2017. augusztus 8. kedd

aug. 8
11:18
Újra gyengül a svájci frank, elakadt a forint (Privátbankár)
Tegnap egy kicsit feltápászkodott a svájci frank, de azonnal újra adni kezdték. Bivaly az euró szinte minden devizához képest, viszont elakadt a forint erősödése. Feljebb az olajár, legalábbis dollárban. Esik a tegnap jól szereplő Mol, kissé lejjebb a Richter is, megnyugodott a Mészáros-papírok piaca.
aug. 8
11:21
Egy munkakör, amiben csak utazni kell és whiskeyt kortyolgatni (HR Portál)
Egy skót whiskey gyártó cég whiskey-nagykövetet keres. Ha úgy érzi rossz szakmát választott, szeret utazni és jó a rábeszélő képessége, akkor itt az ideje váltani - írja a Délmagyar.
aug. 8
11:21
Döbbenet: Ételmérgezést kaphatott több éremesélyes is az atlétikai vb-n (ATV)
Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek. A hírt a szervezők is megerősítették kedden. A magyar csapat nem az érintett szállodában lakik.
aug. 8
11:21
A világ legkevésbé leplezett koncepciós pere indul Oroszországban (444.hu)
Az ügyészség három nap alatt átolvasta a 30 kötetes nyomozati anyagot, fél évvel letartóztatása után már bíróság elé is állíthatják a minisztert, aki hagyta, hogy az egyik állami vállalat megvegye a másik állami vállalatot.
aug. 8
11:21
Úgy tűnik, Kate Beckinsale Rihannától merít inspirációt, ez a ruha borzasztó (Glamour)
Miért veszti el mindenki az ízlését?
aug. 8
11:23
Műszakpótlék hogyan és mennyi jár? (HR Portál)
Az Mt. szerint akkor kell 18.00-06.00-ig tartó időszakra 30 % műszakpótlékot fizetni, "...ha havonta a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja a munkanapok legalább egyharmada esetében eltér, valamint a legkorábbi és a legkésőbbi kezdési időpont között legalább négy óra eltérés van." Kérdésem, hogy a két feltételnek együttesen kell -e teljesülnie, vagy külön-külön. Pl: Egy hónapban…
aug. 8
11:25
Rokkant ellátás és családi pótlék mellett vállalhatok munkát? (HR Portál)
Én egy 48 éves nő vagyok, 11 éves korom óta fiatalkori sokízületi gyulladásom van erős mozgáskorlátozottsággal. 1993-ban leszázalékoltak, azóta rokkant járadékot és emelt családi pótlékot kapok. Ez ideig munkaviszonyom nem volt. Érdeklődni szeretnék: Vállalhatok-e itthonra 4 órás munkát a rokkant járadék és az emelt családi pótlék mellett? Ha munkát vállalok, nem veszítem-e el ezeket a…
aug. 8
11:27
Hét országba is kerülhetett a veszélyes tojásból (Infostart)
Brüsszel figyelmeztet: a rovarirtó szerrel szennyezett tojások hét európai országba is eljuthattak.
aug. 8
11:27
16 évvel a New York-i terrortámadás után azonosították az egyik áldozatot (Blikk)
Az amerikai sajtó arról cikkez, hogy a World Trade Center ellen irányuló támadás egyik áldozatát 16 évvel a New York-i terrortámadás után azonosították be, két évvel a legutóbbi után. Habár 2001. szeptember 11-én történt a terrortámadás, még mindig vannak olyan maradványok, amiket nem sikerült azonosítani.
aug. 8
11:27
Ön szed táplálékkiegészítőt? Ezt a fajtát a Nébih nagyon nem ajánlja (Blikk)
Egyelőre nem tudni, hogy ártalmasak-e az egészségre a nem engedélyezett összetevők.
aug. 8
11:27
Beleesett a doppingszer az ebédbe - két hónapra eltiltották a teniszezőt (Blikk)
Parádés kifogással állt az olasz teniszező, Sara Errani a Nemzetközi Tenisz Szövetség elé, miután februárban sikerült pozitív mintát leadnia a tesztek alatt, amiben kimutatták a letrozol doppingot.
aug. 8
11:27
Olyan lesz ma az időjárás, amilyen régóta nem (Háziállat)
Szinte már meglepő módon nem lesz se hőség, sem pedig vihar, az OMSZ ezért nem is figyelmeztet veszélyes időjárási eseményre.
aug. 8
11:27
Jön az újabb drasztikus hidegfront, ekkor csap le az országra (Femcafe)
Nem sokáig örülhetünk a nyári időnek.
aug. 8
11:30
Figyelem, támadás a bankok ügyfelei ellen! Ne adja meg adatait! (Adózóna)
Három nagybank ügyfeleitől próbálták megszerezni bizalmas banki adataikat bűnözők az elmúlt három hónapban, így feltételezhetően célzott adathalász-támadássorozat zajlik a hazai hitelintézetek fogyasztói ellen – figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
aug. 8
11:33
Közel negyedmilliárd megy el még a vizes vb utókommunikációjára (Menedzsment Fórum)
Rogán tárcája Szijjártó Péter barátjának cégeit választotta nyertesnek.
aug. 8
11:33
Gáspár Evelin üzent a gyűlölködőknek (Blikk)
Gáspár Evelin a Mokkában beszélt mindennapjairól.
aug. 8
11:33
A telenovellák legnagyobb klasszikusait hozza el az Izaura TV (Blikk)
Augusztusban a legnépszerűbb telenovellahősök az Izaura TV kínálatában térnek vissza. A ’90-es évek legendás sorozatában a nézők ismét szoríthatnak Esmeralda és Jose Armando szerelmének, de Lucianaval, a Titkok és szerelmek sztárjával is találkozhatnak minden hétköznap este. Paula és Paulina, a romantikus sorozatok világának leghíresebb ikerpárja p
aug. 8
11:33
Elpusztult egy kutyus a United Airlines gépén (Blikk)
Az óriásnyúl után most egy kutya lelte halálát a United Airlines gépén.
aug. 8
11:33
Atlétikai vb - Több sportoló megbetegedett (Gondola)
Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek
aug. 8
11:33
Lassabban növekszik Kína exportja és importja (ProfitLine)
Júliusban a piaci várakozásoknál kevésbé nőtt Kína exportja és importja, külkereskedelmi többlete viszont nagyobbnak bizonyult a vártnál a központi statisztikai hivatal kedden közzétett kimutatása szerint.
aug. 8
11:33
Minden korosztályban egyre gyakoribbak a gyulladásos bélbetegségek (WebBeteg)
Egyre súlyosabb tünetekkel és egyre korábbi életszakaszban jelentkezik a gyulladásos bélbetegség a hazai lakosság körében. Ezek közül a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás a leggyakoribb, mintegy 45 ezer embert érint.
aug. 8
11:33
Karácsony: a Fidesszel is lehet kormányozni (ATV)
A Párbeszéd társelnöke szerint egy pofonból felállt Fidesszel össze lehet fogni.
aug. 8
11:33
Rövidebb az idegen csiperke tönkje (444.hu)
Fazekas miniszter megint kivizsgáltatta, hogy a külföldi élelmiszerek jobbak-e. A tárca közleménye kettős minőségre panaszkodik, de alaposan megnézve egyáltalán nem egyértelmű, hogy a külföldön eladott áruk a jobbak.
aug. 8
11:33
Több száz millióért készíthet filmet a kormánykedvenc (HírTV)
720 millió forintért készít tévéfilmsorozatot a Belügyminisztérium alá tartozó bűnmegelőzési tanács.
aug. 8
11:35
Nem fog meglepődni: a Földművelésügyi Minisztérium szerint a nyári árukból is a silányabbat kapja a magyar (Menedzsment Fórum)
Grilltermékek, zöldségek, gyümölcsök, italok: mindenhol tetten érték a kettős minőséget.
aug. 8
11:36
Néhány matricával át lehet verni az önvezető autókat (Auto Pult)
Az autonóm autózás már a küszöbön van: rengeteg gyártónál van már a polcon a közel kész technológia, sőt, néhányan már elérhetővé is tették. A nagy lendületben azonban időről időre vannak olyan dolgok, amik visszarángatnak minket a földre, és emlékeztetnek, hogy még nagyon az elején járunk az önvezető négykerekűek világának. Ezúttal néhány matricáról van szó, amelyet egy stoptáblára ragasztottak.
aug. 8
11:38
Öngyulladós benzines – két éven belül jönnek a Mazda új motorjai (Auto Pult)
A Mazda azon kevés gyártók egyike, amelyik úgy gondolta, hogy nem a „downsizingban” és a turbómotorokban van a jövő, és ezt be is bizonyította a benzines SKYACTIV-G motorcsaládjával. Az 1,5-ös, a 2-literes, és a 2,5 literes egység egyaránt nagyon jól sikerült, a japánok pedig nemrég bejelentették, hogy érkezik a motorcsalád új generációja, mely nem csak nyomatékosabb, de jóval hatékonyabb is lesz.
aug. 8
11:39
Európai Szuperkupa: Biztos, hogy a Real Madrid az esélyesebb Európa trónjára? (Agroinform)
A két csapat első találkozóján a MU nyert és Szkopjéban sem feltétlenül favorit a BL-győztes.
aug. 8
11:39
Stieber Zoltán és az amerikai álom (Azenpenzem)
Három kontinensen foglalkoztatnak klubcsapatok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban azokra összpontosítunk, akik szóba kerülhetnek a válogatott keretének a kialakításakor.
aug. 8
11:39
Egyre több pénzt teszünk félre idős korunkra (vg.hu)
Jelentősen, 11 százalékkal 1214 milliárd forintra növelték a vagyonukat az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak – derült ki a Szövetség első féléves eredményeiből.
aug. 8
11:41
A válság ellenére sem kell félni a szlovák kormány szétesésétől (vg.hu)
Nem tartják valószínűnek, hogy Robert Fico kormányának széteséséhez, illetve előrehozott választásokhoz vezetne a szlovák koalíciós válság a pozsonyi lapokban kedden megjelent véleményírások, illetve az általuk megszólított elemzők. A krízis rendezéséről délelőtt tíz órakor kezdett tárgyalni a kormányfő által összehívott koalíciós tanács.
aug. 8
11:45
Kifosztották a kómába esett lányt Bulgáriában (Kripto Akadémia)
Nagyszüleitől kapott ékszerei és ruhája is eltűnt a balesete után.
aug. 8
11:48
720 millióból gyártat tévésorozatot a belügyminisztérium, most is Balásy jár jól (Menedzsment Fórum)
A Bűnmegelőzési Tanács pénzén indulhat meg az alkotási folyamat.
aug. 8
11:48
Figyelem! Négyezer cég van a NAV feketelistáján (Infostart)
Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját, amelyen összesen 4155 munkáltató szerepel.
aug. 8
11:48
Washington Post: ide igazol a magyar válogatott focista (Sport365)
Háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes a befutó.
aug. 8
11:51
Hogy békítsem ki az anyámat, akinek elszerettem a szeretőjét? (Blikk)
Ha nem jön el a közelgő esküvőmre, nem lehetek igazán boldog.
aug. 8
11:51
Nem valószínűsítik a szlovák kormány szétesését (Gondola)
Sem a pozsonyi lapokban kedden megjelent véleményírások, sem pedig az általuk megszólított elemzők nem tartják valószínűnek, hogy Robert Fico kormányának széteséséhez, illetve előrehozott választásokhoz vezetne a koalíciós válság, amelynek rendezéséről délelőtt tíz órakor kezdett tárgyalni a kormányfő által összehívott koalíciós tanács
aug. 8
11:51
Brutális videó: Hegynek csapódott a mentőhelikopter (ATV)
A mentőhelikoptert egy szívproblémákkal küzdő emberhez riasztották.
aug. 8
11:51
Az MLSZ szerint senki se, vagy ha valaki, talán az áldozat maga felelős a hőségben elhunyt játékvezető haláláért (444.hu)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség az MLSZ szerint "elvárható alapossággal és körültekintéssel" szervezték meg az idei erőfelmérőt a legdurvább kánikulában.
aug. 8
11:51
Botrány a BL-sorsolás körül, videón az asztal alá dobott cetli (Ripost)
Milyen cédula volt még Szalai Ádám csapatának a golyójában? Észrevették a gyanús mozdulatot, az UEFA már reagált is.
aug. 8
11:53
Nem tudsz aludni? Ez a fűszer azonnal megszünteti az álmatlanságot! (Blikk)
Ha nem tudjuk kialudni magunkat, akkor másnap fáradtak, stresszesek leszünk, egy idő után pedig egészségügyi problémák is kialakulhatnak. Ezért fontos, hogy kezeljük az álmatlanságot.
aug. 8
11:53
Masters vb - gálázott a pólós aranycsapat (Gondola)
A Kemény Dénes irányításával három olimpián is diadalmaskodó vízilabda-válogatott játékosai semmit nem felejtettek az évek során
aug. 8
11:54
Változó munkarendbe dolgozom, hogyan számolják a táppénzt és túlórát? (HR Portál)
Órabéres, változó munkabeosztásban dolgozó munkavállaló a heti-havi munkaidőt ledolgozva a szabadnapjain (hét közbeni)táppénzre megy. Keletkezhet-e túlóra a táppénzes órák elszámolásával? Ha a havi óraszámot túlórával is túl lépte és utána megy táppénzre, hogyan számolható el a járandósága?
aug. 8
11:54
Néhány matricával át lehet verni az önvezető autókat (Auto Pult)
Az autonóm autózás már a küszöbön van: rengeteg gyártónál van már a polcon a közel kész technológia, sőt, néhányan már elérhetővé is tették. A nagy lendületben azonban időről időre vannak olyan dolgok, amik visszarángatnak minket a földre, és emlékeztetnek, hogy még nagyon az elején járunk az önvezető négykerekűek világának. Ezúttal néhány matricáról van szó, amelyet egy stoptáblára ragasztottak.
aug. 8
11:55
Az alvilág üzletelhet a lopott információkkal (Gondola)
A BKK-tól ellopott személyes adatokat a dark weben árulhatják a bűnözők. Az információk birtokában hamis iratokat készíthetnek.
aug. 8
11:57
Vona durván levadászta az őt kritizáló dunaújvárosi nyugdíjast (Ripost)
A Jobbik elnöke képtelen abbahagyni a nyugdíjasok vegzálását. A Facebookon személy szerint pécézte ki és alázta meg a vele egyet nem értő, őt keményen kritizáló nyugdíjast, a dunaújvárosi Pataki Istvánt és feleségét. Rájuk küldte a jobbikos újságírókat is...
aug. 8
11:57
Ha szükséged van egy profi hátitáskára, akkor van egy tippünk neked (Player)
Mégis mi újat lehetne már mutatni egy hátitáska esetében, tehetnéd fel a kérdést. A Hideout Packben első ránézésre semmi különös nincs, azon kívül, hogy úgy nyílik szét, mint egy földönkívüli rágószerve.
aug. 8
12:00
Új hűtőt akarok – elég kérni és ad az állam? (Privátbankár)
Újra lehet pályázni hűtőre, mosógépre.
aug. 8
12:03
Csirke tikka masala házilag (Mindmegette)
aug. 8
12:03
Green Holidays - Egyelőre kárelőleget fizetnek ki (ProfitLine)
A Green Holidays biztosítója egyelőre kárelőleget fizetett ki, 50,4 százalékot, a bejelentett károk becsült összege 900 millió forint, a biztosítónak 500 millió forintig terjedő felelősségbiztosítása volt - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Keresés