Idén június 30-ig kell azonosítaniuk a feltöltőkártyás előfizetőket a mobilszolgáltatóknak, mivel a törvény szerint megszűnik az az előfizetés, amelyik esetében az adategyeztetés nem történik meg határidőig - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)
Mármint, ha azok közé tartozol, akik leértékelődésre várva német márkát, vagy eurót szoktak venni. Ugyanazt csináltad, mint Soros György, csak nem pár száz millió dolláros, hanem pár száz ezer forintos, vagy pár milliós tőkével. Ráadásul ugyanúgy nyertél rajta. Közben esetleg megmentettél 1-2 munkahelyet.
Milliók hangja – Swing & Big Band Beat címmel rendeznek koncertet Willis Conover emlékére, aki a legendás Amerika hangja című rádióműsort vezette és eljuttatta a tengerentúli dzsesszt a vasfüggöny mögötti országokba. A koncerten Szörényi Levente zeneszerző énekelni és vezényelni is fog. Vele és Szörényi Örs producerrel arról beszélgettünk, milyen l
Kétszámjegyű hozamot produkálhatnak az európai részvények idén egy vagyonkezelő szerint, aki úgy véli, hogy hamarosan visszatérhetnek az öreg kontinens tőkepiacai a 2007-es magaslatokba. A Dolfin befektetési vezetője úgy gondolja...
Több sorozat is megszakadt azzal, hogy az Arsenal pályaválasztóként legyőzte (2-0) a Manchester Unitedot az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén – a londoni gárda a második félidő elején három perc alatt jutott kétgólos előnyhöz, s ez elégnek bizonyult a győzelemhez.
Elképesztő különbségek találni a magyar és a külföldi kórházi kosztok között. Sok magyar kórházban 500 forintnál is kevesebb jut egy beteg napi fejadagjára. Itthon 2 szelet kenyér és egy macisajt a vacsora, ezzel szemben a szomszédos Ausztriában számos felvágott és zöldség is található a menüben.
Teljessé vált a női vízilabda világliga mezőnye az interkontinentális selejtező zárultával: a tornát megnyerő Ausztrália került a világliga sanghaji nyolccsapatos szuperdöntőjének abba a négyesébe, amelyben a magyar válogatott is helyet kapott.
A személyes ügyintézés mellett már online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás ügyfelek a Telenornál – közölte a Telenor Magyarország Zrt. A szolgáltató sms-t küld az ügyfeleknek a teendőkről.
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett "finomhangoló" devizaswap-tendert tartott hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank összesen 200 milliárd forintért fogadta el a banki ajánlatokat. A honlapján...
A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdaságához magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekelt és szereplő munkáját – mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután az agrárgazdaság fejlesztése érdekében partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével.
Egy férfi feleségével az autója tetején hajtott el, miután az asszony dühében felmászott a járműre. A Dél-afrikai Köztársaságban történt eset egy forgalmas autóúton történt, így nem meglepő, hogy valaki felvette videóra.
Egy épület tetején alakítottak ki autós gyakorlópályát Kína északi részén elhelyezkedő városban. Eredetileg a tetőt egy parkolónak tervezték meg, azonban később mégse ezt a célt kapta.
A magyar lakosság "bicikli-párti", a 18-69 évesek közel 70 százaléka rendelkezik saját kerékpárral és 65 százalékuk, ha csak alkalmanként is, de szokott kerékpározni, ötödük szinte minden nap biciklire pattan - derül ki a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásból.
A gazdasági válság 2008 és 2013 között padlóra küldte a magyar lakáspiacot. A 2008-2016-os időszakot vizsgálva, a tranzakciók száma országosan a felére esett vissza a csúcshoz képest, és 5 százalék és 30 százalék közötti árcsökkenés...
Kizárólag gyógyszertárakban lesz kapható ezentúl néhány paracetamol hatóanyag tartalmú készítmény - adta hírül az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) döntését a Hirado.hu.
Ankara falat tervez építeni az iráni határon a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szélsőséges fegyveresei ellen hozott intézkedések keretében - közölte hétfőn a Hürriyet Daily News című török lap, egy névtelenséget kérő magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva.
Az egyéni versenyeket követően vegyesváltóban is szereztek érmet a magyarok a kecskeméti öttusa-világkupán: a Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős az első helyen végzett a hétfői zárónapon.
Francois Hollande távozó és Emmanuel Macron megválasztott francia köztársasági elnök együtt koszorúzta meg hétfőn az Ismeretlen Katona sírját a párizsi Diadalív alatt a náci Németország felett aratott győzelem 72
A saját nappaliját nyitotta meg a kultúra és a közösségi beszélgetések iránt fogékony közönség számára Horváth Gábor ügyvéd, és felesége Németh Anikó divattervező. A Harmadik Hely ötven főt tud egy este befogadni - a programkínálat pedig rendkívül széles: jazz, népzene, komolyzene, kortárstánc, színház és irodalom egyaránt helyet kap a havonta megr
Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését szolgáló gyakorlatokat díjazzák a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), az érdeklődők az Élelmiszerhulladékok megelőzéséért díjra pályázhatnak - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) hétfőn az MTI-vel.
Elloptak egy 367 gyémántkővel díszített, aranyból és platinából készült diadémot a karlsruhei Badeni Tartományi Múzeumból - jelentette be hétfőn a baden-württembergi rendőrség.
Legalább heten meghaltak és tizenöten súlyosan megsebesültek, miután egy autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik vendéglátóipari egységénél - közölték helyi rendőrségi források.
Legalább heten meghaltak és tizenöten súlyosan megsebesültek, miután egy autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik vendéglátóipari egységénél - közölték helyi rendőrségi források.
Mit lehet kezdeni a világ egyik legunalmasabb autójával, ha már teljesen feleslegessé vált, de kidobni nincs szívünk? Építsünk belőle beach buggyt! Itt a Noble segélycsomagja a Mondeo-tulajoknak.
Otthonos, komfortos, inspiráló és japán stílusból inspirálódott ez a csodás kis lakás, melyben a sok kicsi szobát stílusos könyvespolcokkal nyitották egybe.