Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.
Évek óta látványosan erősödik a sorsjegy-értékesítés, tavaly már 77 milliárd forintot, a teljes árbevétel 20 százalékát hozta a kategória a Szerencsejáték Zrt.-nek.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, majd csak estefelé hagyták távozni az ottrekedt több száz embert.
Csupán részsikert hozott, mégis jelentős elmozdulást ígér a székelyföldi gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők tegnapi bukaresti tüntetése. A tiltakozók a hatóságok sürgős közbelépését követelték a Székelyföldön mindennapossá vált medvetámadások megfékezése érdekében.
Donald Trump szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására. Az amerikai elnök a lengyel fővárosban kétoldalú tárgyalásokat folytat, majd részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján.
A színészért egy ország aggódott, amikor stroke-kal kórházba került, és sajnos a közönség azóta sem láthatta színpadon. Állapota azonban bizakodásra adhat okot!
Ha a roma kultúrára, zenére gondolunk, legtöbbször a tradicionális és a lakodalmas cigányzene jut eszünkbe, a SziRom azonban attól is különleges, hogy elsősorban komolyzenét játszik. Közelgő, hamburgi fellépésük apropóján beszélgettünk Batyi Róberttel, a SziRom Szimfonikus Roma Zenekar alapítójával.
Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Mapei Kft. tájékoztatására hivatkozva.
A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -1 ponton áll. A minimális változás mögött az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők jelentősen, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. A cégek jelenleg növekvő közterhekre számítanak és megugrott a romló
Jégesőt is kaphatunk ma a nyakunkba. Kiadták a riasztást, az ország egyes észak-keleti területeire órákon belül betörhetnek a heves zivatarok: Forrás: OMSZ A Kiderul.hu-n olvasható figyelmeztető veszélyjelzés szerint pedig ma elsősorban északkeleten, illetve a Dunántúlon, annak is főként a nyugati, délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként z
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett, 2016-ra vonatkozó adataiból kiderül: az uniós tagállamok közül Olaszországban a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya a teljes, 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva - írja az MTI.
A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Gubicza Ágoston állami üzleteiről derített ki részleteket a Direkt36. Az ő cége nyerte el az Eximbank óriástenderét, de már a kiírás előtt tárgyalt a bank vezetésével.
A Kentucky állambeli Lexingtonból érkezett, ahol az alma matere, a University of Kentucky atlétikai stadionjában gyakorol, majd miután a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon 12,28 mp-cel, a világ idei legjobb idejével, a saját világcsúcsától nyolc századdal elmaradva megnyerte a 100 méteres gátfutást, legközelebb már csak augusztus ele
Kánikula idején nagyon körültekintőnek kell lenni. A hőségben bizony a kukából származnak a legkellemetlenebb szagok, a fertőzésveszélyről nem is beszélve.
Évek óta látványosan erősödik a sorsjegy-értékesítés, tavaly már 77 milliárd forintot, a teljes árbevétel 20 százalékát hozta a kategória a Szerencsejáték Zrt.-nek - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.
Szerencsejáték Felügyelet elnevezéssel központi hivatalként működő központi költségvetési szervet alapít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték felügyeleti főosztályból a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében, a rendelet kihirdetését követő nappal – derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett kormányrendeletből.
Haladéktalanul lép a Kúria, ha az Európai Bíróság előtt zajló magyar és román devizahiteles perekben az ítéletek eltérnek a korábbi magyar döntésektől – mondta a Magyar Időknek a Kúria elnöke.
Az ország délnyugati felén hőség, az északi részeken viszont esős és hűvös idő várható, a két országrész közt akár 10 fokos eltérés is lehet majd. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napos, gomolyfelhős idő várható csütörtökön, de főként az ország keleti, északkeleti harmadán, illetve a Nyugat-Dunántúlon késő délutánig több les
Felhatalmazás hiányára hivatkozva tért ki a válaszadás elől az állami hulladékgazdálkodó cég vezetője, amikor a Hír TV a számlázási problémákról kérdezte.
Nő, mint a gomba, szóval, a Lölő-ruhákból sosem elég! Nálunk családi program a babaholmik vásárlása, ráadásul a beszerzéshez remek módszereink vannak. Mi aztán tényleg tudjuk, hogy kell olcsón jó, szép és különleges cuccokat vásárolni. Így, nézd csak!
Demcsák Zsuzsa két héttel ezelőtt a Frizbi felvételén egy szemérmes tini módjára mesélt Hajdú Péternek arról, hogy talán alakulgat valami, mikor a műsorvezetőnőt arról faggatta, van-e szerelem az életében. A legújabb lesifotókról kiderül, hogy nem is kicsit alakulgat az a valami.
A közmunkaprogram alapvetően pozitív dolog, de benne ragadt 200 ezer ember – mondta Vértes András az Egyenes Beszédben Mészáros Antónia kérdésére válaszolva. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke hozzátette: családdal számolva ez összesen egymillió embert jelent, ami nagyon magas szám.
Idei legjobb eredményét érte el májusban a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalma, amely – a naptárhatástól megtisztítva – 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.