Az illetékes finn bíróság megnevezte hétfőn azt a 18 éves marokkói menedékkérőt, akit a turkui késeléses támadás elkövetésével gyanúsítanak. A rendőrség az eset mind az öt gyanúsítottjának előzetes letartóztatását kérte a bíróságtól.
A Budapest Bank csoport 2017 első hat hónapjában 5 százalékkal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest, és 9,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért. Az eredményt elsősorban a stabil és jó minőségű hitelportfóliónak tulajdonítja a bank.
Az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 816,8 milliárd forintot tett ki, júliusban 94,4 milliárd forint többlet volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján hétfőn a végleges adatokat.
Nagyon sok problémát hordoz magában, ha a bevásárlókocsikat nem a megfelelő módon használja az ember. Elsősorban a gyerekek vannak kitéve veszélynek, de figyelmetlen szülők egész családokat betegíthetnek meg. De vajon tényleg ekkora...
A tavalyi rekordtermésnél az idén kevesebb, 5 millió tonna őszi búza került a magtárakba, de így is lesz elegendő a belföldi ellátásra, exportra pedig mintegy 2,3 millió tonna jut – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője hétfőn az M1-en.
Az elmúlt hétvégén a budai Vár Savoyai teraszán adták át a hagyományoknak megfelelően a Mesterségek Ünnepét rendező Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) díjait. Kékedi László, a NESZ volt alelnöke, famíves, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője adta át az Év ifjú mestere díjat Németh Attila kovácsnak, a Bihari Népmű
Angela Merkel német kancellár a migránsok szigorúbb ellenőrzését vetette fel, míg legerősebb szövetségese már nem tenné egy újabb koalíció feltételéül a Németország által befogadható menedékkérők létszámának korlátozását.
Pénteken komoly nyomás alatt voltak a világ tőzsdéi, az esés pedig tovább folytatódik, a vezető nyugat európai részvényindexek 0,2 és 0,5 százalék között gyengülést mutatnak a nap folyamán. A magyar piac ellenállóként némileg emelkedik...
Az idén átlagosan 1,3 millió forintos személyi kölcsönökre és 13 millió forintos lakáshitelekre van igény, így a kalkulált összeg 30, illetve 75 százalékkal nőtt 2015-höz képest.
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt...
A királyság 72 milliárd rialos, azaz 19,2 milliárd dolláros deficittel zárta az első fél évet, ami a fele az előző évinek és „csupán” a 37 százaléka az egész évre tervezett 198 milliárd rialos tételnek.
● Az idén átlagosan 1,3 millió forintos személyi kölcsönökre és 13 millió forintos lakáshitelekre van igény, így a kalkulált összeg 30, illetve 75 százalékkal nőtt 2015-höz képest. ● A hiteligénylők egyre tudatosabbak, egyre alaposabban megnézik a kínálatot: a BankRáció.hu-nál a lakáshitel-kalkulációk száma az idén 480 százalékkal nőtt éves szinten
Az ótvar fertőző megbetegedés. A fertőzött személy nem mehet közösségbe, mivel a gennyes váladék továbbkenésével - saját felülfertőzésén túl - a beteg könnyen megfertőzheti társait is.
Az emberiség történetének egyik legnagyobb közönséget vonzó látványossága lesz az Egyesült Államokban hétfőn látható napfogyatkozás - állítják szakértők.
Korai még felbecsülni, ártanak-e a spanyol turizmusnak a múlt heti merényletek. Párizst érzékenyen érintette a terror okozta visszaesés, Törökország pedig súlyosan megszenvedi a látogatók elmaradását.
Nyáron is folytatódik a hitelintézeti szektor működésének átalakítása, ahogy a szereplők igyekeznek az alakuló piaci körülményekre és a változó ügyféligényekre reagálni. A cél Magyarországon is egy szolgáltató bankrendszer meghonosítása, ez azonban a berögzült lakossági szokásokat ismerve egyelőre csak távlati terv.
A tavalyinak közel duplája, több mint 800 milliárd forint volt az államháztartási hiány az év első hét hónapjában a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.
Egyre többen jelentkeznek a tanárképző karokra, az osztatlan tanárképzésre különösen nagy volt az érdeklődés az elmúlt három-négy évben – erről a Klebelsberg Központ elnökhelyettese beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornán azzal összefüggésben, hogy szeptembertől nő a többletmunkát végző pedagógusok anyagi elismerése.
A kórházban ért véget az egyik legsikeresebb magyar salakmotoros utolsó versenye: az 54 éves Tihanyi Sándor a debreceni nagydíj utolsó futamában, az utolsó körben bukott.
Még mindig a vállalatvezetők és bizonyos munkakörökben lévő egészségügyi dolgozók viszik haza a legmagasabb fizetést. De vajon melyik országban keresnek a legjobban és milyen munkakörben - erről ír a Portfolio.
2017 első hat hónapjában 9,9 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) beszámolója szerint a Budapest Bank csoport, ez 29 százalékos csökkenésnek felel...