe)
Szerződést bont veled a szolgáltató, ha ezekre nem figyelsz.
máj. 8
17:24
Helyi zöld megoldások segíthetnek a modern energetikai szemlélet meghonosításában (ProfitLine)
A magyarországi energiaellátás biztonsága érdekében nem csak a fosszilis energiaforrások és útvonalak diverzifikálására, de minél több helyi megoldás alkalmazására, innovatív és fenntartható technológia bevezetésére van szükség - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy környezeti fenntarthatósággal foglalkozó üzleti
máj. 8
17:27
Paks 2-re lehet, hogy még egy hitelt felvesz a kormány (444.hu)
Előtörlesztést fontolgat a kormány, mert az orosz feltételek már nem jók. Az építkezésért felelős miniszter szerint reális, hogy nem jön össze a 40%-os magyar beszállítás, és talán külföldi munkások is kellenek.
máj. 8
17:27
Balog könnyelmű volt, mégsem szoktak le még az elmúltnyolcévezésről (HírTV)
Egy hét sem telt a miniszter szavai óta, a kormánypárti politikusok újra a szocialista kormányzást idézték meg.
máj. 8
17:30
Útnak indul Kövér: Itt van, hogy hova megy és miért (ATV)
Hivatalos látogatásra Észtországba és Finnországba utazik kedden Kövér László házelnök - tájékoztatott az Országgyűlés sajtófőnöke.
máj. 8
17:33
Macronnak fel kell adnia a terveit? (Privátbankár)
Lehet, hogy az új köztársasági elnök kénytelen lesz "felvizezni" a programját.
máj. 8
17:36
Törökország falat akar építeni (Infostart)
Ankara falat tervez építeni az iráni határon a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szélsőséges fegyveresei ellen hozott intézkedések keretében - közölte hétfőn a Hürriyet Daily News című török lap, egy névtelenséget kérő magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva.
máj. 8
17:36
Felfüggesztették az iraki misszió bővítésének vitáját (Gondola)
Felfüggesztették a Magyar Honvédség iraki missziójának meghosszabbításáról és létszámának bővítéséről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában a részletes vitát hétfő délután
máj. 8
17:36
Nemzetközi foci: Nikolicsot kissé lenézik a fogadóirodák (Agroinform)
Pedig már hat gólnál jár, és csak ketten előzik meg. Mégis 21-szeres pénzt fizet, ha Amerikában is gólkirályságig jut.
máj. 8
17:36
Várható időjárás - Hétfő, 2017.05.08. (Háziállat)
Éjszaka északnyugat felől mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.

Keresés