Beigazolódni látszanak azok a várakozások, amelyek miatt az év elején a METRO Group két független vállalatra vált. A 2016/17-es pénzügyi év első felében, ahogy a második negyedévben is a METRO GROUP folyamatos erősödést mutatott mindkét cégében, a szórakoztató elektronikai MediaMarktSaturn, valamint a nagykereskedelmi és élelmiszer-szakértő METRO C
Évek óta Amerika és Magyarország között ingázik, hol itt tűnik fel, hol ott. Nemrég idehaza láthattuk őt, élő zenés műsorával, az Idegenek az éjszakában címmel, amelyen Frank Sinatra varázslatos dalait szólaltatta meg.
Szolnok - Enterovírussal fertőződött meg egy csecsemő a Hetényi Géza Megyei Kórházban - hiába küzdöttek érte az orvosok harminc napon keresztül, nem sikerült megmenteni az életét.
Donald Trump amerikai elnök pénteken hevesen kikelt az Egyesült Államokkal szembeni dél-koreai kereskedelmi többlet ellen az ázsiai ország államfőjével, Mun Dzse Innel folytatott tárgyalásán - adta hírül pénteken a Reuters brit hírügynökség.
Ugye Önnek is egyből beindul a lábaa, ha felcsendül egy buliban a Pumped Up Kicks? Ha igen, akkor Önnek is ott a helye július 4-én a Parkban, ahol Mark Foster és zenekara először menetelnek a i éjszakában indie-diszkó slágereikkel. Mi több, a VOLT karszalaggal érkezők olcsóbban vehetnek majd a helyszínen jegyet.
Elon Musk, a Tesla vezére a Twitteren jelentette be, hogy vasárnap hírek várhatóak a cég legújabb modelljével, a Model 3-mal kapcsolatban. Vasárnap kiderülhet, mikor mutatják be a Model 3-at A Twitteren könyörögtek Elon Musknak...
A Fidesz harmadannyi elköltött pénzt jelentett le az Állami Számvevőszéknek a 2010-es választási kültéri reklámokról, mint amennyire a Mahir Cityposterrel szerződött.
Ukrajnát érintette leginkább a héten lezajlott kibertámadás, Magyarország kisebb mértékben fertőzött - mondta el az InfoRádiónak Csizmazia-Darab István, a Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője.
Undorító disznó, viszolyogtató egyszerűen csak ránézni, mondta Trumpra. Egyszerre több fronton dübörög az elnök tegnap kirobbantott, csodálatosan értelmetlen háborúja.
Ideje észbe kapni! Kutatók szerint 2020 után bekövetkezik a klímakatasztrófa, ha nem teszünk valamit ellene. Amennyiben a Föld tovább melegszik, a hőhullámok, valamint a növekvő vízszint miatti újabb tömeges népvándorlás kezdődhet.
Véget ért a beteg kisbaba szenvedése és szüleinek küzdelme. Pénteken lekapcsolták a létfenntartó gépekről Charlie Gardot, akinek egy ritka genetikai betegség miatt gyakorlatilag semmilyen szerve nem működött.
Nagyon sok jogszabály változik 2017. július elsejével. Többek közt drágul a cigaretta, de rossz napja lesz figyelmetlen feltöltőkártyásnak is. Olcsóbb lesz viszont a diákhitel és hamarabb vehető fel pénz a lakástakarékoktól. Szombattól nagyot nő a reklámadó és életre kel a nyugdíjas szuperfegyver.
Az izraeli légierő pénteken a szíriai kormányhadsereg egyik állását bombázta, néhány órával azután, hogy egy Szíriából kilőtt rakéta becsapódott a Golán-fennsík Izrael által ellenőrzött részén - közölte az izraeli hadsereg.
A felállítható medencék országszerte egyre népszerűbbek, a nyári hőségben az Auchan Magyarország áruházaiban a gyorsan felállítható, felfújható medencék, pancsolók eladása emelkedik ugrásszerűen, míg a Praktiker áruházaiban idén is a 20 000-50 000 forint közti árfekvésű, vízforgatós kerti medencék a legnépszerűbbek - közölte az Auchan Magyarország
Nashville - Meg Johnson (31) néhány órával azután hunyt el, hogy világra hozta első gyermekét, Eilee Kate-et, ám halálával rengeteg embernek adott új reményt egy jobb életre.
Több tízezer érdeklődőt várnak a július 7. és 9. között zajló, a város önkormányzata által szervezett Tiszafüredi Halasnapokra, amelyen többek között karnevál, koncertek, főzőverseny, légi bemutató szerepel a programok között - közölte Kerekes Sándor sajtókapcsolatokért felelős munkatárs pénteken az MTI-vel
Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenő jogsértő gyűlölködés és álhírterjesztés visszaszorításáról szóló törvényt. Az ellenzéki pártok...
Magyarországra is érkezett a 18 féle növényvédőszer-maradékot tartalmazó, szárított goji bogyóból. A Kínából származó termék a Cseh Köztársaságon keresztül került a hazai boltokba. A NÉBIH a RASFF (az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere) által, cseh bejelentés alapján értesült az információról.
Júliustól megkezdődik a parlagfüves területek ellenőrzése, a jogsértés esetén kiszabható növényvédelmi bírság a fertőzött terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteki közleményében.
Szükségállapotot hirdetett Andrew Cuomo New York-i főpolgármester a város tömegközlekedésében, hogy felgyorsulhasson az elöregedett, egyre több késés és műszaki probléma és újabban már balesetek sújtotta metróhálózat mindmáig...
Pénteken mondja ki a boldogító igent Lionel Messi és Antonella Roccuzzo Rosarióban. Argentin lapok szerint ez lesz a világ legértékesebb esküvője, legalábbis a meghívott vendégek piaci ára alapján.
Egészen elképesztő videót posztolt Instagramjára Zlatan Ibrahimovic. A svéd klasszisról szobor készül. Mindezt a támadó ezzel a mondattal nyugtázta: "Svédország szimbóluma majdnem kész van." Zseniális!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fontolóra veszi, hogy a klubok között fennálló anyagi különbségek csökkentésének érdekében korlátozza, a csapatok mennyit költhetnek a játékosok fizetéseire.
Az amerikai elnöktől várt intézkedések tolódása és a világ nagy jegybankjainak várható irányváltása súlyosan nehezedik a tőzsdékre, a kötvénypiacokra, rángatja a devizapiacokat és növeli az áringadozásokat. Az európai tőzsdék ma is estek, az USA tőzsdéi viszont a pozitív tartományban mozognak. A BUX és a forint erősödött.
A járművek vezetői gyengének tartják a fékeket, és a beállításuk sem tökéletes szerintük. A BKK közölte: a villamosok rendelkeznek a megfelelő tanúsítványokkal és megfelelnek a vonatkozó szabványoknak.
A tudósok két húszéves időszakot hasonlítottak össze: az 1960 és 1979, valamint az 1991 és 2010 közötti két évtizedet. A globális átlaghőmérséklet fél fokkal volt magasabb a második periódusban.Megállapították, hogy számos extrém időjárási jelenség hossza és intenzitása is fokozódott ezalatt - írta a Phys.org a Nature Climate Change című szaklapban
Feldühödött kerékpáros vetett véget egy szexelő pár aktusának. A fiatalok egy amerikai közparkban lettek egymáséi fényes nappal, így bárki megláthatta őket, aki arra járt. Le is videózták őket.
Fél Celsius-fokos felmelegedés is elég volt a Föld számos vidékén ahhoz, hogy szélsőséges időjárási jelenségek, hosszú hőhullámok és súlyos esőzések alakuljanak ki egy pénteken megjelent tanulmány szerint. A tudósok két húszéves időszakot hasonlítottak össze: az 1960 és 1979, valamint az 1991 és 2010 közötti két évtizedet. A globális átlaghőmérsékl