Negyvenöt amerikai nagyvárosban vonultak utcára az emberek, hogy kezdeményezzék a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos eljárást, az úgynevezett impeachmentet.
Annak ellenére, hogy a Ford és a General Motors közel 5 százalékkal kevesebb autót értékesített Amerikában a múlt hónapban 2016 azonos időszakához képest, a befektetők valósággal ráugrottak a gyártók részvényeire. Ez nem volt véletlen...
A görög parti őrség hétfőn figyelmeztető lövéseket adott le majd rálőtt Rodosz szigete előtt egy török teherhajóra, amelyet feltételezett drogszállítmánya miatt akart átkutatni. A török külügyi tárca reagálásában élesen elítélte a görög hatóságok lépését, azt aránytalannak nevezve.
Naponta harminc kutat zárnak el Róma utcáin hétfőtől a rendkívüli hőség okozta szárazságban, egyes római kerületekben azonban nem vezetnek be vízkorlátozást a kutakat használó hajléktalanok és romák segítésére.
A Green Holidays nem felelős a törökországi események kialakulásáért – közölte a vasárnap csődbe ment társaság a honlapján hétfőn. Szerint török partnerük, az Akdem Turizm nem biztosította a megrendelt szolgáltatásokat.
Új piaci igazgatót neveztek ki a Mars Magyarország élére: június 1-jétől Sófalvi Attila felel a nemzetközi FMCG vállalat hazai igazgatási feladataiért.
Hétfőn tartották a jubileumi Campus Fesztivál hivatalos sajtótájékoztatóját a debreceni Nagyerdei Stadionban, ahol a szervezők és a meghívott hazai zenészek mellett a születésnapos Azurák Csaba is részt vett. A műsorvezető szintén ott lesz a rendezvényen július 19. és 21. között - mint kiderült, ez lesz élete első fesztiválfellépése.
A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet.
Új világrend születéséről beszélt az Antall József Tudásközpont igazgatója az édesapja, a néhai miniszterelnök nevét viselő budapesti nyári egyetem hétfői megnyitó ünnepségén
Válságtanácskozást tartott az olasz, a német és a francia belügyminiszter, valamint az unió migrációs biztosa. Nemrég még tagadták ugyanezek a politikusok, hogy gondot okozna a tömeges bevándorlás.
A lakosságot veszélyeztető medvék sürgős kilövésének engedélyezését kérik a román kormánytól az érintett háromszéki önkormányzatok elöljárói - közölte hétfőn Kovászna megyei tanács sajtószolgálata
Az Olaszországba érkező illegális bevándorlók növekvő számának tükrében Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter „a nagyon közeli jövőben” a határellenőrzés visszaállítására és az osztrák hadsereg ezt támogató bevetésére számít az olasz határon. Erről a tárcavezető a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozott hétfőn.
Az irreálisan olcsó utazások lefoglalásának veszélyeire figyelmeztet a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ), mondván, a vasárnap csődbe ment Green Holidays utazási iroda is érvényesített ilyen akciókat. Az iroda nem tagja a MUISZ-nak.
A legfrissebb COT-riport által vizsgált időszakban (június 21 – június 27) a spekulatív alapok egymást követő hatodik hete csökkentették a dollár long pozícióikat a 8 fő IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Ezalatt 51%-kal csökkent a dollár bruttó long pozíciók nagysága, ami 2016 májusa óta nem volt ilyen alacsony. Az USD eladások
A Teslának meggyűlt a baja a legerősebb akkumulátorával, így a második negyedévben csupán 22 ezer autót állítottak elő. Csak úgy záporoznak a Teslával kapcsolatos fontos bejelentések, Elon Musk, a Tesla vezére Twitteren tudatta...
Idén játékosabb, közvetlenebb formában próbálják megszólítani a nyaralókat, és felhívni a figyelmet az esetleges lopásokra, így például Figyelj másokra!-feliratú karkötővel, hátizsákkal, frizbivel.
Áttörést sürgetett a magyar-egyiptomi gazdasági kapcsolatokban Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Nemzeti Kereskedőház által Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök budapesti látogatása alkalmából szervezett magyar-egyiptomi üzleti fórumon.
A kabin-mánia már lassan behálózza a világot, bár nálunk még gyerekcipőben jár. Ez az olasz hegyekben épített ház viszont már a kabinok között is csúcsra lett járatva.
Ha itt a nyár, itt van a napozás ideje. Fontos azonban figyelembe venni, hogy kinek milyen a bőrtípusa és annak megfelelően, mértékkel szabad csak a napon tartózkodni.
Az amerikai katonai jelenlétet és a gázszállításokat nevezte Donald Trump amerikai elnök szerda este kezdődő varsói látogatása alkalmából folytatandó kétoldalú egyeztetés fő témáinak Andrzej Duda lengyel elnök egy lapinterjúban.
Nyírbátor - Nyitva volt az ajtó, ezért ment be és kezdett kutakodni az a testvérpár, akikkel szemben a Nyírbátori Rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.
"Megtisztelő, hogy egy ilyen klubnál kezdhetek, mint a Barcelona. Büszke vagyok!" - posztolta a Twitterre Ryan McLaughlin, az Oldham észak-ír válogatottja. A mezzel a stadionban pózoló játékos vicces alak...
Életfogytig tartó börtönre ítéltek hétfőn Londonban egy 19 éves fiatalembert egy terrorcselekmény előkészítéséért és egy másik tervezéséért, a férfi legkorábban 16 és fél év után szabadulhat ki.