‒ Többéves, elhúzódó nyomozás után gyanúsította meg Simonka György fideszes képviselőt az ügyészség, akinek szerdán kérték ki a mentelmi jogát. A politikus körül fokozatosan szorult a hurok: 2016 nyarán házkutatást tartottak újkígyósi házában a szomszédok szerint, noha az ügyészség ezt nem erősítette meg, Simonka pedig tagadta.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke szerint a tervezett olasz költségvetés nem jelent kockázatot az EU pénzügyi stabilitására nézve és egyelőre szó sincs újabb görög válságról - számol be a hírről a Reuters. A Politico...
Az LMP tagja vagyok és hogy ez meddig van így, az az etikai bizottság bölcs döntéseinek sorozatán fog múlni. Ezt Ungár Péter mondta az ATV Egyenes beszéd Kontra című műsorában, miután az atv.hu-n kiszivárgott az LMP tagjaihoz intézett, Puzsér Róbert támogatását sürgető levele.
A kibertámadások elkövetőinek szankcionálására szolgáló keretek megalkotására szólítottak fel csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós vezetők, illetve elítélték a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) elleni, alapos gyanú szerint orosz hírszerzők által megkísérelt hackerakciót. A résztvevők megerősítették, hogy céljuk az illegális
Az aszályos időszakok ellenére átlagos mennyiségű csapadék hullott idén – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán. Igazak a hírek az aszályról és a szárazságról. Ezt mindenki tapasztalhatta az elmúlt hetekben, vagy a hosszantartó nyári kánikulában, illetve a meteorológiai szolgálat is többször írt róla – olvasható. Ehh
A Fidesz-frakció felszólítja Demeter Márta LMP-s képviselőt, hogy azonnal távozzon a magyar Országgyűlésből, miután nem nyilvános adatok közzétételével megszegte képviselői esküjét – nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Sem áttörést, sem összeomlást nem hozott a brexit-tárgyalások jövőjét tekintve az EU-huszonhetek találkozója a brit kormányfővel, aki hírek szerint nem állt elő új javaslattal.
Magyar idő szerint szerda hajnalban leállt egy időre a Youtube. Mivel többségünk akkor aludt, észre sem vettük ezt, de a világ másik felén égető problémát okozott a leállás – legalább is erre enged következtetni a philadelphiai rendőrség tweetje, amiben arra kérik a lakosságot, hogy emiatt ne tárcsázzák a segélyhívót.
A társaság mai közleménye szerint újabb részvényeket vennének vissza. A közlemény szerint a A Plotinus Holding Nyrt. október 24-én két hétre szóló részvényvásárlási megbízást ad, amely 150 000 darab részvényre szól, 6000 Ft/db...
A soron következő két európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, erről a magyar szövetség elnöksége határozott csütörtöki ülésén.
A horvát kormány szerdai ülésén elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, és 2033-ra hozná előre a 67 éves nyugdíjkorhatár bevezetését, ami a 2014-ben, a szocialista kormány által elfogadott törvény szerint 2038-tól lépett volna életbe.
Elfogadta Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus csütörtökön Viktor Zolotovnak, az orosz Nemzeti Gárda parancsnokának szeptemberi párbajkihívását, de csak úgy, hogy kihívottként a feltételeket ő szabja.
Átalakulás várható a lakásfinanszírozási piacon, miközben a lakások és a lakáshitelek iránti kereslet továbbra is erős, új termékek mellett erősödő versenyre van kilátás. A magánszemélyek eladó lakásai iránt idén szeptemberben 5 százalékkal többen érdeklődtek, mint egy évvel korábban. A közvetítők által hirdetett lakások iránti kereslet pedig 5-19
Vélhetően nem arra gondolt, hogy egy olyan országban élünk, ahol a nép feje felett (akár egy magángépen) dőlhet el, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntetik a lakáspénztárak állami támogatását. \( ͡° ͜ʖ ͡° )/
Az emelkedő kamatkörnyezet és a kínai gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek miatt gyengültek ma elsősorban az amerikai részvényindexek. A Dow közel 330 pontos mínuszban, a Nasdaq pedig 2% feletti eséssel zárta a napot.Nem jött össze...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar történelem olyan része, amely "máig velünk él, jelen van döntéseinkben, a magyarság egységébe vetett hitünkben és a világról alkotott gondolatainkban" - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Bernben a tárca tájékoztatása szerint.
Egy nemzetközi összefogásban fejlesztett, blockchain-alapú megoldás ma a világ legfejlettebb, legbiztonságosabb és ugyanakkor legolcsóbban üzemeltethető élelmiszerbiztonsági rendszere. A jelentős magyar részvétellel létrejött eljárás már messze nem csak kísérlet, termelők, kereskedők és fogyasztók milliói használják napi szinten Ázsiában, és pilot
A nemzetközi piacon is hódít a Virtuózok; a magyar komolyzenei tehetségkutató újabb befektetőkkel gyarapodott, hamarosan pedig az amerikai és az angol nézők is megismerkedhetnek országuk legfiatalabb komolyzenei tehetségeivel - hangzott el az M5 csatorna csütörtöki Kulturális Híradójában.