Bár annak a matematikai esélye, hogy egy, a világűrből érkező méretesebb űrszikla eltalálja a bolygónkat, igen csekély, mindig, amikor egy-egy aszteroida halad el a Föld mellett, írások sokaságát olvashatjuk arról, vajon milyen következményekkel is járna egy becsapódás. Hát még, ha egy akkora tárgyról van szó, mint amilyen a 4,4 kilométeres Florenc
Egységesíti elnevezéseit az Audi, a korában Kínában már látott számozások az autók hátulján már idén megjelennek a többi piacon is. Egyszerűbb lesz a motorok beazonosítása.
Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacson
Egy euróért 302 forintot adtak ma reggel, régen volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. Azóta már szóban közbelépett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), aminek hatására vissza is gyengült a forint. A ma reggel történtekből azonban levonhatjuk...
A kánikula akár visszafordíthatatlan üzleti károkat is okozhat a vállalati IT rendszerben, a KKV-k ennek ellenére kevés figyelmet fordítanak az irodai szerverek megfelelő tárolására és hűtésére.
Az előző évinél legalább tíz százalékkal több kőolajat termel ki idén Oroszország az északi-sarkvidéki lelőhelyén az ország energiaügyi miniszterhelyettese szerint.
Fiai megerősítették, hogy James Joseph Dresnok, a Phenjanban élő amerikai katona tavaly novemberben meghalt szélütés következtében. Az idős férfi szinte teljes felnőttkorát a kommunista államban töltötte, saját elmondása alapján boldogan, és nem bánta meg, hogy annak idején dezertált.
Az előírt határértéket nagymértékben meghaladó formaldehid kioldódást mért a cseh hatóság egy Kínából származó, "bambusz" elnevezésű háromrészes műanyag evőeszköz készletben, amely Németországon keresztül érkezett az Európai Unió (EU) piacára. Magyarország mellett további 22 országba szállítottak a készletből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizt
Megannyi sasos dekoráció, új szőnyeg és frissen festett falak fogadták a Fehér Ház nyugati szárnyában a hivatalos nyári szabadságáról visszaérkező Donald Trump amerikai elnököt.
Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt., az 5,16 milliárd forintos beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Bő egy héttel a jövő szombati budapesti Duna-átúszás előtt - amelyet a második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül rendeznek meg - Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Verrasztó Dávid vb-ezüstérmes úszó próbaúszással "tesztelte" a Dunát.
Éves mélyponton az euró/forint árfolyam, vagyis éves csúcson a forint, miközben az MNB lényegében semmit sem csinált a keddi kamatdöntő ülésén. Magyar sajátosság, vagy sem? Mi a helyzet a többi térségbeli valutával?
Egy nukleáris háború nyomán a légkörbe kerülő anyagok hatása lehet ahhoz hasonló, mint ami 66 millió évvel ezelőtt történt – derül ki egy minap közzétett szimuláció eredményéből. Akkor a Földbe csapódó aszteroida miatt mások mellett kipusztultak a dinoszauruszok, illetve eltűnt a növényvilág kétharmada. Sem az aszteroidák becsapódását, sem egy nukl
Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, köztük lábtörést is szenvedett egy 82 éves bácsi, miután jelezte egy autósnak, hogy rossz helyen parkol. Alighogy szólt a bácsi, a sofőr kipattant a járműből és állon vágta az egri Arany János utcai borozó előtt. Az idős ember elesett és a falnak zuhant. Információink szerint a csípőprotézises nyugdíjashoz a bo
Októberre tisztázódhat, hogyan módosul a munkavállalók kiküldetéséről szóló uniós irányelv. Az európai politikusok többsége azt az elvet vallja, hogy azonos munkáért azonos bér járjon. Ez az eredménye Emmanuel Macron francia elnök, valamint a szlovák, a cseh és az osztrák kormányfő salzburgi találkozójának.
A legtöbb nő úgy gondolja, hogy ha egészséges életmódot folytat, helyesen táplálkozik, rendszeresen mozog, nem dohányzik, egyéb káros szenvedélyei sincsenek, akkor nem lehetnek meddőségi problémái.
Mikor a BNP Paribas 2,2 milliárd dollár értékben fagyasztott be alapokat 2007. augusztus 9-én, akkor nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a pénzügyi rendszerben további nehézségek fognak bekövetkezni.
A Telenor augusztus 31-ig, a Vodafone és a Magyar Telekom pedig szeptember 30-ig biztosít lehetőséget arra, hogy a június 30-i határidőre nem azonosított mobiltelefonos feltöltőkártyák előfizetői utólagos azonosítással, új szerződéssel a telefonszámaikat és az azokhoz tartozó egyenleget visszakapják.
Jelentősen nőtt az első fél évben az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak vagyona is, befektetési eredményük megugrott, működési eredményük pozitív volt. Az önkéntes nyugdíjkasszák tagjainak száma kis mértékben emelkedett, a magánnyugdíjpénztáraké, valamint az egészség- és önsegélyező pénztáraké pedig némileg csökkent – derül ki a Magyar Nemzeti Ban
Pénteken tartja az első ülését a kormány a nyári szünet után, és ezen részt vesz már Orbán Viktor miniszterelnök, aki visszatért szabadságáról, és hétfőn Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A jövő héttől tovább bővül a kerékpárszállításra igénybe vehető járatok száma, augusztus 28-ától a Hűvösvölgybe közlekedő villamosvonalakon is lehet majd biciklivel utazni - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Sérülés miatt nem számíthat Kleinheisler Lászlóra a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet csaknem hetven tagja megadta magát a hadseregnek a nyugat-afrikai ország északkeleti részén, a helyi kormányerők és az iszlamisták közti fegyveres konfliktus egyik fő helyszínén - közölte csütörtökön Onyema Nwachukwu, a hadsereg szóvivője.