Újabb botrányos esetekre derült fény az élelmiszerminőség terén, ami bizonyítja, hogy a nagy multi cégek ugyanazt a csomagolású élelmiszert más-más minőségben hozzák forgalomba Európa keleti és nyugati országaiban - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán
A Bloomsbury kiadó bejelentette, hogy az első Harry Potter-regény megjelenésének 20. évfordulója alkalmából októberben két új Harry Potter-könyv jelenik meg.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) a vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális szabályok körében eltérést enged a munkaviszonyról szóló rész rendelkezéseitől, így a munkaszerződésben lehetőség van a versenytilalmi megállapodás Mt.-ben foglalt előírásaitól való eltérésre, akár a munkavállaló hátrányára is. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyiben
A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták kormányzásuk alatt csak "leépíteni és kifosztani tudták" az egészségügyet, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból
Fontos kutatást végeztek Amerikában, amiből kiderült, hogy korántsem azok a legsósabb ételek, amiket eddig hittünk. Mert fogadjunk, hogy neked is a chips lenne az egyik tipped. Pedig nem az.
A vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt szerdán az Európai Bizottság, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.
A Real Madridban valaha megfordult külföldi játékosok közül immár Marcelo szolgálja a leghosszabb ideje a klubot: a 2017–2018-as idény lesz a 12. szezonja a bajnoki címvédő, BL-győztes együttesnél.
Az elmúlt napokban a horvátországi tüzek miatt kialakult helyzetre figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata az országba induló magyar állampolgárokat
Kiverte a biztosítékot a lengyel kormány igazságügyi reformja az Európai Bizottságnál. Az uniós végrehajtó szerv felszólította Beata Szydlo kormányát, hogy függessze fel a szóban forgó új törvényeket, súlyos aggodalmának adva hangot...
Az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki a Richter új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagila gyógyszerre (cariprazine), amely az Európai Unió összes tagállamára érvényes - jelentette be a Richter Gedeon Nyrt.
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat huszadik munkanapján a Magyar Vöröskereszt önkéntesei Balatonbogláron élesztettek újra ma délután egy 50 éves férfit.
Érekkéty - Feszítővassal esett neki a szlovákiai település polgármestere a helyi óvoda ajtajának kedd reggel, hogy kilakoltathassa onnan az egyházat. Az Érsekkétyi Református Egyházközösség meghatározatlan ideig bérelte az önkormányzattól az épületet, ám Molnár Péter 2014-es megválasztása után felmondta a szerződést.
A Privátbankár olvasói nyaralás közben leginkább Törökországban tartanának terrortámadástól, de nincs nagyon lemaradva ettől Franciaország és Egyiptom sem. A külügynek van egy listája. A német nyaralók Olaszországba, az USA-ba mennek, vagy belföldön maradnak.
Bizonyára sokan emlékeznek még a GSi jelzésre, amelyet korábban az Opel használt sportos modelljeinek jelölésére. Azóta már az OPC lett a villámos márka legdinamikusabb modelljeinek neve, de úgy tűnik, hogy a németek nem feledkeztek meg a korábbi hangzatos betűhármasról sem, ugyanis ősszel hivatalosan is visszatér majd a palettára GSi jelzés, méghozzá az Insignián.
Idegenforgalmi szempontból frekventált helyszíneken, főként a vizes világbajnokság eseményeinek környezetében működő vendéglátó-egységeknél, alkalmi árusoknál és mutatványos eszközöket üzemeltetőknél tart ellenőrzést a budapesti kormányhivatal