Németországban és Ausztriában jobb az áruminőség, mint Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában - derült ki abból a nemzetközi összehasonlító felmérésből, amelyet a cseh mezőgazdasági tárca megbízásából készítettek a szakértők. A vizsgálat egy gyártó kiválasztott termékének mind az öt országban azonos logó alatt árusított termékeire irányult.
A szürrealista festészet egyik első hazai képviselőjének munkáiból nyílt tárlat június 30-án a Várfok Galériában. Rozsda Endre Beavatás című tárlata végigkalauzolja a látogatót a Párizsban élt, magyar festő életművén, miközben fokozatosan elvarázsolja képeinek sajátos, álomszerű világa. A kultura.hu a galéria kurátorával, Dillmann Vandával beszélge
Építészek és dizájnerek hadát toborozta maga köré London polgármestere, hogy segítségükkel társadalmilag befogadó, környezetileg fenntartható közösségeket építsenek a néhány éven belül 10 millió lakóra növekvő brit fővárosban.
Az idén Szikszai Rémusz színész-rendező is szerepel a Kaszás Attila-díjra jelölt három művész között. A jelenleg szabadúszó színész nem unatkozik: amellett, hogy számos darabban szerepel, hat éve állít színpadra darabokat rendezőként, ráadásul szenvedélyes utazó is. A jelöltekre, így rá is augusztus 20-ig lehet szavazni.
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága meghallgatásra készül behívni Donald Trump elnök legidősebb fiát, akitől dokumentumok bemutatását is várja - közölte kedden a szenátus egyik, magát megnevezni nem akaró tisztségviselője a Reuters hírügynökséggel
A 19 éves francia balhátvéd, Theo Hernandez bemutatkozott a Santiago Bernabéu gyepszőnyegén. A 15-ös mezszámot megkapó, 24 millió euróért érkező fiatal tehetség Zinedine Zidane kérésére érkezett - mi vár rá?
Úgy tűnik újabb 30 milliárd forinttal emelkedik a vizes vb költségvetése. Azt, hogy valószínűleg nem 130, hanem nagyjából bruttó 170 milliárd lesz az összköltsége a sporteseménynek, az index írta meg. Seszták Miklós ennek ellenére még most is azt állítja, hogy a vb költsége 46,4 milliárd ft. Gyárfás Tamás pedig úgy véli, ha például felépül egy uszo
Somogy megyét, Tab és Siófok térségét különösen súlyosan érintette a hétfő esti vihar, több száz ingatlanban keletkezett kár, felszámolásukon még dolgoznak a tűzoltók és önkéntesek - mondta el a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek kedd este.
Számos kérdésben nem ért egyet az Európai Unió Oroszországgal, viszont az rendkívül fontos, hogy folyamatos a párbeszéd a felek között - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kedden Brüsszelben.
Újabb iskolás esett áldozatul az iskolai erőszaknak. A 13 éves londoni kisfiút társai rendszeresen zaklatták. Utolsó csínytevésük végzetes volt a számára.
Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszunyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon.
Háborús övezet, baloldali terror, utcai harc - ilyen és ehhez hasonló szalagcímek születtek pár nap leforgása alatt a német sajtóban a G20-as csúccsal kapcsolatos erőszakos cselekmények kapcsán
Németh Zsolt kriminológus szerint volt elég rendőr a péntek-szombati G20-csúcs helyszínén; a 20 ezer rendőr jelenléte Hamburgban "nem akármilyen összevonás", és később külső segítséget is hívtak
Fák dőltek az utakra, villanyvezetékeket szakított le, házakat és kerítéseket is megrongált a tegnapi vihar országszerte. A károk felszámolásán és felmérésén a tűzoltók és katasztrófavédők folyamatosan dolgoznak.
Franciaország az idén ismét rekordszámú turistára számít a terrorfenyegetettség miatti tavalyi visszaesés után, de a kormány továbbra is a hosszú távú erőfeszítésekre koncentrál, azaz, hogy 2020-ban évi 100 millió külföldit fogadjon az ország.
Számos kérdésben nem ért egyet az Európai Unió Oroszországgal, viszont az rendkívül fontos, hogy folyamatos a párbeszéd a felek között - jelentette ki Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel kedden Brüsszelben
Fát döntött a felső vezetékre a viharos szél Nagykanizsa és Nagyrécse között kedd este, ezért nem járnak a vonatok a két település között - közölte a vasúttársaság honlapján.
Már a Demokratikus Koalíció is hadat üzent a Soros-ellenes kormányzati plakátoknak. Országos akció keretében átfestik a transzparenseket: Soros György nevét a miniszterelnök nevével helyettesítik. Az Együtt is folytatja a nagytakarításnak nevezett akcióját. Ők teljesen eltüntetik a plakátokat. közleményben tiltakozott Soros György szóvivője is. Sze
Még mindig sok elképzelés lengi körül a patológia tudományát, és tudat alatt halottakkal foglalkozó orvosnak gondolják a patológust. Pedig ez koránt sincs így, hiszen már a betegút legelején, a diagnózis felállításánál nagy szerepet kapnak a patológiai vizsgálatok. Ha egy betegség lefolyását nézzük egy patológus szemszögéből, tulajdonképpen minden
Fákat döntött házakra és utakra a viharos szél Nagykanizsa térségében kedd este - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A keddi kánikula végére pontot tett az a vihar, ami rendkívül erős szél és kiadós mennyiségű csapadék formájában a kora esti órákban elérte Nagykanizsát.
Nem erősítette meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni koalíció katonai erőit vezető Stephen Townsend amerikai altábornagy, hogy valóban meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, mint azt kedden egy szíriai emigráns szervezet állította