Országosan 14,1 százalékkal nőtt tavaly az eladott lakóingatlanok átlagára, a nominális árszint így már meghaladta a 2008-as korábbi csúcsot, a reálár pedig idén érheti el a válság előtti szintet. Budapesten mindez már tavaly bekövetkezett...
Úgy tűnhet, mintha Gulyás Gergely izomból beleszállt volna a Rogán-minisztériumba, de azok a propagandaüzenetek, amikkel legalább 4 éve folyamatosan telekürtölik az országot, nyilvánvalóan nem számítanának politikai kampánynak.
A magyar vízipar történelmi szerepvállalására, hagyományaira és imázsára is tekintettel jókora kereslet tapasztalható a Magyar Vízipari Klaszter termékei, szolgáltatásai iránt Dél-Kelet-Ázsiában. A Klaszterbe tömörült hazai vízügyi...
A legújabb számok alapján a CDU/CSU koalíció népszerűsége egy százalékponttal nőtt, a szociáldemokrata SPD-é egy százalékponttal csökkent, a kettőnek együtt közel kétharmados a tábora. Ha nagy dolog nem történik, Németországot a jelenlegi politikusok vezethetik tovább szeptember után is, és ezzel az EU is inkább tovább erősödik.
Változnia kell a bírói gondolkodásnak, tágulnia kell a bírói jogértelmezés kereteinek és bátrabban kell alkalmazni az alapjogi szempontokat az ítélkezésben - szögezte le Kalas Tibor, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője a legfelsőbb bírói fórum joggyakorlat-elemzésének tanulságait ismertetve egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen
Egy érdekes történet áldozatává vált a napokban pár száz Erstés bankkártyával rendelkező ügyfél. Technikai hiba miatt nem működött az érintéses fizetés. A bank azóta orvosolta a hibát - írja az Index. Technikai okból...
A 45 éves francia Xavier Thomas a szombati késes támadás idején tűnt el a London Bridge-ről, ahol az iszlamista terroristák az emberek közé hajtottak. A holtteste tegnap került elő a Temzéből, ezzel már 8 halálos áldozata van a terrortámadásnak. (BBC)
Holnap tartják Nagy-Britanniában az előrehozott választásokat. Mivel a szigetországban nincs kampánycsend, ezért ma is folytatódik a korteshadjárat. Az ellenzéki Munkáspárt látványosan felzárkózott a konzervatívok mellé és mindkét erő levezényelné a Brexitet.
Májusban az áprilisi 2,2%-ról 2,1%-ra körülre lassulhatott az infláció éves dinamikája Magyarországon, ezzel pedig már harmadik egymást követő hónapban csökkenhetett az éves bázisú index értéke - vélik a Portfolio által megkérdezett...
Csökkenti bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin, 5 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 344 forintra, a gázolajé 339 forintra csökken. Az üzemanyagok ára...
Gyenge főpróbát tartott az oroszok ellen a labdarúgó-válogatott, amely a hazai 3-0-ás vereség után már elutazott Andorrába, a pénteki világbajnoki selejtező helyszínére.
Az osztrák Dominik Thiem simán, három játszmában legyőzte a címvédő szerb Novak Djokovicot, így bejutott az elődöntőbe a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.
A közhiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a fákról támadják meg áldozataikat és nem is kizárólag az erdőben jelentenek veszélyt. A fűben, bokrok alacsony ágain tartózkodnak, és az arra sétáló állatok szőrébe vagy az ember ruháira akaszkodnak fel.
Legyen az hagyományos, rusztikus vagy modern, mindenki megtalálhatja a neki tetsző változatot az idei kert trendekből. Következő termékajánlónk segít, hogy könnyebb legyen megálmodni a saját zöld birodalmad.
Évente több száz millió forintra rúg a hamisított autóipari termékek értéke, az ilyen áruk a közlekedők életét is veszélyeztethetik - mondta Teleki József ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten, a hamisítás elleni világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Ramadán alatt megszaporodnak a terrortámadások, pedig szent hónapnak gondolnánk. Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója beszélt ennek okairól a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A nyári vakációk legfinomabb otthoni üdítő itala, amelyért minden gyerek és felnőtt rajongott. Ha már kezd virágozni a növény, érdemes elkészíteni a nyár eleji ízbombát.
A kormány honlapján közzétették az adófizetési dokumentumokat, mely alapján nagy átlagban 2-3 millió forint közötti adót fizettek a miniszterek és az államtitkárok.
A Fidesz azt javasolja, hogy választási kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot se a pártok, se a kormány - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese.