Az euróövezetből való kilépés költségeit úgy lehet elkerülni, ha nem is csatlakozunk az euróövezethez – mondta a cseh jegybank alkormányzója a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európájának (EFDD) az Európai Parlamentben (EP) megrendezett konferenciáján, ahol a meghívott euroszkeptikus politikusok és szakértők értékelték az eurózóna teljesítményét é
A Vigyél Haza Alapítvány évente falinaptárral buzdítja a jóérzésű állatbarátokat az árva kutyák örökbe fogadására. Kiemelten fontos számukra, hogy a képeken a maga területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, hiteles embereket mutassanak be egy-egy kedves, keverék kutya társaságában. Az alapítvány a naptár eladásból származó bevételt kizárólag és köz
Továbbra is két számjegyű bővülést mutat az építőipar a KSH adatai szerint. Koji László ÉVOSZ-elnök folyamatos és minden szegmensre kiterjedő termelési növekedést tapasztal, a lakáspiacon azonban némi zavar lesz januártól.
Egész Abda értetlenül áll az eset előtt: a köztiszteletben álló 76 éves nyugdíjas, S. Árpád halálra szurkálta 51 esztendôs fiát, Árpit. A két férfi együtt lakott, többször is vitatkoztak, de senki nem gondolta, hogy vitájuk egyszer tragédiába torkollik. – Mi tagadás, hallottuk, hogy iszik mindkettő, de soha nem volt velük gond, az öreg Árpit már
A balatoni viharjelzési szezon utolsó hetében az időjárás látványos szivárvánnyal búcsúzott a nyári félévtől. Egy északról közeledő hidegfront felhőzetére vetült ki az esőcseppeken megtörő, összetevőit megmutató napfény. A Balatonnál a viharos szél miatt másodfokú viharjelzés volt érvényben.
Több mint 86 millió tonna műanyag található jelenleg a Föld óceánjaiban. IKEA szeretné megvédeni a bolygót a műanyag szennyezéstől, így a lakberendezési vállalat úgy döntött, csatlakozik a NextWave kezdeményezéséhez és felhasználja a műanyag hulladékot, mielőtt az elérné az óceánokat. Az IKEA szeretne egyike lenni az első vállalatoknak a világon, a
Brüsszel három hetet adott az olaszoknak, hogy reagáljanak az unió történetében eleddig még nem látott elutasító lépésre. Róma azonban látszólag nem hajlandó erre.
Az elmúlt két-három évben jelentősen javult a magyar bankrendszer jövedelmezősége, és régiós összevetésben is a legjobbak között volt. A szint mellett azonban fontos a jövedelmezőség struktúrája is, ami már közel sem mutat ilyen...
Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében - hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A parlament különleges eljárásban megszavazta a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának megszüntetését. Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője szerint sokan befektetésre használták az ltp-t, hisz 30 százalék vissza nem térítendő állami támogatás kiemelkedőnek számított. A kormánypárti törvénymódosítási előterjesztés
Kikapcsolta az automata sebességszabályozó-rendszert a mozdonyvezető, ez okozhatta a legalább tizennyolc halálos áldozattal járó tajvani vonatszerencsétlenséget vasárnap. A hatóságok szerint a masiniszta elismerte ezt, és azt is elmondta, hogy később nem kapcsolta vissza, mert közben egy vasúti forgalomirányítóval beszélt. Emiatt a következő vasút
Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében – hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Dr. I. P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője beszédével nyílik meg a 2019-es CES kiállítást. A megnyitó január 7-én hétfőn, 18.30-kor kezdődik a Las Vegas-i MGM Park Színházban, az egyesült államokbeli Nevada államban. Ez az első alkalom, hogy az LG nyithatja meg a technológiai szakkiállítást. Dr. Park AI for an Even
Szerdán ismét negatív hozam mellett adott el rövid kincstárjegyeket az adósságkezelő, ráadásul a tervezett 25 helyett 30 milliárdot sikerült elfogadni. Az előzetesen meghirdetett 25 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyre...
Jelentős rendőri készültséget vonultattak fel a tábor felszámolásához, amelyben többnyire iraki kurdok húzódtak meg, akik innen próbálnak meg illegális úton átjutni Nagy-Britanniába.
A főváros egyik legnagyobb (és legeladósodottabb) kórháza több mint egymilliárd forintért szerződött külső szolgáltatóval, hogy ne legyenek még hosszabbak a várólisták.
Összességben jól sikerült a harmadik negyedév a McDonald's-nál, a társaság sikeresen felülteljesítette az elemzői várakozásokat, a menedzsment pedig továbbra is optimista a cég átalakításával kapcsolatban. A McDonald's mindemellett...
Magyarországon is egyre gyakoribb vendég a medve, a szomszédos Romániában pedig 6-7 ezer egyed él. De mit csináljunk, ha szembetalálkozunk egy nagyragadozóval? Ebben segít a WWF Magyarország új programja.
Saját virtuális erőművi portfólió létrehozásába kezdett a Veolia Energia Magyarország Zrt., amely többségi tulajdont vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben. A magyarországi energiaszektorban működő társaságok lehetőségeiről és kilátásairól...
Az egyik felvételt még október 17-én készítették, de csak most bukkant fel a videó a Facebook egyik időjárási témájú oldalán, a másik pedig a YouTube-ra került fel, ez pár nappal későbbi.
Pár napja még az őszbe hajló nyarat élveztük, ettől azonban most már mindenki számára végérvényesen elbúcsúzhatunk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán megdőlt a mai napra vonatkozó budapesti szélmaximum, méghozzá a János-hegyen, ahol 120 km/óra erejű szél tombolt. Síkvidéken Aszódon mérték a legerősebb szelet, 89 kilomét