A szolgáltatóktól kapott jelentések hatósági összesítése alapján az előrefizetős SIM-kártyák 68 százalékánál történt meg az adategyeztetés a múlt pénteki határidőig - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kedden
Keményen kritizálta Donald Trumpot, most azonban egy meghívásnak eleget téve egy partin mulatott az amerikai elnök családtagjaival a hétvégén Soros György.
Újra raliautóba ül Benik Balázs (38). A háromszoros (2003, 2006, 2007) abszolút magyar bajnok 2015-ben hat év szünet után tért vissza és száguldott a veszprémi versenyen, s most július 7. és 9. között ismét ezen a viadalon nyomja a gázpedált.
Felkészült a rendőrség és a terrorelhárítás a júliusi sportesemények biztosítására - mondta Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Naponta végeznek kockázatelemzést, 500 közterületi kamerát telepítenek, és egyelőre nem tudni, mennyibe kerül a három esemény biztonsága.
Az LMP arra hívta fel a figyelmet kedden sajtótájékoztatón, hogy miközben az idei év első négy hónapjában Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebben születtek, addig külföldön 12 százalékkal több magyar gyermek jött világra.
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy májusi határozatát megváltoztatva keddi ülésén hitelesített egy népszavazási kérdést, amely azt célozza, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók...
Sajnálatos módon egyes médiumokon keresztül olyan rémhírterjesztés zajlik, mely alkalmas arra, hogy a metrón közlekedő utasainkat elbizonytalanítsa a metró biztonságos üzemelésével kapcsolatban
Az, hogy üzenetküldés helyett Emmanuel Macron francia államfő beszédet mondott a parlament két háza, a nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülésén hétfőn, egyfajta visszatérést jelez a monarchikus elnöki szerepfelfogáshoz - mondta a szakértő az M1 Ma reggel műsorában.
A szlovák központi bank (NBS) több lépcsőben szigorítja azokat a feltételeket, amelyeket a kereskedelmi bankoknak meg kell követelniük jelzáloghitelért folyamodó ügyfeleiktől.
Csak 12 méterre tudtuk megközelíteni a lángoló buszt, olyan iszonyatos hőt árasztott magából – idézte fel a Bild riportjában Andreas Hentschel önkéntes tűzoltó, aki az elsők között ért a helyszínre.
Egy pillanat alatt merült el a vízben az a traktor, melynek rakománya a videó kezdeténél is a vízben van. Hiába a lóerők és a rutin, a járművet nem sikerült megmenteni.
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron
A világ egyik legbrutálisabb bűnözői csoportjának, a nigériai Black Axe (Fekete Bárd) bandának a tagjai jelentek meg Olaszországban, Palermóban, és ami a legfurcsább: a szicíliai alvilág, a Cosa Nostra hozzájuk sem ér.
Jól ismeretes a klinikai gyakorlatból, hogy a betegek általában túlértékelik az alacsony vérnyomás jelentőségét, önálló betegségnek gondolva. Tévhit azonban, hogy az alacsony vérnyomás öl. Tisztázzuk a félreértéseket!
Nyolc és fél éve, vagyis 2008 novembere óta nem vett fel akkora összegben lakáshitelt a lakosság, mint idén májusban. A lakáspiac növekedésében egyre nagyobb a banki finanszírozás szerepe, és most először fordult elő, hogy éves összevetésben...