A kutyáknak szánt kullancsirtó- és kullancsriasztó nyakörv-teszt második felvonásaként 14 termék hatóanyagának élettartamát ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy gyakorlati kísérlettel.
Kevéssé változott, de vegyesen alakult a forintárfolyam pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. A hetet a forint szerény árfolyamnyereséggel fejezte be.
Péntektől forgalmi változásokra kell számítani az egy hét múlva kezdődő vizes világbajnokság megnyitóünnepségének előkészületei miatt Budapesten. Péntektől keddig, majd csütörtökön esténként, fél tizenegytől hajnali...
Szíria egy részére kiterjedő tűzszünetben állapodott meg pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hamburgban, hozzátéve, hogy a tűzszünet vasárnap déltől lép életbe.
Csütörtökön négy gyermeket és az apjukat holtan, míg egy gyermeket súlyos sérülésekkel találtak Loganville-i otthonukban. Mára kiderült, ki a felelős a családirtásért.
A jelenlegi árfolyam több mint duplájára is ugorhat az olaj hordónkénti jegyzése, mivel a globális kitermelést jelentős politikai kockázatok árnyalják - mondta egy szakértő a CNBC pénteki műsorában. Az Allianz Global Investors elemzője...
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozottan felvetette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését a több mint két órán át tartó megbeszélésükön - közölte péntek este Hamburgban az amerikai külügyminiszter.
Játszik az ob I-ben, harminckilenc évesen is ott lehetne a legjobbak között, de beéri azzal, hogy a negyven éven felettiek között szerepel a budapesti vb-n olimpiai bajnok társaival. A háromszoros ötkarikás aranyérmes Kiss Gergely élete ma is elképzelhetetlen a vízilabda nélkül, de három leány édesapjaként, s megannyi cég, szervezet képviselőjeként
Megszületett a bérmegállapodás a Magyar Államkincstár vezetése és a munkavállalók között, a dolgozók 2017. július elsejével átlagosan 25 százalékos béremelésben részesülnek, 2018. január elsejétől pedig további 25 százalékos béremelést kapnak - közölte a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) pén
Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 200 rendőr megsebesült.
A Hertha BSC a német hatodosztályú Oranienburger ellen játszotta első mérkőzését a 2017/18-as szezonban. A meccs első gólját Dárdai Pál fia, Palkó szerezte.
Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben állapodott meg pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hamburgban, hozzátéve, hogy a tűzszünet vasárnap déltől lép életbe
A Die Welt című német napilap pénteki kommentárja szerint az amerikai elnök előző nap Varsóban tett néhány kijelentése olyan volt, mintha lengyel vezetőktől vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől vette volna át azokat
Putyin nagy napja Hamburgban: mosolyszüret Trumpékkal, ölelkezés Junckerrel, barátkozás Merkellel. Trump felvetette Putyinnak az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás kérdését.
Az ellenzéki pártok nem csak a megnyitót tartják drágának, összességében véve kritizálják az építményeket és a koncepciót. A Parlamenttel szemben felállított - esztétikailag sokak által kifogásolt - ugrótorony például önmagában 3,5 milliárd forintba került. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi politikusa rendkívüli hajós sajtótájékoztatóján azt mondta:
Donald Trump bejelentése, hogy az USA részéről felmondja a Párizsban megkötött klímavédelmi egyezményt, részben sokkolta, részben felháborította a világ országait.
Sikerrel zárta különleges, munkaalapú képzési tanévét a kispesti Kontiki Szakképző, számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján az iskolafenntartó nevében Kajos László elnök. A szakképzési módszer sajátossága, hogy a Hansa Parlament, a Baltic Sea Academy és az IPOSZ együttműködéseként sikerült a magyar viszonyokra adaptálni az eredetileg német középv
A tíz legjobb balatoni strandból csupán egyet találunk meg a déli parton, legalábbis a Kék Hullám Zászló értékelése alapján, amelyet a Balatoni Szövetség adott át.
Katasztrofális hatással járna az Észak-Korea elleni amerikai támadás. Kommentátorok szerint Donald Trump amerikai elnök "figyelmeztető csapást” fontolgat a sztálinista ország ellen, de ez nagyon sok ember életébe kerülne a Washingtonnal szövetséges Dél-Koreában.
A héten 19 ország államfői és az Európai Unió vezetői találkoznak a G20-as csúcstalálkozón a németországi Hamburgban, hogy eszmét cseréljenek egy sor globális problémáról, többek között az éghajlatvédelemről. Az olyan kezdeményezések, melyeket az E.ON regionális elosztótársaságai vállaltak Németországban, már a gyakorlatban is elősegítik az energia
Gödöllő - Járműszerelvény és utánfutót vontató személygépkocsi ütközött össze az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán a 29-es kilométerszelvényben péntek délután. Gödöllőnél torlodásra kell számítani.
Brüsszel jó irányban halad, hogy szétverje az Európai Uniót (EU), a migrációt támogató európai politika ugyanis EU-ellenes hangulatot szíthat egyes tagországokban - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában