2018. október 10. szerda

okt. 10
18:15
Új állami légiközlekedési céget alapított Lengyelország (Portfolio)
Polish Aviation Group (PGL) néven közös állami cégbe szervezték Lengyelországban a légiközlekedési társaságokat. A tájékoztatás szerint a csoportba a LOT, a karbantartást végző LOTAMS és LS Technics, valamint a földi kiszolgálásért...
okt. 10
18:15
25 éve pizzán él egy férfi, és pizzával a gyomrában is szeretne meghalni (SzMo)
Dan Janssen nem érti, hogy miért ne ehetne minden étkezésre pizzát. Azt mondja hogy egészséges, még orvosi papírja is van róla.
okt. 10
18:21
Régóta szökésben lévő ETA-tagot fogtak el (Infostart)
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet közel 38 éve szökésben lévő tagját fogták el a hatóságok a madridi Barajas repülőtéren - közölte a spanyol belügyminisztérium.
okt. 10
18:21
Férfi vízilabda BL – Kettős győzelemmel főtáblán a Ferencváros (Azenpenzem)
Kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára az FTC-Telekom Waterpolo: Varga Zsolt együttese a selejtező rájátszásában az idegenbeli visszavágón is magabiztosan nyert a görög Vuliagmeni ellen.
okt. 10
18:27
Kárpátaljai politikus: Ukrajnának betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét (USAracing)
Az ukrán-magyar vita rendezésének első lépéseként Baloga azt javasolta, hogy Ukrajna egyszer s mindenkorra szögezze le, szó nem lehet semmilyen területi autonómiáról Kárpátalján.
okt. 10
18:27
Kárpátaljai politikus: Ukrajnának betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét (Igényesférfi.hu)
Viktor Baloga szerint az ukrán államnak fel kellene vásárolnia az áttelepült kárpátaljai magyarok üresen álló otthonait kelet-ukrajnai menekültek számára, aminek köszönhetően megszűnne Beregszász magyar jellege.
okt. 10
18:27
Zaymus Eszter: Genderdilemmák (Tiszta Jövő)
Nem hiszem, hogy Magyarország egy sziget lenne, melyre nincsenek hatással a nyugati folyamatok.
okt. 10
18:33
Milyen fűtés van a lakásban? Óriási árkülönbséget jelenthet az ingatlanoknál (Privátbankár)
Sokat számít az árban, hogy milyen fűtéstípussal rendelkezik az adott ingatlan: országos átlagban a távfűtéses lakások a legolcsóbbak, míg a megújuló energiás fűtésrendszerekkel bíró, jellemzően új építésű ingatlanok a legdrágábbak. Egy téglalakásnál akár 40 százalékos, egy panellakásnál 20 százalékos, míg egy családi háznál több mint kétszeres árk
okt. 10
18:33
Kiegészítő biztosításon dolgozik az Emmi (Portfolio)
Egy kiegészítő biztosításon dolgozik az Emmi - írja a hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy három hetet kaptak Orbán Viktortól arra, hogy a kormányülésnek beterjesszék a javaslatot. Az egészségügy finanszírozásáról is szó lesz a Portfolio...
okt. 10
18:33
"Megfenyegette" az UFC elnökét McGregor megfojtója (Sport365)
A szétverés is szerepel az üzenetben!
okt. 10
18:39
Fontos változás Ferihegyen (Infostart)
A terminálokhoz közeli nagy parkolót építkezés miatt két évig nem használhatják az utasok, a korábbi közeli Holiday parkolóból pedig terminálparkoló lett megemelkedett árakkal.
okt. 10
18:39
Az ínhüvelygyulladás típusai és kezelése (WebBeteg)
Az ínhüvelygyulladás kezelésében enyhébb esetben elégséges lehet a hideg vizes borogatás is, ám makacs vagy gennyes gyulladás esetén fontos lehet minél korábban orvoshoz fordulni és megkezdeni a kezelést.
okt. 10
18:39
Kiegészítő egészségügyi biztosításon dolgozik az Emmi (Portfolio)
Egy kiegészítő egészségügyi biztosításon dolgozik az Emmi - írja a hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy három hetet kaptak Orbán Viktortól arra, hogy a kormányülésnek beterjesszék a javaslatot. Az egészségügy finanszírozásáról is szó...
okt. 10
18:39
Orosz külügy: a totális elukránosítás ellentétes az ukrán jogi normákkal (USAracing)
Ukrajna nemzetközi intézmények, a többi között a Velencei Bizottság ajánlása ellenére durván megsérti nemzetközi kötelezettségvállalásait.
okt. 10
18:45
Csak kérniük kellett volna: mindenképp bíróságra megy Kesjár Csaba féltestvére (Blikk)
Elkerülhetetlen a pereskedés! Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) jogtalanul, engedély nélkül használta fel a korábbi Forma–3-as pilóta, Kesjár Csaba (†26) nevét az utánpótlásnevelő-programjához, kártérítést kell fizetnie az 1988-ban elhunyt versenyző családjának.
okt. 10
18:45
Michael Bloomberg ismét a demokratákat erősíti (HírTV)
Ezzel ismét táptalajt adott azon találgatásoknak, miszerint 2020-ban indulna az elnökválasztáson.
okt. 10
18:45
Kiegészítő egészségbiztosításon dolgozik az Emmi (Portfolio)
Egy kiegészítő egészségbiztosításon dolgozik az Emmi - írja a hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy három hetet kaptak Orbán Viktortól arra, hogy a kormányülésnek beterjesszék a javaslatot. Az egészségügy finanszírozásáról is szó lesz...
okt. 10
18:45
Mindenki ezeket a képeket osztogatja: Szívtipró tűzoltókért őrül meg a net (Femcafe)
Hány kockát látsz összesen?
okt. 10
18:45
Frans Timmermans is elindul az európai szociáldemokraták csúcsjelölti tisztségéért (Igényesférfi.hu)
A politikus szerint a választás tétje nem az, hogy a jobboldal vagy a baloldal lesz-e kicsit erősebb, hanem, hogy lesz-e a jövőben Európai Unió.
okt. 10
18:47
Tovább növelte részesedését az Est Media nagytulajdonosa (Portfolio)
Tovább növelte befolyását a Park Teniszklub az Est Mediában a leányvállalatain keresztül. A tőkeemelésből keletkezett részvények allokálásával 24,95 százalékra nőtt a részesedése. A Park Teniszklub Zártkörűen Működő Részvénytársaság...
okt. 10
18:51
Amerikai tudósok kiszámolták, hogy mi lenne, ha csak szélenergiával termelnénk áramot: meleg lenne (NRGreport)
Elméletileg egyszerű lenne csökkenteni a globális felmelegedést - véli a Quibit: sokan úgy gondolják, hogy ha elbúcsúznánk a szénalapú energiától, már meg is menthetjük a bolygót, bár az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének drámai jelentése szerint igencsak az utolsó pillanatban vagyunk, ugyanis ha tizenkét éven belül nem csökkentjük az
okt. 10
18:57
Volt New York-i polgármester indulhat a 2020-as elnökválasztáson? (ATV)
Michael Bloomberg, New York város volt polgármestere szerdán ismét csatlakozott a Demokrata Párthoz.
okt. 10
18:57
Újraindul a főpolgármesteri székért Tarlós István (HírTV)
Magyarország élőben 19 óra 30 perctől a Hír TV-n!
okt. 10
19:03
Kispadra küldték az ír bunyóst: McGregor a ketrec közelébe se mehet (Blikk)
Egészségi és elővigyázatossági okokból egy hónapos kényszerpihenőre fogta a kevert harcművészetek szervezete (UFC) Conor McGregort (képünkön): október végéig nem edzhet a ringben, november 6-ig nem versenyezhet.
okt. 10
19:03
Nem álom a giganyugdíj: ez egy jó kezdő lépés lehet hozzá (Pénzcentrum)
A jelenlegi kamatok mellett gyakorlatilag nettó veszteség bankbetétben tartani a pénzünket, mégis kevesen választják az olyan megtakarítási formákat, amik utána adókedvezménye is járna - áll egy friss közleményben. A hazai pénzintézeteknél...
okt. 10
19:03
Amit meghagy a globális felmelegedés, azt a turisták tapossák szét (444.hu)
Thaiföldön határozatlan ideig zárva tartják a leghíresebb strandot, a Fülöp-szigeteken alig merik újranyitni. És mit tehet a francia levendulamező ahol néhány év alatt meghúszszorozódnak a kínai turisták?
okt. 10
19:03
Emma Watson ismét egy új arcát mutatja meg új filmjében (Joy)
Épp forgatja vadi új filmjét Emma Watson, és az első képkockákat már meg is nézheted. Az tuti, hogy nagy siker lesz.
okt. 10
19:03
Annyira berúgott egy nászutas pár Sri Lankán, hogy vett egy hotelt (SzMo)
Családtagjaik cseppet sem támogatták az ötletet, hiszen szerintük saját lakásuk felújítására és a hamarosan érkező kisbabára kellett volna félretenniük.
okt. 10
19:05
Ilyesmi hogyan történthet? Ellopták a Tour trófeáját (Blikk)
Ellopták a brit Geraint Thomas trófeáját, amelyet az idei Tour de France országúti kerékpáros körverseny megnyeréséért kapott.
okt. 10
19:06
Magyar edző árult el titkokat a PSG-röl (Sport365)
Párizsban mesélt a sztárcsapat mindennapjairól.
okt. 10
19:09
Ennek már a fele sem tréfa, nagyon esnek a tőzsdék (Privátbankár)
A főbb részvényindexek megint jókorát estek, a hétfői emelkedés átmenetinek bizonyult. Ebből a BUX sem tudta kivonni magát, de viszonylag jól viselte a megpróbáltatásokat. Az OTP tízezer felett maradt, az euró egy forinttal drágább lett.
okt. 10
19:09
Újabb politikus jelentkezett be csúcsjelöltnek (Infostart)
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán bejelentette indulását az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt jövő évi választási győzelme esetén ő lehessen a brüsszeli testület következő vezetője.
okt. 10
19:12
Az EU ad pénzt Budapestnek energiahatékony szociális lakások építésére (Menedzsment Fórum)
Az unió mások mellett Kolozsvár innovációs városfejlesztési elképzeléseit is támogatja.
okt. 10
19:15
Usain Bolt nem tréfál: kulcsmeccs az ausztrál futballbajnokság rajtja előtt (Infostart)
A világ leggyorsabb embere nem tréfált: profi focista akart lenni, és ettől már csak egyetlen lépés választja el az ausztrál Central Coast Mariners csapatánál. Pénteken kezdeni fog.
okt. 10
19:15
„A totális elukránosítás ellentétes Ukrajna jogi normáival” (HírTV)
Marija Zaharova szóvivő az új ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban fejtette ki az orosz diplomácia álláspontját.
okt. 10
19:15
Ez a legédesebb fotó, amit Mádai Vivien valaha megosztott a kisfiáról (Femcafe)
Cukibbat ma nem látsz.
okt. 10
19:15
7 fontos dolog, ami miatt sosem szabad szégyenkezned (SzMo)
Engedd el a füled mellett a szőrszálhasogató megjegyzéseket!
okt. 10
19:21
Megszólalt a nő, aki elütött egy kislányt, és majdnem meglincselték Encsen (ATV)
Kis híján megismétlődött a Borsod megyei Encsen az évekkel ezelőtti olaszliszkai eset. Akkor egy tanárt a gyerekei szeme láttára vertek agyon feldühödött helyiek, mert autójával elütött egy gyereket. Most Encsen, egy 52 éves nőt elé futott ki egy kislány úgy, hogy a vezető már nem tudta elkerülni az ütközést. Azonnal megállt, mire a helyiek közül t
okt. 10
19:21
Bolsonaro nem áll ki az elnökjelölti vitára, pedig lenne mit kérdezni tőle (444.hu)
Orvosai szerint az általában össze-vissza hadováló szélsőjobboldali jelölt nem épült még fel azóta, hogy gyomron szúrták.
okt. 10
19:21
Megszűnik 3 Opel típus gyártása (Autónavigátor)
Hárman mennek, viszont nyolcan jönnek. Így foglalható össze röviden az Opel modelloffenzívája.
okt. 10
19:21
12 kisgyerek, aki új szintre emelte a trollkodás fogalmát (SzMo)
A tizedik mindent visz...
okt. 10
19:27
Horváth Csaba és Karácsony Gergely szívesen megmérkőznének a főpolgármester-jelöltségért (ATV)
Az MSZP, a Párbeszéd és a DK sem zárkózik el attól, hogy előválasztáson döntsenek Tarlós István ellenzéki kihívójáról. Horváth Csaba és Karácsony Gergely már be is jelentette, hogy szívesen megmérettetné magát. Az LMP még nem döntött, de a baloldallal közös előválasztáson nem vesznek részt. A Jobbik egyelőre nem kommentálta a bejelentéseket.
okt. 10
19:33
Botrány a mérkőzésen: hatalmas műpénisz zavarta meg a játékot (Blikk)
Műpénisz került a pályára egy angol élvonalbeli mérkőzésen.
okt. 10
19:33
Bruttó 190 ezer forintos minimálbért javasol a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (ProfitLine)
Jelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-jétől a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni - mondta Földiák András, a SZEF elnöke szerdán Budapesten az Almássy téren tartott sajtótájékoztatón.
okt. 10
19:33
Regionális fociliga indítását javasolta a Mol-vezér (HírTV)
Hernádi Zsolt szerint izgalmas lenne, ha a környező országok legjobbjai szerepelnének egy bajnokságban.
okt. 10
19:39
Brazil válogatottat igazol a Milan (Sport365)
A PSG elől is elhappolták a tehetséget.
okt. 10
19:39
Feloldhatják a volt kolozsvári magyar alpolgármester megfigyelésének titkosságát (Igényesférfi.hu)
Kezdeményezték Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester megfigyelése titkosításának a feloldását.
okt. 10
19:39
Még azok szerint is jobb hely volt 40 éve Magyarország, akik akkor nem is éltek (SzMo)
Csak a Fidesz-szavazók nem értenek ezzel egyet. De az 1000 fő bevonásával készített kutatásból más érdekességek is kiderülnek.
okt. 10
19:45
Tarlós: „Orbán Viktor véleményét is figyelembe veszem, de a feleségem a főnököm” (Blikk)
– Vége a hónapok óta tartó találgatásoknak: Tarlós István (70) jelenlegi főpolgármester újra elindul a posztért a jövő évi önkormányzati választásokon.
okt. 10
19:45
Rázós időszak jöhet az olajpiacon (Portfolio)
Az iráni szankciók életbe lépésével egyre több szakértő fest borús képet az olajpiac kilátásairól. A BP vezérigazgatója szerint extrém volatilitásra kell készülni az olaj árfolyamában, a Goldman Sachs stratégája pedig azt mondja...

Keresés