2018. október 21. vasárnap

okt. 21
17:20
Megbüntették Verstappent – jöhet a tavalyi show? (m4sport.hu)
Váltót cseréltek a szombati kerékvetős incidens miatt. Csapattársa szerint előre láthatta volna a veszélyt.
okt. 21
17:24
Itt van minden, amit tudni kell a hosszú hétvégei lezárásokról (SzMo)
Számos forgalomkorlátozásra kell számítani az október 23-i ünnepségek miatt.
okt. 21
17:27
Oroszország szerint „nagyon veszélyes” lépést tett az Egyesült Államok (Infostart)
"Nagyon veszélyes lépés", hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
okt. 21
17:27
Ellentüntetők nélkül mondhat beszédet október 23-án Orbán Viktor (Blikk)
A korábbi évekhez képest csendesebb október 23-ára számíthatunk kedden, sok-sok forgalomkorlátozással és útlezárással.
okt. 21
17:27
A derékfájás okai (WebBeteg)
A derékfájás a háziorvosi praxisban körülbelül az ötödik leggyakoribb panasz. A felnőtt lakosság döntő többségében előfordul élete során legalább egy, egy hétig tartó, az életminőséget jelentősen befolyásoló derékfájásos epizód.
okt. 21
17:30
A németek sajnálatosnak, az oroszok veszélyesnek tartják Trump döntését (USAracing)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást.
okt. 21
17:30
Kamu márkával verte át a sznob divatvilágot egy angol srác - Párizsba is kijutott a "kollekciójával" (SzMo)
Piacon vásárolt farmerekkel és magabiztosan osztogatott névjegykártyával kapott meghívást a dizájnerek és influenszerek közé. Mutatjuk a videót!
okt. 21
17:33
Kifakadt az ország tanára: a gyerekeknek nincs jövőjük a helikopterszülők miatt (Pénzcentrum)
Ezek voltak 2018 42. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes cikkajánlókra. Kifakadt az ország tanára: a helikopterszülők miatt...
okt. 21
17:36
Tovább vonul az Egyesült Államok irányába a mintegy 5000 fős migránskaraván (ATV)
Tovább vonult vasárnapra virradóra az Egyesült Államok irányába a közép-amerikai migránsokból álló, immár mintegy 5000 fősre duzzadt karaván. A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az illegális bevándorlókat.
okt. 21
17:36
Tovább vonul a migránskaraván Amerika felé (hirado.hu)
A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az illegális bevándorlókat.
okt. 21
17:36
Ez lesz az év legdivatosabb kiegészítője! A férfiak szerint irtó ciki (Femcafe)
Nem mindenki fogja szeretni őket.
okt. 21
17:36
Tömegesen próbáltak áthatolni a melillai határkerítésen (Igényesférfi.hu)
A tájékoztatás szerint a szubszaharai térségből származók tömegesen, mintegy 300-an próbáltak áthatolni a 6 méter magas, pengékkel, szögesdróttal megerősített dupla kerítéssoron, és kétharmaduknak sikerült is.
okt. 21
17:36
Victoria Beckhamet durván megbántotta a férje: két napig sírt a sztárfocista nyilatkozata miatt (SzMo)
David Beckham egy interjúban a házasságukról beszélt - ezen borult ki az egykori Spice Girl.
okt. 21
17:39
A kormány 4-5 éven belül Budapest összes földútját leaszfaltozná (444.hu)
Szatmáry Kristóf miniszteri biztos szerint még 250 km-t kell leaszfaltozni.
okt. 21
17:42
Ötször nyomták le a magyarok a világot (HírTV)
Öt érmet szereztek a magyarok a szkander-világbajnokságon.
okt. 21
17:42
Borúsabb arcát mutatja jövő héten az ősz (vg.hu)
Hűvösebb, szelesebb idő várható a jövő héten.
okt. 21
17:42
TOP7 - Ezeket a kutyákat imádjuk itthon a leginkább (BorsOnline)
Hazánkban a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége jogosult arra, hogy kiállítsa a nemzetközileg elfogadott törzskönyvet a fajtiszta kutyák számára. Így derült ki, melyek itthon a kedvencek, amelyek között alig akad hagyományos magyar kutyafajta.
okt. 21
17:45
Karambol a VIII. kerületben (Infostart)
Két gépkocsi ütközött a VIII. kerületi Százados úton – közölte a Katasztrófavédelem.
okt. 21
17:45
15 év után tért vissza, nem akármit kapott Hosszú Katinka Brnóban (Blikk)
Sikert sikerre halmoz az olimpiai bajnok úszónő: Hosszú Katinka 15 év után újra nyert Brnóban, hatalmas kupát zsebelhetett be!
okt. 21
17:45
A Barca elleni meccs előtt döntött a Real Madrid az edzőjéről (Sport365)
Az elnök magához rendelte a szakembert.
okt. 21
17:48
Sallaiék elsőként távoztak ponttal Dárdaiék otthonából (m4sport.hu)
Dárdai Palkó a hajrában büntetőt harcolt ki, de a videobíró közbeszólt.
okt. 21
17:50
NB II.: először kapott ki a Vasas, a Kaposvár legyőzte a Szparit (m4sport.hu)
A 13. forduló eredményei.
okt. 21
18:00
Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint veszélyes lépés az INF-szerződés felmondása (Képmás)
Donald Trump szombaton jelentette be, hogy felmondja az egyik nukleáris erőkről szóló nemzetközi szerződést, a bejelentésre Gorbacsov is reagált.
okt. 21
18:03
Mit szól majd ehhez a család? Harry herceg egy újabb erős utalást tett a baba kapcsán (Blikk)
Sussex hercege máris tudja, milyen életet kíván biztosítani születendő gyermekének: Harry herceg elárulta, milyen reményeket fűz a babához, akit felesége, Meghan Markle tavasszal fog a világra hozni! Vajon tényleg kislányra vágyik a herceg?
okt. 21
18:03
4 jel, hogy a pasid össze fogja törni a szíved (Joy)
Bizonyos jelekre muszáj felfigyelned a párkapcsolatodban, hiszen ezek a szakítást, és a csalódást is megelőlegezik...
okt. 21
18:06
Zárul az olló Magyarországon (hirado.hu)
Egyre csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között. Közben a bruttó átlagkereset meghaladta a 329 ezer forintot.
okt. 21
18:06
5 érmet szerzett a magyar küldöttség a törökországi szkander-világbajnokságon (444.hu)
Kőváriné Ivánfi Brigitta több érmet is nyert, Józsa Mihály a grandmasters kategóriában, a 75 kilósoknál lett világbajnok.
okt. 21
18:06
Magyar celebek őszi ruhatára - itt vannak a legjobb szettek (SzMo)
Valaki a kényelemre, mások pedig inkább az eleganciára esküsznek.
okt. 21
18:06
Hatalmas erővel csapott le az évtized vihara Spanyolországra (SzMo)
Az iskolákat egyes vidékeken már október 18-án bezárták, és lezárták a parkokat is, az embereknek pedig azt tanácsolták, kerüljék a fás területeket.
okt. 21
18:09
Így nyerhettél a hatos lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 21
18:12
Így kell ezt csinálni! (Autónavigátor)
Rettegettek a Toyota D-4D dízelmotorjai, pedig most olvasónk/levélírónk is megerősíti, megfelelő törődéssel a 2,0 literes hosszan jó lehet.
okt. 21
18:12
Eddig nem látott fotók: elképesztően megnőtt Liptai Claudia fia (Ripost)
A műsorvezető két éve adott életet második gyermekének, Marcinak, aki mostanra igazi nagyfiú lett.
okt. 21
18:12
Eljöhet egy korszak vége: felkészült a szakításra a szépséges sztár (Ripost)
Marija Sarapova és a Nike útjai 20 év után válhatnak szét. Az orosz hírességnek ez óriási csapást jelent.
okt. 21
18:12
Ügyvédek is követelik a hajléktalanperek leállítását (este) (SzMo)
A tiltakozók szerint nem lehet ártatlan embereket elítélni.
okt. 21
18:15
Kvíz: Kinek, mi a kedvenc étele a királyi családban? (Mindmegette)
okt. 21
18:15
Tovább hömpölyög Amerika felé a migránskaraván (HírTV)
A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az 5000 fősre duzzadt tömeget.
okt. 21
18:15
Nagy Ádámba újra megbíztak - videó (Sport365)
Az olasz bajnokság eredményei, tabella.
okt. 21
18:15
Kiváló magyar termékekkel szerepel Magyarország a SIAL-on (vg.hu)
Kitűnő minőségű gasztronómiai különlegességekkel ment hazánk a nemzetközi élelmiszeripari kiállításra.
okt. 21
18:17
9 fahéjas süti, aminek az illata azonnal betölti a konyhádat (Mindmegette)
okt. 21
18:18
Szombathelyi győzelemmel hangolt a BL-re a Békéscsaba (m4sport.hu)
Három játszmában győztek a csabai lányok a Haladás vendégeként.
okt. 21
18:18
A legfinomabb smoothie-k, amiket te is könnyen elkészíthetsz otthon (Glamour)
Megmutatjuk, mivel indíthatod jól a napod.
okt. 21
18:18
Harisnyából, kaparós sorsjegyekből vagy épp rúzzsal készülnek a legbizarrabb alkotások (BorsOnline)
Öt alkotó, öt különböző technika, és néhány hétköznapi tárgy, ami ha kihasználta az idejét, legtöbbünknél a kukában végzi. Nem úgy ezeknél a művészeknél, akiknek a keze között új értelmet nyer a lekapart sors­jegy, a kezelt vonatjegy, a divatjamúlt színű rúzs, a lyukas harisnya, vagy a floppylemez.
okt. 21
18:18
Ügyvédek is követelik a hajléktalanperek leállítását (SzMo)
A tiltakozók szerint nem lehet ártatlan embereket elítélni.
okt. 21
18:19
Rántott palacsinta sajttal, kolbásszal töltve (Mindmegette)
okt. 21
18:21
Vadasmártás sertéscombbal (Mindmegette)
okt. 21
18:23
Mézes zserbó egyszerűen (Mindmegette)
okt. 21
18:24
Ha nem értenéd, milyen kemény hátránnyal indulni az életben, ez az ütős videó elmagyarázza (SzMo)
Nézd végig. Nos, érted már, miért marad le sok ember a többihez képest, miért nem kap jó munkát, miért lesz hátrányos helyzetű?
okt. 21
18:25
Egyszerű kolbászos lecsó (Mindmegette)
okt. 21
18:27
Legendás barátjával találkozott Leslie Mandoki (Blikk)
Végre egy fotó, amelyen a két világhírű zenei mogul kettesben látható.
okt. 21
18:27
Mézes kekszrúd (Mindmegette)

Keresés