2017. július 2. vasárnap

júl. 2
21:15
Nagy durvulásra számít a rendőrség a hamburgi G20 idején (hirado.hu)
A média figyelmének felkeltését célzó, nagyszabású és erőszakos tiltakozó akciók történhetnek a július 7-én kezdődő csúcstalálkozójával kapcsolatban - figyelmeztet a német szövetségi bűnügyi hivatal.
júl. 2
21:15
Nyíregyházán is nyert a Rozgonyi, Bán duó (m4sport.hu)
A nőknél meglepetés született a strandröplabda ob második fordulójában.
júl. 2
21:27
Súlyosan megsérült Lázár Zoltán fia (Alternatív Energia)
A nebanicei fogathajtóverseny szombati maratonhajtásán Lázárék kocsija felborult.
júl. 2
21:27
Elzavarták a tűzoltókat a migránsok – mindenük elégett (hirado.hu)
Miközben nyugati politikusok arról próbálják meggyőzni a római kormányt, hogy továbbra is fogadják a bevándorlókat szállító hajókat, újabb eset borzolta a kedélyeket Olaszországban.
júl. 2
21:30
Rémálommá vált a magyarok nyaralása: százakat átvert az utazási iroda (Blikk)
Antalya, Törökország - Több százezer forintot kifizettek, mégsem kapott szállást annak újbóli kifizetése nélkül 180 magyar turista. A nyaralók az egyik i utazási irodánál fizettek be az útra.
júl. 2
21:32
Megmentője örökbe fogadta a bántalmazott kisfiút (Blikk)
Rendhagyó oklevelet vehetett át egy rendőr az Oklahoma állambeli kisváros rendőrkapitányától.
júl. 2
21:33
Így készül fel a portugál csapat a következő meccsére (444.hu)
João Moutinho tett közzé egy rövid videót arról, hogyan készült a válogatott a Konföderációs Kupa bronzmeccsére, amit amúgy sima játékkal, 2-1-re nyertek meg Mexikó ellen. Van még mit tanulnunk.
júl. 2
21:33
Dominaként shoppingol Kelemen Anna- Fotók (Ripost)
Mindenki Annácskája néha ugyan eljátssza, hogy leszámolt korábbi magamutogató énjével. Vagy nem.
júl. 2
21:34
Puszta kézzel ölték a brit katonák az ISIS harcosait (Blikk)
Késekkel és puszta kézzel harcoltak a brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) különleges egységének katonái Moszulnál, miután 50 ISIS harcos kerítette be őket.
júl. 2
21:39
70 kilót fogyott a gyorskaja függő nő, aki 8 ezer kalóriát evett naponta (Femcafe)
1 év alatt érte el a kívánt eredményt, fotókon mutatjuk az átváltozást.
júl. 2
21:42
Luis Suarez pofára esett Messi lagzijának ideje alatt – fotó! (Sport365)
Erre kevesen számítottak...
júl. 2
21:45
Civilek szedték össze a szemetet a Római-partnál (444.hu)
Hívták a partszakaszra mobilgátat engedő Tarlós Istvánt is, de ő nem jött el.
júl. 2
21:45
Kirby Chambliss nyerte a budapesti futamot (HírTV)
Az amerikai Kirby Chambliss nyerte a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamát.
júl. 2
21:48
Törökországban érte őket a szomorú hír (Menedzsment Fórum)
Elhasalt egy magyar utazási iroda.
júl. 2
21:48
A nagykövetség munkatársai segítenek a szállás nélkül maradt magyaroknak Törökországban (Infostart)
Az ankarai magyar nagykövetség munkatársai már a helyszínen vannak, hogy segítsenek a törökországi Antalyában a Green Holidays utazási iroda csődje miatt szállás nélkül maradt, mintegy 180 magyarnak - mondta az ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatorna vasárnap esti híradójában.
júl. 2
21:48
Káosz a londoni reptéren, lezárták a kifutópályát (Blikk)
Kisebb fennakadásokat okozott a Gatwick-i repülőtéren egy drón, ami túl közel repült a létesítményhez.
júl. 2
21:51
Lomnici: Egységesnek kell maradniuk a visegrádiaknak (hirado.hu)
Meg kell őrizni a visegrádi négyek egységét és reagáló képességét a legfontosabb európai ügyekben, továbbá a térségben tovább kell erősíteni az országcsoport stabilizáló szerepét – ez a V4-es magyar elnökség célja – mondta Ifj. Lomnici Zoltán.
júl. 2
21:51
Kínában mostantól tilos a homoszexualitást vagy a luxuséletmódot ábrázolni online videókban (444.hu)
Fontos pártkongresszus jön idén, minden eddiginél többet tilt az állami cenzúra.
júl. 2
21:57
Konföderációs Kupa: Európai öröm vasárnap, a németeké az arany (Agroinform)
Németország arany-, Portugália bronzérmes lett a mini-vb-n.
júl. 2
21:57
V4 Híradó: Érzékeny időszakban veszi át hazánk az elnökséget (hirado.hu)
V4 Híradó az M1-en – a visegrádi országok híreivel.
júl. 2
22:00
Csődbe jutott a Green Holidays utazási iroda (Alternatív Energia)
Délelőtt még elindult egy csoport a törökországi Antalyába.
júl. 2
22:03
Nőknek szánt vetítéssorozatot indít az Uránia Nemzeti Filmszínház (ProfitLine)
Élik az életüket - Női nézőpontok címmel indít egy hónapos vetítéssorozatot július 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínház.
júl. 2
22:03
15 milliós italszámlát hagytak maguk mögött a fesztivál VIP részlegében! (Ripost)
Csak ásványvízre százezreket költöttek. Valószínűleg jól sikerült a buli!
júl. 2
22:09
Németország nyerte a Konföderációs Kupát (ATV)
Az oroszországi torna szentpétervári döntőjében a világbajnok együttes vasárnap Lars Stindl 20. percben szerzett góljával 1-0-ra múlta felül a Copa America-győztes chilei csapatot.
júl. 2
22:09
A németek B sora megnyerte a Konföderációs Kupát (m4sport.hu)
Végig éles döntőben maradt alul a chilei válogatott.
júl. 2
22:15
Németország második számú csapata nyerte a Konföderációs Kupát (Sport365)
Joachim Löw csikócsapata szétszaladta Chilét.
júl. 2
22:21
Pokoli tűz: lángokban áll a falu, többen meghaltak (Ripost)
Egy gázvezeték robbant fel és gyulladt be Kína délnyugati részén.
júl. 2
22:27
Visszaültek a futball trónjára (Azenpenzem)
Németország tartalékos, avagy fiatal csapattal is megnyerte a labdarúgó Konföderációs Kupát, a tegnapi szentpétervári döntőben 1-0-ra legyőzte Chilét. Joachim Löw együttese a tavalyi Eb-n lemaradt a fináléról; az újabb sikerrel, ráadásul címvédőként, a 2018-as oroszországi világbajnokság első számú esélyesévé lépett elő.
júl. 2
22:33
Börtönre ítéltetne minden tüntetőt az elnök (Ripost)
A török elnök ezúttal a legnagyobb ellenzéki csoportosulást vette elő.
júl. 2
22:33
Németország nyerte a Konföderációs Kupát (HírTV)
Németország nyerte a labdarúgó Konföderációs Kupa döntőjét.
júl. 2
22:39
VOLT Fesztivál: Csaknem 160 ezer látogató hat nap alatt (hirado.hu)
Csaknem 160 ezren vettek részt a 25. Telekom VOLT Fesztiválon június 26. és július 1. között Sopronban, a Linkin Park keddi koncertjén telt ház volt a Lővér kempingben - tájékoztatta a VOLT Fesztivál sajtóirodája vasárnap este az MTI-t.
júl. 2
22:39
A német válogatott nyerte a Konföderációs Kupát (444.hu)
Negyedszer került a trófea az aktuális világbajnokhoz, a németek Chilét verték a döntőben.
júl. 2
22:39
Bayernes konfliktus a Konföderációs Kupa döntőjében (m4sport.hu)
Majd Münchenben megbeszélik.
júl. 2
22:42
Németország nyerte a Könfoderációs Kupát (Blikk)
A német labdarúgó-válogatott története során először megnyerte a Konföderációs Kupát.
júl. 2
22:45
160 ezer látogató hat nap alatt a VOLT-on (hirado.hu)
A Linkin Park keddi koncertjén telt ház volt a Lővér kempingben, Petőfi Zenei Díj gála a vártnál is nagyobb sikerrel zajlott.
júl. 2
23:03
Csődbe jutott a Green Holidays utazási iroda (ProfitLine)
Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.
júl. 2
23:21
Rakétákat lőtt ki a Kétfarkú a Deákon (HírTV)
Padokat festettek, vizes flakon-rakétákat lőttek ki és vízicsatáztak a Kétfarkú Kutya Párt tagjai a Deák téren.
júl. 2
23:39
Kerékpár - Kolumbiai győzelem (Alternatív Energia)
Peák Barnabás második helyen végzett összetettben.

2017. július 3. hétfő

júl. 3
0:03
Kolumbiai győzelem a Tour de Hongrie-n (HírTV)
Legjobb magyarként Peák Barnabás második lett az összetett versenyben.
júl. 3
0:09
160 ezren vettek részt a VOLT Fesztiválon (ProfitLine)
Csaknem 160 ezren vettek részt a 25. Telekom VOLT Fesztiválon június 26. és július 1. között Sopronban, a Linkin Park keddi koncertjén telt ház volt a Lővér kempingben - tájékoztatta a VOLT Fesztivál sajtóirodája vasárnap este az MTI-t.
júl. 3
0:12
Németország nyerte a Konföderációs Kupát (Alternatív Energia)
Németország-Chile 1-0 (1-0).
júl. 3
1:03
550 millió forintból fejleszt a Galenbio Kft. (ProfitLine)
Diagnosztikai kit fejlesztésére több mint 330 millió forint uniós támogatást nyert két Győr-Moson-Sopron megyei cég, a Galenbio Kft. és konzorciumi partnere, Carlsbad Research Organization Szolgáltató Kft. A mintegy 554 millió forint költségvetésű projekt célja a sertés reprodukciós és légzőszervi szindróma vírus (PRRSV) gyors diagnosztizálása - t
júl. 3
1:27
Melanoma a szemen - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
A szem daganatai sok esetben szabad szemmel is jól láthatók: sötétbarna, előemelkedő, egyenetlen felszínű elváltozások. A melanoma malignumot egyszerű szemészeti rutinvizsgálat során könnyen felismerik.
júl. 3
1:31
Stressz és magas vérnyomás - Együtt jár? (WebBeteg)
Kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a krónikus mentális stressz és a magas vérnyomás közt összefüggés áll fenn. A krónikus mentális stressz többféle okra vezethető vissza.
júl. 3
2:03
Egy izraeli lap írt Horthy Miklósról (ProfitLine)
A Háárec című izraeli napilap a Horthy Miklós megítélése körüli vitával kapcsolatban címlapján közölt cikket vasárnap, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közelgő magyarországi látogatásával összefüggésben.
júl. 3
2:57
A Perthes-kór (WebBeteg)
Magyarországon egy százalék a Perthes-kórral veszélyeztetett gyerekek száma, a 3-13 éves korosztályban. Ezzel az aránnyal a második leggyakoribb gyermekkori csípőízületi betegség.
júl. 3
3:03
Ilyen a parlagfű pollenkoncentrációja hazánkban - egy ábrán (ProfitLine)
A napi parlagfű pollenkoncentráció maximumok alakulása (db/m3/nap)
júl. 3
3:30
Húsz éve landoltunk a Marson: íme a Pathfinder legendás űrszonda története (Blikk)
A Mars évszázadok óta tartja lázban az emberiséget. A vörös bolygó számtalan tudóst, filmrendezőt és összeesküvéselmélet-hívőt ihletett már meg, azonban a legnagyobb kérdésre, hogy van­nak-e Mars-lakók a szomszédban, még nem találták meg a megfelelő választ.
júl. 3
3:48
Évek óta körözik a magyar ralist, álnéven mégis versenyez (Blikk)
A rendőrség 2014-ben és 2016-ban körözést adott ki csalás miatt Lajos Gyula (40) ellen, ám ő továbbra is autóversenyeken indul. A ralikrossz-pilóta „művésznéven”, Luigiként szerepel a magyar és a külföldi futamokon, mit sem törődve azzal, hogy elfogatóparancs van érvényben vele szemben.
júl. 3
4:03
Barátai titokban búcsúztak Usztics Mátyástól (Blikk)
Két titkos szertartáson búcsúztatták Usztics Mátyást (†68)! A Nemzeti Kamara Színház alapítója április 29-én hunyt el, ám temetésének részleteit mostanáig homály fedte.

Keresés