Kétarcú a fővárosi lakáspiac: egyrészről a budapesti lakásárak még mindig csak a régió középmezőnyébe tartoznak, bár ötödik éve kitartóan emelkednek. Másrészről egyre több vevő szemléli elképedve az árakat, mert azokat a saját jövedelméhez viszonyítva nagyon magasnak találja.
A tőzsdei klíma megint eléggé pocsék, amiben a Fed kamatemeléseinek veszélye mellett kedvezőtlen vállalati jelentések is szerepet játszanak. A BUX viszont szerény emelkedést tudott produkálni, főleg az OTP miatt. Az egyesülni készülő Mészáros-cégeket hiába függesztették fel, a buli nagyja már előző nap megvolt.
Már 54 MOL töltőállomáson található ingyenes mikrochip-leolvasó, mely segíti az elkóborolt állatok minél hamarabbi hazajutását. A kezdeményezés szervezőit is meglepte a MOL töltőállomások leolvasóinak népszerűsége: mintegy három hónap alatt 121 elkóborolt kutyának próbáltak a MOL-kutakon segíteni, és a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően az állatok
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,90 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 37 485,01 ponton zárt csütörtökön, miközben a vezető indexek mindegyike 1% körüli, vagy azt meghaladó mínuszban zárta a kereskedést. Nézzük, mi történt itthon!
A kibertámadások elkövetőinek szankcionálására szolgáló keretek megalkotására szólítottak fel csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós vezetők, emellett szó volt az illegális bevándorlás kezeléséről is. ...
Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakás átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakás akár 3 hónap alatt is elkelhet. Kedvező...
Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője csütörtökön ülésre hívta össze a kiberbiztonsági koordinációs központot, amelyen elrendelte a választási informatikai rendszer kiberbiztonságának fokozott biztonsági módba helyezését - közölte a az RNBO sajtószolgálata.
Az emelkedő kamatkörnyezet és a kínai gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek miatt gyengülnek az amerikai részvényindexek. A Nasdaq már 2% feletti mínuszban jár.Nem jött össze a szépítés Amerikában 2018.10.18 22:02A nap végére...
Bajban van az olasz gazdaság: nem növekszik megfelelő mértékben, és magas az államadósság – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának szakértői. Arról is beszéltek, hogy az olaszok az elmúlt időszakban nagyot csalódtak az Európai Unióban.
Brüsszel − Számtalan bírálatot kapott tőle, mégis Manfred Weber (46) jelölését támogatja Orbán Viktor (55) az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelölti tisztségére – közölte a miniszterelnök kabinetfőnöke.
A héten mutatják be a mozik Nagypál Orsolya első nagyjátékfilmjét, a Nyitva című alkotást. A humorral átszőtt mozi a párkapcsolati nehézségek, a hosszú távú monogámia kérdéskörét boncolgatja Radnay Csillával és Kovács Lehellel a főszerepben.
Az egyik leggyakoribb tévhit külföldi magánszemélyek magyarországi munkavégzése kapcsán, hogy nem kell Magyarországon személyi jövedelemadót fizetni, ha a külföldi társaság által belföldön foglalkoztatott munkavállaló 183 napnál nem tölt többet az országban. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, több tényezőt is figyelembe kell venni, ha bizt
A Hatvan közelében tapasztalható "bűzös légszennyezés" ellen tiltakozó több ezer aláírást juttatott el a város polgármestere a Heves Megyei Főügyészségre csütörtökön.
Felborult egy gyerekekkel teli busz a kelet-csehországi Pardubice közelében csütörtökön, legalább tizen súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebben sérültek meg - közölte a CT cseh televízió a mentőszolgálat egyik szóvivőjére hivatkozva.
Felborult egy gyerekekkel teli busz a kelet-csehországi Pardubice közelében csütörtökön, legalább tizen súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebben sérültek meg - közölte a CT cseh televízió a mentőszolgálat egyik szóvivőjére hivatkozva.
"Lemondó levelem egy segélykiáltás a többi állami fenntartású iskoláért, pedagógusaiért és vezetőikért, de leginkább a jelenlegi és jövőbeli diákokért!"
A Fidesz-frakció felszólítja Demeter Márta (36) LMP-s képviselőt, hogy azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből, miután nem nyilvános adatok közzétételével megszegte képviselői esküjét – nyilatkozta Kocsis Máté (37), a Fidesz frakcióvezetője.
Mészöly Kálmán hónapokat töltött kórházban, miután az év elején infarktust kapott. Az állapota azonban javul, ma pedig kilátogatott a Fáy utcába megnézni az épülő új Illovszky stadiont - számolt be róla az Index.
A magyarországi, hajléktalanok számára kialakított férőhelyek csaknem fele vidéki városokban van, ahol férőhelyhiány miatt általában nem utasítanak vissza senkit - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.