A már gyakorlatilag független országként működő iraki Kurdisztán egyes politikusai felvetették, hogy a teljes függetlenségről szóló népszavazást halasszák el, de cserébe igen komoly igényeket támasztanak Irakkal szemben. Nyomás persze kívülről is van: a szomszédok és a nagyhatalmak függetlenedési láncreakciótól félnek.
A kötelező adategyeztetésben érintett mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát inaktiválták a szolgáltatók, de a határidőkből kicsúszóknak új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
Az a gond, hogy a Momentum a politikai fantázia teljes hiányát mutatja. Hogy a fiatalság politizálásba kezdett része lemondani látszik az országos politikáról.
Ha ez a jelentősen felduzzasztott apparátus kiváló kormányzati munkával rukkolna elő, akkor egy szót sem szólnék, azonban a nemzet jövőjét meghatározó korszerű oktatást és egészségügyi ellátást nem szolgálják.
Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült - jelentette közleményben az amerikai haditengerészet.
A kötelező adategyeztetésben érintett mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát inaktiválták a szolgáltatók, de a határidőkből kicsúszóknak új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
Mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt szombat este Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg. A jobboldali gyűlésen mindössze néhány tucatnyian voltak jelen. A kisebb összetűzések ellenére sikerült elkerülni azt a fajta káoszt és erőszakot, amely az egy héttel korábbi charlottesvi
A terrortámadások elkerülése érdekében a jövőben szigorúbban kell ellenőrizni a bevándorlókat és a menekülteket Németországban, a potenciális veszélyt jelentőket pedig jobban meg kell figyelni, akár 24 órán át követni vagy elektronikus nyomkövetővel ellátni - mondta a német kancellár vasárnap éjjel az RTL kereskedelmi televízió műsorában, ahol álla
Sok család kezdett házépítésbe az elmúlt időszakban, az adatok szerint folyamatosan nő a bejelentett és elkészülő családi otthonok száma - ismerteti hétfői számában a Magyar Idők.
Az Erdélyi művészek Leányfalun kiállítássorozat részeként szombaton nyílt meg a kilencven éve született Makár Alajos festőművész első magyarországi tárlata. Ez a bevezető mondat minden tárgyilagossága ellenére mégis összegzi, hogy mi a tétje ennek a harminc évvel ezelőtt elindított sorozatnak.
A magyarok 80 százalékának van lakásbiztosítása, azonban az ingóságokra csak a megkérdezettek fele kötött biztosítást – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kocká
Pályafelújítás miatt mától egy hónapig pótlóbuszok közlekednek az 56-os és az 56A jelzésű villamosok helyett Budapesten, de változik az 59-es és a 61-es villamos közlekedése is.
A társaságok közötti ár meghatározásánál, illetve az adóalap alakulásánál nem közömbös, hogy a cégek közötti ügyletek kapcsolt vállalkozások között köttettek-e. Áttekintjük a gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolt vállalkozási viszony fennállásának kérdéseit.
A Debrecen után a Puskás Akadémia is megszerezte az első győzelmét a labdarúgó NB I-ben, amivel nagyon összesűrűsödött a mezőny. Egyedül a Honvéd lépett meg kicsit a többiektől, a bajnoki címvédő a 6. fordulóban Mezőkövesdről hozta el a három pontot.
Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásról (NAFTA) szóló tárgyalásokat az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó szeptember elején folytatja - derül ki a három ország tárgyaló delegációinak vasárnap este kiadott közös közleményéből....
Bocsánatot kért vasárnap az a demokrata párti politikus, aki korábban saját Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, reméli hogy meggyilkolják Donald Trump amerikai elnököt.
A tervek szerint 6-6,5 millió eurót (1,8-2 milliárd forint) fordít jelenlegi telephelyének bővítésére az autóipar számára kezelő- és burkolati elemeket fejlesztő és gyártó Eissmann Automotive Hungaria Kft. Nyíregyházán - írja az MTI.
A következő napokban néhol lehet még zápor, aztán ismét a napsütéses, meleg nyári idő lesz jellemző. Augusztus utolsó hétvégéjén többfelé 35 fok körül alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
A terrortámadások elkerülése érdekében a jövőben szigorúbban kell ellenőrizni a bevándorlókat és a menekülteket Németországban, a potenciális veszélyt jelentőket pedig jobban meg kell figyelni, akár 24 órán át követni vagy elektronikus nyomkövetővel ellátni - mondta a német kancellár vasárnap éjjel az RTL kereskedelmi televízió műsorában, ahol álla
A kötelező adategyeztetésben érintett mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát inaktiválták a szolgáltatók, de a határidőkből kicsúszóknak új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében - ismerteti hétfői számában...
Mai elemzésünkben az OTP részvények tőzsdei árfolyamát vesszük nagyító alá a technikai elemző szemével. Nézzük, mit mutat a bankpapír grafikonja a nyár végéhez közeledve!
Ahol vásárlás van, ott könnyen lehet fogyasztóvédelmi probléma is: alapos útmutatást tett közzé a Budapesti Békéltető Testület az iskolakezdés előtti beszerzések kapcsán. Hatalmas kedvezmények, leárazások – az áruházláncok már közzétették a kedvezményesen kínált tanszereket, csalogató akciókat, de a fogyasztóvédők szerint a nagy forgatagban nem árt
Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásról (NAFTA) szóló tárgyalásokat az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó szeptember elején folytatja - derül ki a három ország tárgyaló delegációinak vasárnap este kiadott közös közleményéből.
A szívritmuszavarnak összességében két fő formája van: vagy túl gyorsan, vagy túl lassan ver a szív. A szakértők pedig nemcsak aszerint osztályozzák a szívritmuszavart, hogy honnan ered, de a szívverés sebessége alapján is. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a tachycardiáról beszélt, amikor
Magyarország - Bár most 26 fokra mérséklődik a hőmérséklet, nemsokára azonban visszatér a nyári kánikula. Az előrejelzések szerint a hét végéig 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Kilátástalan helyzetbe került egy Hejőpapiban élő család. Saját lakáshoz csak állami támogatással juthatnának, de néhány négyzetméter miatt nem felelnek meg a feltételeknek. Ki kellene bővíteniük az albérletüket, csak azután tudnák megvenni, az ezzel járó költségekre viszont nincsen pénzük. Ráadásul az egyik gyerekük nagyon beteg. További részletek
Magyarország - Inaktiválták a mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát, az előfizetők 32 százaléka nem egyeztette adatait a június 30-ai határidőig. Az érintetteknek új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében.
Munkavállaló egy kézi anyagmozgatás során eltörte az ujját, keresőképtelen állományba került. A balesetet követő vizsgálaton derült ki, hogy az ujjcsontján ciszták találhatóak, ezért a csont törésből adódó gyógyulása után további kezelésre lesz szüksége. A gipszet a napokban veszik le a kezéről, de továbbra is keresőképtelen marad. Orvosi vélemény alapján, lehetséges, hogy a csonttörést a…
Vona Gábor elkerülhetetlennek nevezte a bérek rendezését a Jobbik augusztus 20-i rendezvényén a Városligetben, ahol útnak indította a párt által kezdeményezett európai bérunióról szóló aláírásgyűjtést. Az ellenzéki pártelnök a bérunióra pozitív példaként említette az NDK-t - írja az MTI.