Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Hét pontban reformálná meg az uniót Christian Kern osztrák kancellár, aki egy bécsi vitaesten hétfőn többek között a monetáris unió és a méltányos adóztatás megvalósítását, a bér- és szociális dömping elleni küzdelmet, az európai értékek védelmét, valamint a migráció terheinek elosztását említette.
Folytatódik az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program a következő tanévben is, a kormány 2017-ben összességében 3,2 milliárd forintot fordít arra, hogy a program révén egészséges táplálkozásra ösztönözze a diákokat - írja keddi számában a Magyar Hírlap a Klebelsberg Központ tájékoztatására hivatkozva.
A várakozásoknál nagyobb mértékben lassult a feldolgozóipar növekedése az Egyesült Államokban júniusban az IHS Markit piackutató intézet hétfőn közölt adatai szerint.
Délnyugat felől egyre melegebb léghullámok áramlanak fölénk, így az elmúlt napokhoz képest erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már a 30 fokot is megközelíti a csúcshőmérséklet.
Az amerikaiak támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai erők behatoltak Rakka óvárosába, azt követően, hogy szétlőtték az óvárost körülvevő fal két kisebb szakaszát - tájékoztattak közleményükben szerdán az amerikaiak vezette koalíciós erők.
Vissza nem térítendő európai uniós támogatásként 5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés bölcsődék és óvodák építésére és eszközbeszerzésre.
A villámos márka jelző minden eddiginél jobban illik az Opelre. Villanyautójuk, az Ampera-e tudása elég meggyőző, bár kár, hogy nem európai fejlesztés.
A hét első felében szépen lassan megszűnik a hidegfronti hatás, a hét közepétől egyre melegebb lesz a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakul majd.
Két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott hétfőn este járókelőkre a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, egy embert lelőttek, és hatot megsebesítettek - jelentette a francia média a helyi hatóságokra hivatkozva.
Második világháborús romboló gránátot találtak egy építkezésen hétfő este Ráckeresztúron. A tűzszerészek nem sokkal éjfél előtt fejezték be a helyszíni munkát, a gránátot a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott hétfőn este járókelőkre a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, egy embert lelőttek, és hatot megsebesítettek - jelentette a francia média a helyi hatóságokra hivatkozva.
Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután hivatalos látogatáson fogadta Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt az Országházban.
A doppingbotrányok után próbálja helyreállítani nimbuszát a Tour de France, ahol idén mindenki Chris Froome babérjaira tör. A rajttól 21 szakasz és 3540 kilométer a cél – irány a Champs-Élysées!
A legtöbb pénzt Németországból és Ausztriából utalják haza az átmenetileg külföldön dolgozó magyarok. Az ő GDP-arányos béreik a legnagyobbak az uniós országok közül.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
A Magyar Művészeti Akadémia szervezésében, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre-termében pódiumbeszélgetéssel egybekötött filmvetítést tartottak a július 31-ig látogatható Életmű-válogatás című Gerzson Pál-emlékkiállítás kísérőprogramjaként.
Vissza nem térítendő európai uniós támogatásként 5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés bölcsődék és óvodák építésére és eszközbeszerzésre.
A hét első felében szépen lassan megszűnik a hidegfronti hatás, a hét közepétől egyre melegebb lesz a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakul majd.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet.
Székesfehérváron hat kontinensről, több mint 50 országból közel 200 versenyző részvételével rendezik meg a néhány számmal már hétfőn megkezdődött Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelynek hétfői sajtótájékoztatóján Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke pazar rajtlistáról számolhatott be.
Valószínűleg még hosszú ideig nem lesz korszerű vidámpark Budapesten, és szinte esély sincs arra, hogy a Disney Worldhöz hasonló attrakció létrejöhessen Magyarországon. Hiába vannak vidámparki beruházásra megfelelő területek, a kerületeket továbbra sem kereste meg befektető - írta a Magyar Idők.
Holland tévések forgattak a Váci utcában, ám nem a nyüzsgő i életet vetítették a műsorban, hanem magyar bűnözőket buktattak le, akik a külföldi turisták átverésére utaznak. A felvételt persze rejtett kamerákkal rögzítették, így buktak le a magyar bűnözők.