Most, hogy az S&P 500 vállalatainak csaknem 20%-a már kiadta a Q3-as jelentését, kezd tisztán kirajzolódni a különbség az amerikai és az európai vállalatok eredményessége között. Míg az amerikai társaságok az árbevétel és az EBITDA tekintetében is erős növekedési ütemet produkálnak (év/év alapon 8,6% illetve 6,5%), addig úgy tűnik, hogy az európai
A párt erős Európát, fejlődő Erdélyt akar, olyan uniót, amely nem megosztott, a globális versenyben is helyt tud állni, amelyben az őshonos kisebbségek kultúrája érték, nem veszélyforrás.
Új logó és arculat, influencerek bevonása, kulturális programok, installáció – ilyen ötletek is érkeztek a Budafok-Tétény ötletpályázatára, melynek célja a kerület Bornegyedként való pozicionálása, Budapest turisztikai térképén való megjelenése. Bárki pályázhatott ötletével, hogyan tenné a budafoki borkultúrát és turizmust branddé és hogyan építené
Tegnap újabb szövetséges ország figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogy tartsa tiszteletben a demokrácia játékszabályait. Az új cseh külügyminiszter, Tomas Petricek azt mondta: nem fog szemet hunyni a magyarországi folyamatok felett. Korábban a nagyobbik osztrák kormánypárt is intő jelzést küldött a magyar kabinetnek. Az üzenet mindkét esetben
Borzasztó balesetben halt meg Jon James McMurray kanadai rapper. A 34 éves zenész stábjával egy veszélyes jelenetet forgatott készülő videoklipjéhez, amiben egy kisrepülő szárnyán állva rappelt volna. Hosszú hónapokig gyakoroltak a jelentre, a forgatás napján azonban egy nem várt incidens a fiatal zenész életét követelte. Az alábbi videón az láthat
„Európa a sikerességének az áldozata: mindenki csatlakozni szeretne hozzá éppen akkor, amikor kétségbe vonja saját küldetését” – írja Pascal Bruckner. A francia író és gondolkodó szerint csoda, hogy Franciaország működőképes, és ha az Egyesült Államok egyszer összeomlik, akkor Európa kártyavárként esik szét.
Eddig sem volt túl sok hely Neymaron, a focista ugyanis nagy rajongója a tetoválásoknak - most azonban két újabb rajzzal gazdagodott a brazil csatár háta. Kedvenc tetoválóművésze, Thieres Paim ugyanis egy igencsak méretes Pókember-rajzot, és egy ugyanakkora Denevérembert varrt a sportoló hátára - amit meg is mutatott Facebook-oldalán. És így kés
Az ügyészség megszüntette a bűnvádi eljárást a párkányi zenélő ház tulajdonosa ellen, akit augusztusban vettek őrizetbe - tudta meg az Új Szó nem hivatalos forrásból.
Megint bebizonyosodott, hogy a klasszikus darabok soha nem tűnnek el a divatból. Most az a holmi került elő a süllyesztőből, ami igazán szexissé, dögössé és magabiztossá teszi a nőt. Apróság, igaz, de a hatás óriási! Beleremegnek a férfiak!
Direkt nem fenyegetőznek, de remélik, hogy az eddigi vádemelések önmagukban elrettentőek lesznek. Többel egyelőre nem próbálkoznának, nehogy az oroszok bedurvuljanak.
Mintegy 26-28 ezer forint lehet az éves átlagdíj a jövő évi szerződéseknél, azonban más lesz a biztosítás tartalma, mint idén - figyelmeztetnek a szakértők.
Országszerte hét kríziskezelő ambulancia jön létre a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére, a szolgáltatás megismertetésére pedig közös kampányt indít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Pár éven belül teljesen más pártszerkezet alakulhat ki Németországban, amennyiben a történelmi válságban lévő két vezető párt, az SPD és a CDU nem képes megújulni – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! adásában a hétvégi hesseni tartományi választások előtti elemzésében.
ABB Ability™-alapú technológia javítja a világ legnagyobb digitális alállomásának hatékonyságát, megbízhatóságát, valamint fizikai és adatbiztonságát. A belorusz energiaügyi minisztérium és az irányítása alá tartozó Mogilevenergo energiaátviteli közművállalat részére épített egyik legnagyobb légszigetelt alállomás (angol rövidítéssel: AIS) korszerű
Finoman szólva sem szerepelt emlékezetesen szabadfogású birkózó-válogatottunk a hazai szőnyegen, hiszen Budapesten mindössze egy ötödik helyet szállított.
Halloween és Mindenszentek közeledtével több állatotthon is azt tapasztalja, hogy drasztikusan megugrott azok száma, akik kifejezetten fekete macskákat keresnek. Mivel az állatmenhelyek úgy érzik, ezek mögött a megkeresések mögött nem tisztes állattartók állnak, sokkal inkább valamilyen rituálékhoz keresik a macskákat, ezért november közepéig mind
Talán Scott Hildebrandt az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy stoppolásra adta a fejét, és a végén Chris Hemsworth vette fel – nem csak autójára, de magánhelikopterére is.
Macskaként doromboló fehér tigrisek lepték el a Fővárosi Nagycirkusz színpadát. Az orosz állatidomár, Szergej Nyeszterov nemcsak hogy együtt hentereg a vadállatokkal, de még puszilkodik is egyik kedvencével. A Szikramanók – Karácsonyi kaland című előadás nagy durranás lett: a nemzetközi műsorban két magyar produkció is helyet kapott. Az ukrán K