Március óta lehet pályázni arra a több mint 500 praxisra, amely üresen áll, vagyis ahol nincs háziorvos vagy fogorvos. Eddig 46 pályázat érkezett be, és 86 millió forintot már meg is kaptak a nyertes pályázók. A rendelkezésre álló keret 1,2 milliárd forint.
Májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,9, a belföldi vendégeké 4,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az összesen 2,42 millió vendégéjszaka 5,8 százalékkal haladta meg a tavaly májusit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyarok több mint fele rendelkezik valamilyen lakáscélú tervvel – derült ki a Fundamenta országos reprezentatív felméréséből. Az eredmények szerint a legtöbben ingatlant vásárolnának, felújítanának, vagy gyermeküket támogatnák lakáscélú megtakarítással.
Vaddisznó szaladt be a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér kifutópályájára, ezért késett 20 percet egy repülőgép - közölte a repülőtér és a rendőrség szóvivője hétfőn.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségégében talált a bíróság bűnösnek hétfőn egy embert, akinek két házőrzője rátámadt egy idős emberre Nagyecseden.
A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound A Sound történetében idén lépett fel a legtöbb világsztár, bemutatkozott a világ egyik legkeresettebb partysorozata,...
Szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, a viharzóna és a szél ezúttal délnyugat-északkeleti irányban zúdulhat át az országon.
A szorongásos betegségben szenvedők nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, és tovább is tart a betegségük. A háttérben álló szorongás azonban kezelhető, ezáltal nemcsak a szorongás tartható kézben, hanem a szövődmények is megelőzhetőek.
Ahogy két hete a műtárgy.com hét nagyszerű külföldi kiállítást ajánlott a nyárra, úgy most hat kiváló hazai tárlatot mutatunk be, melyet érdemes útba ejteni a következő hónapokban. A kiállítás látogatás nagyszerű nyári program...
Az iraki kormányerők hétfőn hivatalosan is bejelentett moszuli győzelme alapjaiban rengeti meg a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet úgynevezett kalifátusát, de a teljes összeomlás valószínűleg hónapokig eltart, a szélsőségesek pedig akár még évekig rettegésben tarthatják a térséget és a világot - írta az AP amerikai hírügynökség kedden. A
A Kúria szerint nem fogadható el olyan gyakorlat, hogy a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat a munkavállalók egymással rendszeresen cserélgetik, mert így a munkavégzés tervezhetősége, a munkaidő-nyilvántartás ellenőrzésének lehetősége szenvedne csorbát.
Roger Federer és Andy Murray is bejutott a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjébe. Meglepetésre Rafael Nadal kikapott az első körben a Fucsovics Mártont kiejtő Gilles Müllertől.
A nyitást követően kifejezetten jó volt a hangulat a tőzsdéken, a vezető részvényindexek szinte kivétel nélkül emelkedtek, azonban még délelőtt fordult a hangulat és nagyobb korrekciókat is láttunk. Itt a vég? Soha nem látott mélységben...
El kell érni, hogy a felvidéki magyar fiatalok szülőföldjükön tudjanak boldogulni, családot alapítani, gyermekeket vállalni, mert ez biztosít jövőt a helyi magyar közösségnek – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Gombaszögi Nyári Tábor keddi, ünnepélyes megnyitóján.
Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszonyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon.
Jövő évtől nem kell megfizetni a személyi jövedelemadót azon praxisok eladása után, amelyeket öt évnél régebben szerzett meg a háziorvos - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten....
Legalább nyolcezren vonultak utcára a hét végén a japán fővárosban az új, múlt hónapban elfogadott terrorellenes törvény elleni tiltakozásul. A demonstrálók transzparenseiken „az elfogadott jogszabály mögött megbújó igazság” nyilvánosságra hozatalát követelték, valamint felszólították Abe Sinzó japán miniszterelnököt, hogy azonnal mondjon le hivata
Mintegy kétezer doboz adózatlan cigarettát találtak egy furgonban szállított kompresszorba rejtve a pénzügyőrök az M1-es autópályán Hegyeshalomnál - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője kedden az MTI-t.
Szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, a viharzóna és a szél ezúttal délnyugat-északkeleti irányban zúdulhat át az országon.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legújabb, visszatekintő becslése szerint az évtized közepén 1,3 millió közép- és kelet-európai EU-állampolgár tartózkodott életvitelszerűen Nagy-Britanniában, és közülük a magyarok foglalkoztatottsági rátája volt a legmagasabb.
A részmunkaidőben vagy otthonról dolgozó kollégáknak szükségük lehet arra, hogy világosan meghatározzák szerepüket, munkakörüket. A motiválásuk is nagyon fontos, irányításuk formája is más lehet, mint a hagyományos munkarendben dolgozóknak. Ám a csapatnak fontos részei, megéri figyelni rájuk - írja a Piac & Profit.
Még mindig lehet igényelni a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést, az arra rászorulóknak - hívta fel a szülők figyelmét az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)