2017. augusztus 8. kedd

aug. 8
11:36
Néhány matricával át lehet verni az önvezető autókat (Auto Pult)
Az autonóm autózás már a küszöbön van: rengeteg gyártónál van már a polcon a közel kész technológia, sőt, néhányan már elérhetővé is tették. A nagy lendületben azonban időről időre vannak olyan dolgok, amik visszarángatnak minket a földre, és emlékeztetnek, hogy még nagyon az elején járunk az önvezető négykerekűek világának. Ezúttal néhány matricáról van szó, amelyet egy stoptáblára ragasztottak.
aug. 8
11:38
Öngyulladós benzines – két éven belül jönnek a Mazda új motorjai (Auto Pult)
A Mazda azon kevés gyártók egyike, amelyik úgy gondolta, hogy nem a „downsizingban” és a turbómotorokban van a jövő, és ezt be is bizonyította a benzines SKYACTIV-G motorcsaládjával. Az 1,5-ös, a 2-literes, és a 2,5 literes egység egyaránt nagyon jól sikerült, a japánok pedig nemrég bejelentették, hogy érkezik a motorcsalád új generációja, mely nem csak nyomatékosabb, de jóval hatékonyabb is lesz.
aug. 8
11:39
Európai Szuperkupa: Biztos, hogy a Real Madrid az esélyesebb Európa trónjára? (Agroinform)
A két csapat első találkozóján a MU nyert és Szkopjéban sem feltétlenül favorit a BL-győztes.
aug. 8
11:39
Hamilton ismét megnézte Rihannát alig semmiben a barbadosi karneválon (hirado.hu)
Mi pedig nem tudjuk hibáztatni érte...
aug. 8
11:39
Egyre gazdagabbak az önkéntes pénztárak (hirado.hu)
A taglétszámuk meghaladja az 1 milliót.
aug. 8
11:39
Stieber Zoltán és az amerikai álom (Azenpenzem)
Három kontinensen foglalkoztatnak klubcsapatok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban azokra összpontosítunk, akik szóba kerülhetnek a válogatott keretének a kialakításakor.
aug. 8
11:39
Képekben Baji Balázs történelmi vb-döntője (m4sport.hu)
Ezeket a felvételeket nem lehet megunni!
aug. 8
11:39
Egyre több pénzt teszünk félre idős korunkra (vg.hu)
Jelentősen, 11 százalékkal 1214 milliárd forintra növelték a vagyonukat az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak – derült ki a Szövetség első féléves eredményeiből.
aug. 8
11:41
A válság ellenére sem kell félni a szlovák kormány szétesésétől (vg.hu)
Nem tartják valószínűnek, hogy Robert Fico kormányának széteséséhez, illetve előrehozott választásokhoz vezetne a szlovák koalíciós válság a pozsonyi lapokban kedden megjelent véleményírások, illetve az általuk megszólított elemzők. A krízis rendezéséről délelőtt tíz órakor kezdett tárgyalni a kormányfő által összehívott koalíciós tanács.
aug. 8
11:45
Kifosztották a kómába esett lányt Bulgáriában (Kripto Akadémia)
Nagyszüleitől kapott ékszerei és ruhája is eltűnt a balesete után.
aug. 8
11:48
720 millióból gyártat tévésorozatot a belügyminisztérium, most is Balásy jár jól (Menedzsment Fórum)
A Bűnmegelőzési Tanács pénzén indulhat meg az alkotási folyamat.
aug. 8
11:48
Figyelem! Négyezer cég van a NAV feketelistáján (Infostart)
Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját, amelyen összesen 4155 munkáltató szerepel.
aug. 8
11:48
Washington Post: ide igazol a magyar válogatott focista (Sport365)
Háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes a befutó.
aug. 8
11:51
Hogy békítsem ki az anyámat, akinek elszerettem a szeretőjét? (Blikk)
Ha nem jön el a közelgő esküvőmre, nem lehetek igazán boldog.
aug. 8
11:51
Brutális videó: Hegynek csapódott a mentőhelikopter (ATV)
A mentőhelikoptert egy szívproblémákkal küzdő emberhez riasztották.
aug. 8
11:51
Az MLSZ szerint senki se, vagy ha valaki, talán az áldozat maga felelős a hőségben elhunyt játékvezető haláláért (444.hu)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség az MLSZ szerint "elvárható alapossággal és körültekintéssel" szervezték meg az idei erőfelmérőt a legdurvább kánikulában.
aug. 8
11:51
Botrány a BL-sorsolás körül, videón az asztal alá dobott cetli (Ripost)
Milyen cédula volt még Szalai Ádám csapatának a golyójában? Észrevették a gyanús mozdulatot, az UEFA már reagált is.
aug. 8
11:51
Spiriev Attila: Balázs egyszerűen zseniális (m4sport.hu)
Még mindig nehéz felfogni, milyen fantasztikus eredményt ért el Baji Balázs.
aug. 8
11:53
Nem tudsz aludni? Ez a fűszer azonnal megszünteti az álmatlanságot! (Blikk)
Ha nem tudjuk kialudni magunkat, akkor másnap fáradtak, stresszesek leszünk, egy idő után pedig egészségügyi problémák is kialakulhatnak. Ezért fontos, hogy kezeljük az álmatlanságot.
aug. 8
11:54
Minden igénylő megkaphatja a gépcsere támogatást (hirado.hu)
Az új gépeket már ősszel megvásárolhatják.
aug. 8
11:54
Változó munkarendbe dolgozom, hogyan számolják a táppénzt és túlórát? (HR Portál)
Órabéres, változó munkabeosztásban dolgozó munkavállaló a heti-havi munkaidőt ledolgozva a szabadnapjain (hét közbeni)táppénzre megy. Keletkezhet-e túlóra a táppénzes órák elszámolásával? Ha a havi óraszámot túlórával is túl lépte és utána megy táppénzre, hogyan számolható el a járandósága?
aug. 8
11:54
Néhány matricával át lehet verni az önvezető autókat (Auto Pult)
Az autonóm autózás már a küszöbön van: rengeteg gyártónál van már a polcon a közel kész technológia, sőt, néhányan már elérhetővé is tették. A nagy lendületben azonban időről időre vannak olyan dolgok, amik visszarángatnak minket a földre, és emlékeztetnek, hogy még nagyon az elején járunk az önvezető négykerekűek világának. Ezúttal néhány matricáról van szó, amelyet egy stoptáblára ragasztottak.
aug. 8
11:57
Vona durván levadászta az őt kritizáló dunaújvárosi nyugdíjast (Ripost)
A Jobbik elnöke képtelen abbahagyni a nyugdíjasok vegzálását. A Facebookon személy szerint pécézte ki és alázta meg a vele egyet nem értő, őt keményen kritizáló nyugdíjast, a dunaújvárosi Pataki Istvánt és feleségét. Rájuk küldte a jobbikos újságírókat is...
aug. 8
11:57
Ha szükséged van egy profi hátitáskára, akkor van egy tippünk neked (Player)
Mégis mi újat lehetne már mutatni egy hátitáska esetében, tehetnéd fel a kérdést. A Hideout Packben első ránézésre semmi különös nincs, azon kívül, hogy úgy nyílik szét, mint egy földönkívüli rágószerve.
aug. 8
11:57
Így kerülte el a Haas a kínos második évet (m4sport.hu)
Az alakulat már 2016 második felében készült a „másodéves blama” elkerülésére.
aug. 8
12:00
Új hűtőt akarok – elég kérni és ad az állam? (Privátbankár)
Újra lehet pályázni hűtőre, mosógépre.
aug. 8
12:03
Csirke tikka masala házilag (Mindmegette)
aug. 8
12:03
Green Holidays - Egyelőre kárelőleget fizetnek ki (ProfitLine)
A Green Holidays biztosítója egyelőre kárelőleget fizetett ki, 50,4 százalékot, a bejelentett károk becsült összege 900 millió forint, a biztosítónak 500 millió forintig terjedő felelősségbiztosítása volt - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
aug. 8
12:03
Külső segítség nélkül építene atomerőművet Lengyelország (Portfolio)
Lengyelországnak nagy szüksége van egy atomerőműre, rendelkezik a megépítéséhez szükséges forrásokkal és képességgel - jelentette ki Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter a közszolgálati televízióban. A miniszter hangsúlyozta...
aug. 8
12:03
Érik az újabb a termékbotrány: tényleg rosszabb a magyar Oreo, Magnum, Gösser? (Pénzcentrum)
Lezárult a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata. A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által elrendelt felmérés szerint a 39 vizsgált termékpár mintegy harmadánál tapasztaltak összetételbeli vagy érzékszervi...
aug. 8
12:03
Schöpflin: Nem Soros nyomja a gombot (ATV)
Nem Soros György nyomja a gombot Brüsszelben, hogy hívják össze a parlamenti ülést Budapesten a CEU miatt – nyilatkozta az atv.hu-nak Schöpflin György. A fideszes EP-képviselő arra a kérdésre, hogy más fideszesek és Orbán Viktor miért láttatja Sorost „mindenható háttérhatalomnak”, azt mondta: „Ez a politika!"
aug. 8
12:03
Elemzők és a pozsonyi sajtó sem valószínűsítik a kormány szétesését (USAracing)
Sem a pozsonyi lapokban kedden megjelent véleményírások, sem pedig az általuk megszólított elemzők nem tartják valószínűnek, hogy Robert Fico kormányának széteséséhez, illetve előrehozott választásokhoz vezetne a koalíciós válság, amelynek rendezéséről délelőtt tíz órakor kezdett tárgyalni a kormányfő által összehívott koalíciós tanács.
aug. 8
12:03
Manchesteri belharc lesz az idei Premier League? (m4sport.hu)
A hétvégén kezdődik a világ legdrágább bajnoksága, ahol hat csapat is esélyes lehet a végső sikerre.
aug. 8
12:05
Minden idők legnagyobb üzlete volt ez a hazai piacon (Portfolio)
Az eredetileg 1893-ban épült, műemléki védettséget élvező Eiffel Palace három év alatt másodszor került értékesítésre, mindkét alkalommal a hazai ingatlanpiaci környezethez viszonyított legjobb hozammal. A Magyar Nemzeti Bank (MNB)...
aug. 8
12:06
Csonka András újra gyereknek érezheti magát - nem is gondolná, merre jár (Blikk)
A franciaországi Disneylandbe látogatott a színész-énekes.
aug. 8
12:06
Elpusztult az első "beszélő" majom (Alternatív Energia)
Chantek megtanulta kitakarítani a szobáját, eszközöket készített - "Lebilincselő természete volt."
aug. 8
12:09
Molnár Gyula: szerelmi nem, de érdekházasság még lehet (Infostart)
Mostantól komoly büntetésre számíthat az, aki "kibeszél" az MSZP-ből - mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Molnár Gyula úgy fogalmazott: a szankció akár a választási listáról lekerülés is lehet.
aug. 8
12:09
A holland tojásmérgezés és a belga hallgatás (USAracing)
Hollandia több nyugat- és észak-európai országhoz hasonlóan nem csak az emberi lelkeket és intellektust mérgezi egyoldalú, liberális propagandájával, amelynek során a politikai nem korrekt hangokat nem egyszer tényleges börtönbüntetéssel sújtják (lásd tegnapi
aug. 8
12:09
Básti Juli őszinte vallomása: én voltam az osztály hülyéje (Ripost)
Augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját a Kossuth-díjas művésznő.
aug. 8
12:12
Szinte ingyen adtak ma hitelt a magyar államnak (Privátbankár)
Ismét egy hajszálra a nullától a rövid állampapírok aukciós hozama.
aug. 8
12:12
Fidesz: A metróberuházás kenőpénzei az MSZP és az SZDSZ kasszájába kerültek (hirado.hu)
Budai Gyula szerint fény kell, hogy derüljön arra, hová tűntek a „súlyos milliárdok”.
aug. 8
12:12
Hatalmas rekord a Teslától – egy töltéssel több mint 1000 km (Auto Pult)
Azt hiszem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Tesla némileg megelőzte korát, és bár sok gyermekbetegségben szenved a fiatal márka, azt senki nem tudja elvenni tőlük, hogy ők be mertek vállalni olyat, amit mások nem. Az amerikai márka azóta is egy lépéssel a többiek előtt jár, legalábbis a hatótávot illetően, biztosan. Ezt bizonyítja legújabb rekordjuk is, ami egy Model S 100D-vel született – a…
aug. 8
12:12
A lengyeleknek nem kell segítség az atomerőműhöz (vg.hu)
Lengyelországnak nagy szüksége van egy atomerőműre, rendelkezik a megépítéséhez szükséges forrásokkal és képességgel – jelentette ki Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter a közszolgálati televízióban.
aug. 8
12:14
Módosítaná a tiltott adatszerzés tényállását a Jobbik (hirado.hu)
Az ellenzéki párt módosítaná a büntető törvénykönyvet.
aug. 8
12:14
Brit kilépés: rászóltak Theresa Mayre (vg.hu)
Világosabb irányelvek meghatározására szólította fel Theresa May kormányát kedden a brit legfelsőbb bíróság elnöke az Egyesült Királyság európai uniós tagsága várható megszűnésének jogi vonatkozásaival kapcsolatban.
aug. 8
12:15
Így spórolhatsz meg állami támogatással egy-két havi bérleti díjat (Portfolio)
Az elmúlt 2 hétben robbanásszerűen nőtt a kiadó lakások kínálata, augusztus elején országszerte már több mint 10 ezer kiadó lakást kínáltak bérlésre, ami 11 százalékos növekedésnek felel meg. A kereslet óriási, a bérleti díjak...
aug. 8
12:15
Hatmillió dollárt követelnek az HBO-tól a hackerek (444.hu)
Azt állítják, hogy 15 terabájtnyi adatot, még le nem vetített filmeket és showkat, illetve a cégnek ártó belső információkat is megszereztek.
aug. 8
12:15
Hatalmas a cégek igénye az európai uniós pénzekre (AQUA)
Minden ötödik magyar vállalkozás adott már be pályázatot uniós támogatásra. A Budapest Bank felmérése szerint az MFB Pontokon közvetített, vissza nem térítendő támogatással kombinált kedvezményes hiteltermékekből pedig összesen 270 milliárd forintot igényeltek eddig a vállalkozások, ami a meghirdetett keretösszeg több mint felét jelenti.
aug. 8
12:15
Budai: Nem kijátszható a plakáttörvény (HírTV)
A fideszes képviselő szerint ennek ellenére lesznek, akik megpróbálják.
aug. 8
12:15
Rájuk ismersz? Így néznek ki most a Váratlan utazás főszereplői - Fotók (Femcafe)
Nagyon sokat változtak a színészek a sorozat óta.

Keresés