2017. augusztus 8. kedd

aug. 8
16:51
Francia citromtorta (Tart au citron) (Mindmegette)
aug. 8
16:51
Nem fizettek adót az utca lakói - elképesztő dolog történt (Blikk)
Egy teljes utcát megvásárolt egy magánbefektető házaspár San Francisco legdrágább részén mindössze 90 ezer dollárért (23,2 millió forint). A rendkívül gazdag környékbeliek azonban - akik nem is tudtak arról, hogy utcájukat eladásra kínálják - egyáltalán nincsenek elragadtatva attól, hogy idegen kézbe került az utcájuk.
aug. 8
16:51
Megszólalt a szabolcsi kórház a kanyaró-ügyben: Fiatal román gyerekek a fertőzöttek (Blikk)
A Jósa András Oktatókórház hozzánk eljuttatott közleményét olvashatják.
aug. 8
16:51
Elfogták: rácsok mögött van a körözött ralikrosszos (Blikk)
Elfogta a rendőrség azt a ralikrosszpilótát, aki ellen 2014-ben és 2016-ban is körözést adtak ki csalás m­iatt. Hiába volt érvényes elfogatóparancs, L. Gyula (40) nem zavartatta magát, továbbra is indult versenyeken, hazai és külföldi futamokon egyaránt.
aug. 8
16:51
Törökország megkezdte az iráni határra tervezett fal építését (ATV)
Törökország megkezdte az iráni határra tervezett fal építését - jelentette a Dogan török hírügynökség kedden.
aug. 8
16:51
Most közölték: lezuhant egy repülő, mindenki meghalhatott (Ripost)
A gép váratlanul tűnt el a légi irányítás radarjáról. A becsapódás után a repülő elsüllyedt.
aug. 8
16:53
Kisrepülő zuhant a Boden-tóba, halottak is vannak (Blikk)
Egy kisrepülőgép zuhant kedden a dél-németországi Konstanz városa előtt a Boden-tóba - jelentették hírügynökségek.
aug. 8
16:57
Fejbe lőtte magát a Nemzeti Védelmi Szolgálat embere (Infostart)
Keveset tudni az öngyilkosságról.
aug. 8
16:57
Tovább nőtt a külföldről behozott használt autók száma (Gondola)
Tovább emelkedett a külföldről behozott használt autók száma, július végéig már csaknem 87 ezer külföldről származó használt személygépjármű érkezett Magyarországra, 6,3 százalékkal több, mint a tavalyi év első hét hónapjában - közölte a Használtautó
aug. 8
16:57
Pikáns részleteket árult el válásáról Sváby András (Pénzcentrum)
Sváby Andrásról, az ATV-n visszatért műsorvezetőről már korábban tudni lehetett, hogy 26 év után feleségével úgy döntöttek, külön válnak az útjaik. Az egykori pár szerencsére nincsen rossz viszonyban, a közös vagyonról is sikerült...
aug. 8
16:59
A holland tojásmérgezés és a belga hallgatás (Gondola)
Három holland farmon mérgezték a tojást az emberi egészségre igen káros fipronillal.
aug. 8
17:03
Nem valószínű, hogy szétesik a szlovák kormány (ProfitLine)
Sem a pozsonyi lapokban kedden megjelent véleményírások, sem pedig az általuk megszólított elemzők nem tartják valószínűnek, hogy Robert Fico kormányának széteséséhez, illetve előrehozott választásokhoz vezetne a koalíciós válság, amelynek rendezéséről délelőtt tíz órakor kezdett tárgyalni a kormányfő által összehívott koalíciós tanács.
aug. 8
17:03
Álomáron bérelhet szállodát a Várban a Zsidai-csoport (ATV)
Egyetlen éjszaka 88 ezer forintba kerül a Pest-Buda Hotel legexkluzívabb lakosztályában, miközben az üzemeltető Zsidai-csoport összesen csak havi 126 ezer forintot fizet azokért az önkormányzati lakásokért, ahol a luxusapartmanokat kialakították - írja a Hvg.hu.
aug. 8
17:03
Kirúgták a nőkről hülyeséget beszélő Google-mérnököt (444.hu)
A kirúgott férfi szerint ő férfiellenes előítéletek áldozata lett.
aug. 8
17:03
Nem is kell már néző a stadionba, a kormánymédia simán bekamuzza őket (444.hu)
A Magyar Idők szerint 2500-an voltak az Újpest-Vasason. Pech, hogy pont zárt kapus meccs volt, amire nem engedtek be nézőket.
aug. 8
17:03
Nincs nyoma a Fidesz plakátszámláinak – feljelentést tesz a Hír TV (HírTV)
Büntetőfeljelentést tesz a Hír TV a társaság korábbi cégvezetői, köztük Liszkay Gábor ellen, mivel nincs nyoma, hogy számlázták volna a Fidesz 2010-es plakátjait.
aug. 8
17:09
Szaftos görög csirkecomb: egyszerű és ellenállhatatlan tepsis vacsora (Mindmegette)
aug. 8
17:09
Fény derülhet a véres titokra: napló bizonyíthatja, ki volt Hasfelmetsző Jack (Blikk)
Végre kiderülhet, ki volt Hasfelmetsző Jack! 120 éves rejtély oldódhat meg azzal, hogy a kutatók szerint nem hamisítvány egy 25 éve előkerült napló, amelyben több gyilkosságról is vall írója. Valószínűsíthető, hogy az elkövető egy liverpooli gyapotkereskedő volt.
aug. 8
17:09
Ez csúnya volt: Cristiano Ronaldo kis híján összetörte magát - videó (Blikk)
Este játsza le az Európai Szuperkupa döntőjét a Real Madrid és a Manchester United Szkopjéban. A királyi gárda már hétfőn megérkezett Macedóniába, azonban a buszról leszállva majdnem baleset történt.
aug. 8
17:09
Nem is hinné, mennyire pörögnek a banki appok (vg.hu)
Dinamikusan növekszik a bankoknál a mobiltelefonos applikációt használó ügyfelek száma, miközben az alkalmazásokat letöltők többsége aktívan használja is őket. A lapunknak nyilatkozó hitelintézetek további gyors növekedést várnak a piacon.
aug. 8
17:11
Külföldről hozott használt autók lepik el a magyar utakat (vg.hu)
Tovább emelkedett a külföldről behozott használt autók száma, július végéig már csaknem 87 ezer külföldről származó használt személygépjármű érkezett Magyarországra, 6,3 százalékkal több, mint a tavalyi év első hét hónapjában – közölte a Használtautó.hu kedden.
aug. 8
17:12
A rekordmeleg nem hozott áramfogyasztási rekordot (Menedzsment Fórum)
A hazai villamosenergia-fogyasztás a hőhullám ellenére a múlt héten egyik napon sem haladta meg a júniusban mért idei csúcsot, és várhatóan az idén már nem dől meg a nyári országos áramfogyasztási rekord - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére kedden.
aug. 8
17:12
A szilva elképesztő hatása, amiről te sem tudtál: nagyon hasznos a bélrendszernek! (Blikk)
A szilva igazi csodaszer, ha bélrendszeri panaszokról van szó.
aug. 8
17:15
Nyakunkon a forróság: Erre számítsunk a következő napokban (ATV)
Szerdán sok napsütésre van kilátás, a kialakuló gomolyfelhőkből legfeljebb néhol - nagyobb eséllyel a nyugati határ mentén - fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Néhol megélénkül a délies szél. Újra hőség köszönt be, délutánra 32-38 fokig melegszik a levegő.
aug. 8
17:18
Van valami közös Magyarország múltjában és a Tesláéban (Privátbankár)
Az amerikai cégpiac talán egyik legnagyobb, de legalábbis legnépszerűbb pénznyelője új módszerrel próbál tőkét bevonni a projektjeibe. Korábban a magyar kötvényeket is bóvli kategóriában jegyezték, amiből csak nehezen sikerült kimásznunk, Elon Musk azonban teljesen tudatosan döntött úgy, hogy ilyen kötvényeket bocsásson ki a Teslával. A cél 1,5 mil
aug. 8
17:21
Vadnyugati szaloncirkusz (autopro)
A Budapesti Nyári Fesztiválon idén harmadik éve látható újcirkuszi produkció a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. 2015-ben az „Ohh La La” című, a Moulin Rouge világát megidéző éjszakai revüshow-ja futott három forró nyári éjszakán át, tavaly a Magic Night – A nagy illuzionista show világpremierjét tartották itt, idén pedig a világhírű kanadai újci
aug. 8
17:27
Hackerek zsarolják az HBO-t (Infostart)
Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el - derül ki egy hétfőn az internetre feltett üzenetükből.
aug. 8
17:30
UPC-ügyfél vagy? Akkor ez neked köszönhető (Privátbankár)
Majdnem kétmillió előfizetése van a UPC-nek - egy év alatt 11,4 százalékkal nőtt az árbevétel.
aug. 8
17:33
Épül a fal a török-iráni határon (Gondola)
Törökország megkezdte az iráni határra tervezett fal építését - jelentette a Dogan török hírügynökség kedden
aug. 8
17:33
Növelték vagyonukat az önkéntes pénztárak (ProfitLine)
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona idén június végén 1214 milliárd forintot tett ki, ez 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
aug. 8
17:33
Álca nélkül kapták le az új Volkswagen Jettát (Autónavigátor)
Gyártósorán már gúnya nélkül tárolják a következő Volkswagen Jettát. A déli kollégák képet is szereztek róla és élelmesen közzé tették.
aug. 8
17:35
Jó minőségű gabonatermés várható (Gondola)
Az országosan csaknem egymillió hektáron termett őszi búza már a magtárakban van, az átlagosnál valamivel nagyobb és jobb minőségű gabonatermés várható a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint
aug. 8
17:36
Junior öttusa-vb - Aranyérmes lett a magyar női váltó (Alternatív Energia)
A versenyben indult tizenhat váltó közül a magyar lányok 1393 ponttal végeztek az élen.
aug. 8
17:39
Nem fogja elhinni, mi menthet meg egy veszélyeztetett halfajt (ATV)
Az eldobált üvegpalackok menthetik meg a kihalástól a foltos kézhalat (Brachionichthys hirsutus) ausztrál kutatók szerint.
aug. 8
17:39
Őrület! Meddig szakadhat még a farmer? (Ripost)
Nem véletlenül szaggatták meg a farmert a divatguruk. Nincs szexibb a textil alól kikandikáló meztelen bőrnél. De vajon meddig lehet fokozni ezt a trendet?
aug. 8
17:42
Csak egy dolog biztos a kukoricapiacon (vg.hu)
Későn jött a kukoricának és a napraforgónak a vasárnapi és hétfői eső, de legalább a kár növekedésétől megóvta a termelőket.
aug. 8
17:45
Felháborító: megtiltják a tűzoltóknak, hogy a hősi halált halt kollégákra emlékezzenek (Blikk)
– Megdöbbentő közleményt tett közzé a Tűzoltókért Alapítvány elnöke, Hócza György: ezentúl nem támogatják, és a tűzoltóknak megtiltják, hogy a szertárakból kiállva szirénaszóval tisztelegjenek, emlékezzenek a Hősi halált halt és Szolgálatközben elhunyt kollégáikra.
aug. 8
17:45
Történelmet írt a vágtázó állatorvos: ennyit keresett a bronzzal Baji Balázs (Blikk)
Csupa nagybetűvel kerül be a magyar atlétika történelemkönyvébe Baji Balázs (28) neve. A békéscsabai sportoló a londoni világbajnokság férfi 110 méteres gátfutás döntőjében harmadikként ért célba, s az első magyar atléta, aki futószámban érmet szerzett a vébék 1983 óta íródó történetében.
aug. 8
17:45
Átigazolás: Barcelonában tudták, hogy Neymar távozik (Agroinform)
Tudatosan módosították Neymar szerződését július elején, látták ugyanis, hogy a brazil távozni akar.
aug. 8
17:45
Fehérváron át a Real Madridba (Azenpenzem)
Talán Davide Lanzafame robbant be ekkora robajjal a magyar labdarúgó NB I-be 2013 januárjában, mint most Ezekiel Henty. A Video­ton 24 éves nigériai csatára az FC Girondins de Bordeaux elleni Európa-liga-selejtező felcsúti visszavágóján őrjítette meg a franciákat bicikli- és egyéb cseleivel, majd vasárnap Mezőkövesden a zürichi gyors pontosságával
aug. 8
17:47
Bagoly pályázik a Viszkis kerámiájára (Blikk)
Egy egészen különleges fotó érkezett Ambrus Attila keramikus, az egykori viszkis rabló nyereményjátékára, amelyen egy általa dedikált, gravírozott, óarany kelyhet lehet nyerni.
aug. 8
17:48
Megviseli a terhesség a Fem3 műsorvezetőjét (Blikk)
Sokszor nincs jól.
aug. 8
17:48
Az ellenség keze betette a lábát... (Kripto Akadémia)
aug. 8
17:48
Brexit: lasszóval fogják a brit cégek a munkavállalókat? (Adózóna)
Egyre nehezebben találnak munkaerőt a brit munkaadók. A gazdaság azon ágazatai pedig, amelyek a leginkább támaszkodnak az Európai Unió többi országából érkező munkavállalókra, még nagyobb nyomás alatt vannak, mert Nagy-Britannia várható kiválásával az EU-ból egyre többen térnek haza.
aug. 8
17:51
Elképesztő: Vettel hamarosan búcsút int a Ferrarinak? (Sport365)
Az olasz gárda német klasszisa lapinformációk szerint új csapatba vágyik, így rövidesen csapatot válthat.
aug. 8
17:51
Reagált a szövetség, újabb részletek a focibíró haláláról (Ripost)
Komlósi Lajos amatőr játékvezető futás közben rosszul lett, majd életét vesztette. Az MLSZ közleményt adott ki az ügyben.
aug. 8
17:57
Itt az idő, most kell Teslát venni! (Portfolio)
Elképesztően jó éve volt a Teslának, nem elég, hogy rendre a várakozásoknál jobb számokat közöl pénzügyi jelentéseiben az autógyártó, de úgy tűnik, hogy legújabb modellje, a Model 3 tömeggyártása is a megfelelő ütemben halad...
aug. 8
18:03
12 szuper recept bográcsozáshoz (Mindmegette)
aug. 8
18:03
Felépült a Sziget: kezdődik szerdán az egyhetes buli (Blikk)
Már szerda este kitehetik a megtelt táblát a 25. Sziget bejáratához, ahol idén is a hollandok jelentek meg a legnagyobb számban.
aug. 8
18:03
Kiderült, milyen nemű lesz Ronaldo negyedik gyermeke (Blikk)
Cristiano Ronaldo és barátnője, Georgina Rodriguez október-november környékén várják első közös gyermeküket.

Keresés