Az átlagosnál többször ellenőriznek az adóhatóság munkatársai július 10. és 30. között Budapesten és környékén; többek között a szórakozó-, a vendéglátó- és a szálláshelyeket, valamint a taxisokat fogják gyakrabban ellenőrizni, akár az esti és az éjszakai órákban is – közölte ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Kedden utazik el a magyar női röplabda-válogatott a World Grand Prix-re, ahol ezen a hétvégén Mexikóban, a következő héten pedig Venezuelában játszik majd, s amennyiben sikerül kivívni az elődöntőbe jutást, még egy ausztráliai fellépés is vár a csapatra.
A ma esti Aréna vendége Török Gábor. A politikai elemző megérkezett az InfoRádió stúdiójába. A Facebook oldalunkon élőben követhetik a műsor felvételét.
Fokozatosan enyhül a lakásárak emelkedése Magyarországon, ami az elmúlt két-három év szárnyalása után nem meglepő folyamat. A KSH adatai szerint 2017 első negyedévében 8,1 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért, mint egy...
Mintegy másfél éves munkával mostanra felkészültek a hazai szervek az idei nyár három nagy hazai sporteseményének biztosítására - mondta Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A nap második felében vegyes a hangulat az európai tőzsdéken, azonban index szinten nagyobb elmozdulásokat nem láthatunk. Amerikából ma nem érkezik iránymutatás, hiszen Függetlenség Napja miatt ma zárva tartanak a tőzsdék.Nem egyértelmű...
Hiába lenne mindenki számára előnyös a roma közösségek integrációja, ma már alig látni erre szándékot. A roma érdekképviseletet régóta rabul ejtette a hatalom. Hiába mondogatják a szakemberek, hogy ebből katasztrófa lesz, mindenki csak megúszni akar.
A vasúti közlekedés biztonságát javítják a vasúti karbantartási rendelet módosítására tett szakmai javaslatok, amelyek véglegesítésén jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) dolgozik.
Defibrillátor készülékeket helyezett autópálya menti töltőállomásaira a Shell. Erre azért volt szükség, mert a nagy hőség miatt megnőtt az egészségügyi problémák kockázata az utakon.
A visegrádi négyek elismerik az egyiptomi elnök erőfeszítéseit, amellyel stabilizálni próbálja országa térségét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi államok kormányfői és az egyiptomi elnök budapesti csúcstalálkozóját követően.
Rémálommá változott Renáta estéje, aki szórakozni indult Siófokon, de valamit drogot beledobtak az italába és teljesen kiesett az éjszakája, sebekkel tért magához.
Második világháborús aknavető gránátot és lőszereket találtak a XI. kerületi Irinyi József és Karinthy Frigyes út kereszteződésében kedd kora délután, a robbanótestet elszállítják – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Évtizedek óta nem jött akkora cég a magyar tőzsdére, mint most a Waberer's Mégsem boldog mindenki, a nagytulajdonos exitjét nehéz sikersztorinak nevezni Évek, sőt lassan évtizedek óta várta mindenki, hogy egy értelmezhető méretű...
Az MSZP a választás rendje elleni bűncselekmény, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt feljelentéseket tesz a Fidesz 2010-es választási plakátkampánya ügyében.
A vártnál is nagyobb mértékben csökkentek májusban a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adatai szerint.
Európának segítenie kell, ha nem akarja, hogy Olaszországban a helyzet fenntarthatatlanná váljon, és ellenséges reakciókat váltson ki az olasz társadalomban – hangoztatta Paolo Gentiloni egy konferencián Rómában.
Több ízben törvényileg is kinyilvánították: nemigen hajlandók bíbelődni a bármi okból hátrányos helyzetben vergődő gyerekekkel, családokkal, idősekkel - Megszólalt az ombudsman.
Az elmúlt évben Magyarország lakosságának 35 százaléka járt valamelyik múzeumban vagy kiállításon – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden közzétett kutatásából.
Az utazási irodák szabályozásának átalakítását, esetleg a vagyoni biztosíték emelését vagy más kötelezettségvállalás előírását javasolja a Green Holidays csődjével összefüggésben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), amely nem tartja alkalmasnak a jelenlegi szabályozást arra, hogy valóban megvédje az utasokat egy utazási iroda
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy májusi határozatát megváltoztatva keddi ülésén hitelesített egy népszavazási kérdést, amely azt célozza, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók ne kereshessenek többet az államfőnél. A Kúria szerint ugyanis – szemben az NVB határozatával – a kérdés egyértelmű.
Az iskolázottság számos egyéni és társadalmi előnnyel jár, melyek közül a kutatásokban a munkaerőpiaci előnyök (magasabb foglalkoztatottság és magasabb bérek) a leghangsúlyosabbak – állapítja meg az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet. A képzettség szintje ugyanakkor a munkaerőpiaci és bérelőnyök mellett összefüggést mutat a várható élettar
A tények azt bizonyítják, hogy a magyar kormány helyesen döntött, amikor a józan ész és a kölcsönös tisztelet alapjára helyezte Oroszország-politikáját – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvából telefonon az MTI-nek.
Az amerikai katonai jelenlétet és a gázszállításokat nevezte Donald Trump amerikai elnök szerda este kezdődő varsói látogatása alkalmából folytatandó kétoldalú egyeztetés fő témáinak Andrzej Duda lengyel elnök egy lapinterjúban.
A világon bárhol szóba kerül, elismerő szavakkal illetik a magyar circuszművészetet. Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával, a magyar cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztossal beszélgettünk.
A mesterséges intelligencia már most szervesen jelen van az életünkben. Gondoljunk csak arra, amikor ránk szabott reklámok jelennek meg a különböző weboldalakon; a zenelejátszó alkalmazás külön nekünk kínál fel heti zenei válogatást; a Google egyre kiterjedtebben kapcsolja össze az életünk különböző területeit. Ha ez marad a fejlődés további iránya, azaz az emberi szokások mély, empirikus…
Jelentősen bővíthetőek a magyar-egyiptomi gazdasági kapcsolatok - hangsúlyozta Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgató-helyettese az MNKH által, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök budapesti látogatása alkalmából szervezett magyar-egyiptomi üzleti fórumon.