Los Angeles - A szuperhősöknek általában van valamilyen különleges képességük, nagyon erősek, gyorsak, némelyikük még átváltozni is képes. Pókemberről azonban most valami olyat tudtunk meg, amivel messze lepipálja a többieket.
A barcelonai lövöldözésben megsérült magyar állampolgár már nincs közvetlen életveszélyben, és mellette van a családja - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) péntek délután az MTI-vel
Esetenként akár 30 százalékkal is emelkedhet az igazságügyi alkalmazottak, ügyészségi dolgozók és állami szakértők illetménye - jelentette ki Vízkelety Mariann.
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az olimpiai bajnok szerbekkel közös, jövő keddi és szerdai, kecskeméti edzőtáborozás után jelöli ki azt a 13 játékost, aki képviselheti Magyarországot a júliusi budapesti vizes világbajnokságon
Ilyenkor sokan csinálnak nagytakarítást, lakásfelújítást, átrendezést, ami remek alkalom arra is, hogy megszabaduljunk felesleges, nem használt tárgyainktól, holmijainktól. Az internet ebben is nagy segítségünkre lehet, az akadály pedig: saját magunk. Kísérletet teszünk áttekinteni a lehetőségeket.
A népművészet és a paprika hazája szeretettel vár mindenkit július 5-től 9-ig a XXI. Duna Menti folklórfesztiválra. A rendezvény első napján Kalocsa barokk főutcáján 33 hazai és külföldi hagyományőrző csoport mutatja be népviseletét, -táncait és -dalait egy közel két órán át tartó színpompás forgatag keretében.
Ha a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerül csökkenteni, akkor a globális hőmérséklet minden egyes egy Fahrenheit (0,55 Celsisu-fok) növekedésével az amerikai gazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékát veszítené el, és minden...
Az elsődleges célt elérték a tulajdonosok, 45 millió eurónyi friss tőkét vontak be - a Budapesten rég nem látott méretű kibocsátás mindazonáltal kisebb a vártnál.
A barcelonai lövöldözésben megsérült magyar állampolgár már nincs közvetlen életveszélyben, és mellette van a családja - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) péntek délután az MTI-vel.
A Hvg.hu szerint arra az időre, míg a tűzszerészek átvizsgálták a csomagot, mindenkit kitereltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülótér 2A termináljáról. Az intézkedésnek már vége, a csomagban nem találtak robbanószert.
Úgy tűnik, a nem szokásos módszerek mindig beválnak. Korábban egy farmer a traktorával szántotta körbe a földjén sátorozó migránsokat, így űzte el őket birtokáról.
Az az érdekünk, hogy Törökország stabil és erős ország legyen egyértelmű és világos vezetéssel, amely képes érvényt szerezni az akaratának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ankarában. A kormányfő több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati cs
Harmadfokú - vörös - hőségriasztást adott ki pénteken a román meteorológiai intézet az ország déli és keleti megyéinek többségére és a fővárosra, ahol szombaton 38 és 41 fok közötti csúcshőmérséklet várható, de helyenként akár a 42-44 fokot is elérheti.
Olaszország képtelen továbbra is egyedül megbirkózni a ránehezedő migrációs nyomással, a partokra érkező bevándorlók száma meghaladja a tűréshatárt, ezért Paolo Gentiloni kormányfő követeli, hogy a G20-csoport jövő heti csúcstalálkozóján tűzzék napirendre a migránsokat az olasz partokra szállító civil szervezetek (NGO-k) szerepét.
A spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Real Madridtól az Alavéshez igazolt Enzo Zidane, a fővárosi labdarúgócsapat vezetőedzője, Zinedine Zidane 22 éves fia.
Áder János államfő pénteken aláírta a plakáttörvényt, azaz nem talált benne alkotmányos aggályt. A Jobbik emiatt kezdeményezi a napokban már belengetett válaszlépést: az államfői tisztségtől való megfosztási eljárást. Arra hivatkozik...
A barcelonai lövöldözésben megsérült magyar állampolgár már nincs közvetlen életveszélyben, és mellette van a családja – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) péntek délután az MTI-vel.
A következő három évben a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett projektek megvalósításához 117 milliárd forintot biztosít a kormány - írja a Kormány.hu....
Ma hajnalban kiderült, a Waberer's részvényei az előzetesen meghirdetett ársáv alján, vagyis 5 100 forinton mentek el. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett árazási nyilatkozatból pedig látszik az is, hogy a jegyzésben résztvevő...
CIB Alapkezelő: "A kötvénypiacon az általunk várt bizonytalanság volt tapasztalható szerte a világban az elmúlt hónapban. Például a német, olasz, török, magyar 10 éves hozamok még hozamcsökkenést mutattak fel, míg a lengyel,...