Az eddigi legsikeresebb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto cseh autógyár. A német Volkswagen konszernhez tartozó cég a január-júniusi időszakban összesen 585 ezer személygépkocsit adott el, ami éves szinten 15 600 kocsival több és 2,8 százalékos növekedést jelent - olvasható a Skoda Auto szerdán megjelent közleményében.
Az Egyesült Királyság energetikai vállalatai és egyéb "kritikus fontosságú infrastruktúra" volt a célpontja azoknak a hekkereknek, akik a gyanú szerint Oroszország támogatásával hajtottak végre kibertámadásokat a június 8-i brit parlamenti...
Donald Trump egyik legfontosabb választási ígérete volt, hogy Barack Obama egészségügyi reformját azonnal lecseréli valami másra, az ugyanis szerinte egy katasztrófa, kis túlzással maga a megtestesült ördög. Mostanra viszont eljutottunk...
A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat huszadik munkanapján a Magyar Vöröskereszt önkéntesei Balatonbogláron élesztettek újra szerda délután egy 50 éves férfit.
Marko Nikolic, a Videoton FC szerb vezetőedzője újabb győzelmet és továbbjutást vár csütörtökön az észt Nömme Kaljuval szemben a labdarúgó Európa Liga-selejtező második körében.
Megalapozott reménnyel várja a Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a selejtező 2. fordulójában. A magyar bajnokcsapat az első meccsen vendégként csak 2-1-re kapott ki, majd szombaton magabiztos rajtot vett az NB I-ben. Két szokatlan tényező is befolyásolhatja a találkozót, amelyet egyrészt zárt kapu
Július 27-én, csütörtökön vesznek végső búcsút Schubert Évától Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
- Kitették a prostikat a IX. és XV. kerületből a vizes vb idejére. A szexmunkásokat már közel három hete küldik el rendszeresen a rendőrök onnan, ahol eddig legálisan dolgozhattak.
Többtucatnyi ellenzéki tüntető csapott össze a hatóságokkal helyi idő szerint kedd éjszaka a főváros, az észak-venezuelai Caracas számos részén - derült ki a hírügynökségek szerdai beszámolóiból.
- Újraindulhattak azok a nemzetközi gyorsvonatok szerda délután, amelyeket korábban bombafenyegetés miatt állítottak meg a hatóságok. A MÁV tájékoztatása szerint éjfélig a rendőrség minden határon belépő járatot átvizsgál.
Megkezdődött az első cseppfolyósított gáz (LNG) töltésére alkalmas állomás építése az M0-ás autópályán szerdán. A szeptemberben véget érő beruházással Magyarország bekapcsolódik a transzeurópai közlekedési hálózat gáztöltőinek...
Sok mindent lehetett mostanában olvasni Gáspár Győzikéről, ám újabb adalékkal szolgált a sztár családi ügyeivel kapcsolatban Bea asszony. A feleség elmondta, miből is él tulajdonképpen a család. A NAV több ingósságát lefoglalta...
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mandátumot adott a Bank of China és a HSBC pénzintézetnek egy kínai jüanban (renminbi) denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott úgynevezett panda kötvény kibocsátásának Magyarország részére történő megszervezésére - közölte az ÁKK szerdán az MTI-vel.
Megkezdődött az első cseppfolyósított gáz (LNG) töltésére alkalmas állomás építése az M0-ás autópályán szerdán, a szeptemberben véget érő beruházással Magyarország bekapcsolódik a transzeurópai közlekedési hálózat gáztöltőinek folyosójába - közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE).
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28
Az előttünk álló negyedév árfolyammozgásait leginkább az fogja meghatározni, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a Fed hamarosan megkezdődő tőkekivonására.
Most egy korábban a gyanús eredetű Buda-Cash-es pénzből vett osztrák hotelt vett meg magától négymilliárdért. Bár ennél egy picit rejtélyesebb a dolog.
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
Eladja az Opimus a Holiday Resort Kresischberg-Murau 100 százalékos részesedését - jelentette be a társaság. A vevő a Konzum PE Magántőkealap, amely 13,4 millió eurót fizet az üzletrészért. Az üzletrész vételára 1985 millió Ft-ban...
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja lapunkhoz is eljuttatott közleményben állítja, hogy "nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint a Duna Arénában nincsen fűtés." A közlemény szerint "egyes sajtótermékek szándékosan vagy tévedésből félremagyarázták Fürjes Balázs kormánybiztos InfoRádiónak adott interjúját." Fürjes az InfoRádiónak adott
Augusztusban vádat emelhetnek ellene, szeptemberben pedig bíróság elé is állhat Győrkös István (76), a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottja. A rendőrség, ahogy a Magyar Idők elsőként megírta, lezárta a nyomozást.
Sajtóértesülések szerint Olaszország úgynevezett vészhelyzeti vízumok kiadását fontolgatja a migránsoknak, akik annak birtokában szabadon utazhatnának az Európai Unió más tagállamaiba. Az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai elemző szerint azonban ez csupán nyomásgyakorlás.
Azad és szerzőtársai új szakirodalmi áttekintésének azon, megfigyeléses vizsgálatokon alapuló következtetéseit, amelyek szerint az alacsony kalóriatartalmú édesítők kapcsolatba hozhatóak az elhízással és a szívbetegségekkel, sem a jól megtervezett humán intervenciós tanulmányok által szolgáltatott bizonyítékok, sem a korábbi alapos és rendszerezett
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett bejelentés értelmében a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap megvásárolta az Opimus Group Nyrt.-től a Holiday Resort Kreischberg-Murau GmbH-t, vagyis Mészáros Lőrinc egyik cégéből átkerült a másikba. Az Ausztriában bejegyzett társaság tulajdonában van a négycsi