A 10-12 éves korú gyermekek 42%-a mindössze hetente néhány alkalommal, 16%-uk csak hetente egyszer, 28%-uk pedig még ennél is ritkábban fogyaszt magas kalcium tartalmú tejtermékeket, például joghurtot – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által, 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből. A
Kivonul (egyelőre) India északi és keleti régióiból a McDonald's, miután nem tudott dűlőre jutni a helyi partnerével folytatott vitákban. 169 éttermet zárhatnak be és több ezer dolgozó állása kerülhet ezzel veszélybe. Az amerikai...
Főleg geopolitikai és amerikai belpolitikai feszültségekkel magyarázzák a tőzsdék nyomott hangulatát. Európában ehhez az erős euró is hozzájött. Budapesten viszont emelkedett az index, az OTP-re már 12 ezer feletti célár is kijött. A forint erős, az olaj ismét esik.
Lelőtték hétfőn Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét, aki a csütörtöki terrortámadásnál a kisteherautót vezette - erősítette meg a katalán rendőrség az előzetes sajtójelentéseket.
A Golf Sportsvan talán a Volkswagen palettájának leginkább mellőzött hőse, amelyet szépen lassan maga alá gyűr a SUV/crossover divathullám. Valahol ez érthető: se nem igazán látványos, se nem felettébb óriás. De annak ellenére, hogy nem éppen kívánatos, minden tekintetben ügyes – pláne most, hogy megkapta a Golf esetében már megtörtént modellfrissítést.
A görög hatóságok elfogtak ötvenhárom illegális bevándorlót, akik egyik észak-görögországi autópályája mentén gyalogoltak, miután egy embercsempész ott kirakta őket - jelentette a helyi rendőrség hétfőn.
A Rex Kutyaotthon, a Bátor Tábor Alapítvány és a Vöröskereszt is szerepel a külföldről támogatott civil szervezetek listáján – van, aki aggódik is a stigma miatt.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) H2O elnevezésű hatékonyságnövelő programja egymilliárd forint megtakarítást eredményezett a társaságnak 2016-ban. Az ország legnagyobb víziközmű szolgáltatójának 2017. évi eredményei bizonyítják az átszervezési folyamat sikerességét: ebben az évben további 1,2 milliárd forintos megtakarítást ért el a DRV
A nyilvántartott álláskeresők száma 5,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 274 700 álláskereső szerepelt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
A finn rendőrség nem zárja ki az összefüggést a pénteki turkui késeléses támadás, valamint a csütörtöki és pénteki spanyolországi merényletek között, ilyen irányban is nyomoz lehetséges szálak után.
52 éve találta meg Vértes András régész és csapata a vértesszőlősi előember, Samu nyakszirtcsontját. A lelet akkor szinte egyedülállónak számított Európában és a háromszázezer éves csontdarab még ma is fontos lelete az őskőkorszaknak.
Oroszország visszafizette Bosznia-Hercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalomban keletkezett 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden a szovjet korszakból visszamaradt tartozást.
Oroszország visszafizette Bosznia-Hercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden tartozást, ami a szovjet korszakból megmaradt.
Oroszország visszafizette Bosznia-Hercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalomban keletkezett 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden a szovjet korszakból visszamaradt tartozást. ...
Évente rengeteg orrszarvút lőnek le az orvvadászok, hogy utána kegyetlen módon megcsonkítva őket elvegyék a szarvukat. Ezeknek ugyanis a keleti gyógyászatban mágikus erőt tulajdonítanak, így a feketepiacon hatalmas a kereslet az állati testrészekre. Egy orrszarvútenyésztő úgy döntött, hasznot húz a babonából, és a saját állatainak a szarvait adja e
Megszüntette a nyomozást az ügyészség a BKK-ügy etikus hackere ellen. A 18 éves fiatalember azzal vált ismertté, hogy miután felhívta a BKK figyelmét az online jegyárusítási rendszerük hibáira, a vállalat feljelentette őt és a rendőrség házkutatást is tartott a lakásábán.
Amerika a teljes napfogyatkozás lázában ég. Ezekben az órákban vonul át a Hold árnyéka az ország felett. A meteorológiai műholdakról fantasztikus látványt nyújt a jelenség.
Egy kilogramm heroint és három kilogramm adalékanyagot találtak a pénzügyőrök egy autóbuszban Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t.
A pénteki emelkedésnek ma már szinte nyoma sincs az olaj piacán, a WTI árfolyama több mint 2 százalékot esett ma. A pénteki 3 százalékos emelkedés követően ma közel ugyanennyit esett az olaj ára. A brent árfolyama 2 százalékkal került...