Európa a szuperautók egyik legfőbb piaca. Egy főre viszonyítva messze több villámgyors és méregdrága sportautó kel el nálunk, mint Amerikában vagy Kínában. És még mindig van, hova fejlődni: a tavalyi évhez képest például várhatóan 20 százalékkal növekednek a kategória eladásai.
Tokajban indította szakmai országjárását a Magyar Turisztikai Ügynökség és a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa csütörtökön. Az ország hat borrégiójába ellátogató borroadshow program célja, hogy a helyi szereplők jobban megismerjék a kormánynak a turisztikai márkára és a magyar borra vonatkozó marketingkoncepcióját.
A világgazdaság ma nyugodtabb vizeken van, ezt pedig ki kell használnunk reformok végrehajtására - jelentette ki Angela Merkel német kancellár a hamburgi G20-csúcson. A politikus elárulta, hogy a tárgyalásokon elsősorban a klímavédelem...
Nem sztrájkolnak a Magyar Államkincstár munkavállalói július 17-én, miután a hivatal vezetése, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsa (MKKSZ MÁK OSZT) tárgyalásos rendezésben állapodott meg – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel.
Kifejezetten erősen kezdték a pénteki kereskedést a tengerentúli indexek, egyelőre a fogyasztáshoz kapcsolt papírok és a technológiai szektor vezetik az emelkedést. Pedig az olajár megint jókora esésben van, ez meg is látszik az energiacégek...
Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójuk létrejöttét Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök pénteken tárgyalt a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben.
A megfizethető árú elektromos autók területén a piacvezető szerep megszerzését tűzte ki célul magának a Volkswagen. "Meg fogjuk védeni (a Teslától) a 30 ezer eurós határt" - jelentette ki Herbert Diess, a VW márkaigazgatója pénteken...
A magyar agrár-külkereskedelem a 2010-et követő évek sikertörténete. Mérlege 2016-ban mintegy 3 milliárd eurós többletet ért el. Magyarország azonban továbbra sem használja ki a benne rejlő agroökológiai potenciált. A pozitív mérleg továbberősítéséhez a magasabb feldolgozottságú termékek exportban képviselt súlyának növelésére van szükség, ami újab
A Tesco dolgozók demonstrációja előtt egy nappal a Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményben mutatta be a cég béremelési lépéseit, amiben hangsúlyozták, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét emelte a cég átlagosan 12,4 százalékkal...
Jóváhagyta a görög mentőcsomag következő, 8,5 milliárd eurós részletét pénteken az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután a közös valutát használó uniós tagállamok pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben megállapodásra jutottak az ügyben.
Hamburg, Németország - Mindent elárul az orosz és az amerikai elnökről a két nagyhatalom vezetőjének kézfogása. És akkor a dominanciát sugalló tekintetekről még nem is beszéltünk.
Ferenc pápa (80) nem adja fel a harcot a 11 hónapos, halálos beteg Charlie Gardért. Először Twitter-üzenetben állt ki a gyermek és szülei mellett, majd közbenjárt, hogy a kisfiút a Vatikán fenntartásában működő kórházban ápolják tovább.
Nehéz megbeszélést folytattak a nemzetközi kereskedelemről a G20 csoport vezetői pénteken Hamburgban, és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük teljes egyetértés - mondta Angela Merkel német kancellár a tanácskozás első napját értékelve.
A PIÓ-21 Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. megszerezte a BFIN Asset Management AG 100 százalékos tulajdonrészét, ezzel 71,55 százalékra nőtt a részesedése a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-ben (BIF) - közölte a cég...
A következő napokban igazi kánikula várható, a hőmérséklet tartósan 30 Celsius-fok körül alakul majd. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtött néhány jó tanácsot. A meleg időjárás miatt egyre többen keresik fel a természetes vizeket, strandokat, vagy épp kirándulni indulnak. A következő közleményünkben összefoglaltuk a legfonto
Az Athletic Bilbao teljes kerete leborotválta a haját, hogy támogassák csapattársukat, Yeray Alvarezt, aki jelenleg kemoterápiás kezelést kap a hererákja miatt.
Nehéz megbeszélést folytattak a nemzetközi kereskedelemről a G20 csoport vezetői pénteken Hamburgban, és a párizsi klímavédelmi egyezmény ügyében sincs köztük teljes egyetértés - mondta Angela Merkel német kancellár a tanácskozás első napját értékelve
A klímaváltozás komoly veszélyfaktor a fejlődő országok vidéki népességének, gyakorta kiváltó oka az elvándorlásnak, ezért a fenntartható mezőgazdaság támogatása lényeges eleme a hatékony válasznak, hangsúlyozta tegnap Rómában a FAO főigazgatója, José Graziano da Silva.
Trump a beszámolók szerint egyből letámadta Putyint az amerikai választásba történt beavatkozás miatt. Hogy pontosan mi történt, arról eltér az orosz és az amerikai álláspont, az viszont biztos, hogy Trump szeretne már túllépni az ügyön.
Nem is akárki, egy kínai jegybankár nyilatkozott arról, hogy minek is tekinthető a Bitcoin és a hozzá hasonló találmányok, melyeket eddig leginkább virtuális, vagy kriptovalutáknak neveztek. Csakhogy ezek nem valuták, mert nem teljesítik egy valuta kritériumait, sokkal inkább tekinthetők azonban tőkepiaci eszközöknek.
Az európai részvények inkább szenvedtek ma, az USA-ban viszont felélénkült a vételi kedv a munkaerő-piaci adatok nyomán. Itthon is süllyedt kissé a BUX, főleg a Mol miatt, a Waberers pedig visszacsúszott kibocsátási árára. Legalább a forint stabil.