A francia államfő legalább a hétvégéig elhalasztotta a kormányátalakítást, amelyet a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese lemondását követően tartott szükségesnek.
Mint azt már megírtuk, Eugenie hercegnő közelgő esküvője egyre problémásabb. Azzal kezdődött az egész, hogy az eseményt nem fogja közvetíteni a BBC, ezután Harry hercegék esküvőjét simán lepipálta költségek szempontjából – csakhogy még messze a vége. A windsoriak szerint felháborító, hogy a ceremónia biztonsági előkészületei eddig az adófizetők
Szeptemberben visszaesett a Volkswagen-csoport globális eladása a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás bevezetése miatt, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség hatására.
Európában megtépázta a dízelekbe vetett bizalmat a néhány éve kirobbant károsanyag-kibocsátási botrány, emellett az új WLTP szabályozás sem könnyíti meg a gyártók életét. A Bentley sem erőlteti tovább a dízelek forgalmazását.
Magyarországon naponta csaknem 50 házasság bomlik fel, és ha mindez még nem volna elég a felek gyakran óriási hibákat követnek el a procedúra során, amit aztán később nem csak lelkileg, de anyagilag is nyögnek. Mutatjuk, mi a 10 leggyakoribb...
Csehországban is kémkedett Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija Szkripal után az a két orosz állampolgár, akiket a brit hatóságok az ő megmérgezésükkel gyanúsítanak - jelentette szerdán a közszolgálati cseh rádió.
David Coulthard korábbi Forma-1-es pilóta és a Red Bull világbajnok autóit is tervező Adrian Newey támogatásával indul új gyorsasági versenysorozat csak női pilótáknak, azzal a céllal, hogy később eljussanak az F1-be.
Nagyon megviselte Rostás Anitát az, ami pár hete történt vele. Ő volt az, akit az egyes villamoson tűvel szúrt meg egy idegen. Az ATV start című műsorban a nő arról beszélt, hogy manapság a fél várost is megkerüli, ha utazik, ugyanis szörnyű nyomot hagytak benne a történtek. Arról is mesélt, hogy hogyan változott meg a családi élete abban a pár hét
Többen meghaltak és eltűntek Mallorcán esőzések okozta áradások miatt. A spanyol meteorológiai szolgálat arra figyelmeztetett, hogy a térségben újabb esőzések várhatók.
Kilenc logisztikai épületet fejleszt a kelet-közép-európai régióban a Prologis, összesen mintegy 200 ezer négyzetméteren. A következő hat hónapban egyidejűleg ad át új épületeket mind a négy kelet-közép-európai országban, ahol jelen...
Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál - jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben.
Minél több ENSZ-tagállam hívja fel a migrációs folyamatok veszélyeire a figyelmet, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy az ENSZ nem követi el ugyanazt a hibát a jövőben, mint az EU – mondta.
A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.
Taylor Swift Az énekesnő sokak szerint a hatvanas éveket idézte meg a csillogó ruhájával, az biztos, hogy mindenki megfordult utána. Jennifer Lopez A 49 éves Jennifer Lopezről megint ódákat zengenek, milyen csinos volt a Georges Chakra ruhájában. Nézze csak! Heidi Klum A 45 éves modellt hol a legrosszabak közé, hol a legcsinosabbak közé
Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál - jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben.