2018. október 28. vasárnap

okt. 28
8:03
MotoGP: Vinales megtörte a Yamaha nyeretlenségi sorozatát (She)
25 verseny. Ennyiszer kellett a Yamahának átélnie, hogy egyik pilótája sem tudott a dobogó legmagasabb fokára felállni. A rémálomnak (ami egyébként Yamaha leghosszabb nyeretlenségi sorozata volt) ma vége szakadt, miután a 25-ös rajtszámú Maverick Vinales megnyerte az Ausztrál Nagydíjat.
okt. 28
8:06
Áder János részvétét fejezte ki a pittsburghi lövöldözés miatt (USAracing)
Az államfő reméli, hogy ilyen gyűlöletcselekmények nem fordulnak elő többé. Az FBI azt közölte, hogy a 11 embert életét követelő támadás elkövetője egyedül cselekedett.
okt. 28
8:09
Bradley Cooper díjat kapott, amiért saját kutyáját szerepeltette filmjében (Joy)
Bradley Cooper és Lady Gaga filmje, a Csillag születik, megjelenése óta rengeteg elismerést, dicsérő kritikát kapott és jó eséllyel fog versenyezni az Oscar-díjért is.
okt. 28
8:12
Újraválasztották Michael D. Higgins ír elnököt (USAracing)
A 77 éves munkáspárti, de a választáson függetlenként induló politikus az 1,4 millió leadott szavazat 56 százalékát, vagyis több mint 800 ezer voksot szerzett meg.
okt. 28
8:15
9 milliárdos beruházás a Bunge martfűi gyárában (Menedzsment Fórum)
Mintegy 9 milliárd forint értékű vállalati beruházásaként új üzemet épített a Bunge Zrt. a martfűi gyárában - közölte Wojciech Jachimczyk, az amerikai tulajdonú cég vezérigazgatója az MTI-vel.
okt. 28
8:15
Óriási forgalom a temetőknél: így készülnek a rendőrök (ATV)
A rendőrök is készülnek mindenszentekre és a halottak halottak napjára. Ilyenkor ugyanis a temetők környékén is megjelennek a zsebesek és az autók feltörésére szakosodott tolvajok. A temetők környékén fokozott készültségre és komoly forgalomkorlátozásokra kell számítani.
okt. 28
8:18
Kósa: Több tízezer migráns van jelenleg is a balkáni útvonalon (hirado.hu)
Szerinte ismert forgatókönyv szerint zajlanak a bihácsi események.
okt. 28
8:18
Rendőrökre támadtak a Dortmund stadionjában a Hertha huligánjai (444.hu)
Zászlórudakkal, letört vécécsészékkel, petárdákkal támadtak. Az összecsapásokban 45 ember, köztük öt rendőr sérült meg.
okt. 28
8:18
Trendi tradicionalizmus: régi rítus, fiatal papok? (Tiszta Jövő)
A frissen szentelt francia papok 20 százaléka tradicionalista, virágoznak a régi dolgokhoz ragaszkodó papi közösségek, miközben az egyházmegyékben alig van új pap; s Amerikában is hagyományosabb egyházmegyékben van több papi hivatás. Vajon mi lehet ennek az oka? Paphiányról szóló riportsorozatunk új részében ennek járunk utána.
okt. 28
8:18
Eredetileg Szőke Zoltán tesója lett volna Ábrahám Edit (BorsOnline)
Nagyot fordult a világ, mióta először hangzott el a „csapó” felkiáltás a Mátyás király téren. A színészválogatáson Berényi Claudia karaktere, Ábrahám Edit még Szőke Zoltán testvére volt.
okt. 28
8:21
Duplájára emelkedik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása (Portfolio)
A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - mondta el Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér...
okt. 28
8:24
Elég kemény kilenc hónapon lehetnek túl a szereplők: friss hírek a Downton Abbey filmről (Noizz)
Öt éven keresztül volt kedvenc sorozatunk a Downton Abbey. Most végül négy év kihagyás után a mozivásznon térnek vissza a sorozat főszereplői, a filmről pedig az egyik színész árult el néhány új információt!
okt. 28
8:33
11-re nőtt a pittsburghi lövöldözés áldozatainak száma (BorsOnline)
Mint arról korábban beszámoltunk, súlyos bűncselekmény rázta meg Pittsburgh városát: szombaton egy fegyveres rontott egy helyi zsinagógába, és tüzet nyitott. A kiérkező rendőrök végül megsebesítették és elfogták a fegyverest. Az első hírek még nyolc halálos áldozatról szóltak, ám sajnos azóta 11-re emelkedett a halottak száma. A legfrissebb médiaé
okt. 28
8:33
Magyarok az El Clásicón (Infostart)
A hétvége legfontosabb futballeseménye az El Clásico, a Barcelona és a Real Madrid ma délután találkozik a Camp Nouban. Az utóbbi években –sőt évtizedekben – mi, magyarok csak távoli csodálói lettünk a két óriásklub párharcának. Ahogyan írni szokták: nem volt ez mindig így…
okt. 28
8:33
Nőtt az INA bevétele és nettó nyeresége (ProfitLine)
Az INA horvát olajipari vállalat 2018 első kilenc hónapjában 21 százalékkal, 16,2 milliárd kunára (706 milliárd forint) növelte bevételét, a nettó nyeresége egyszeri tételek nélkül 9 százalékkal 1,06 milliárd kunára (46 milliárd forint) nőtt 2017 ugyanezen időszakához képest.
okt. 28
8:33
Hihetetlen történet: Egerlövőn még a temető kerítését is ellopták (ATV)
Ellopták a temető kerítését Egerlövőn. Az építményt nemrég újíttatták fel, több mint másfél millió forintért. Nem volt lehegesztve, csak csavarokkal rögzítették.A lelkész azt mondja: eszükbe sem jutott, hogy valaki szemet vet a kerítésre.
okt. 28
8:36
Varga Mihály: duplájára nő a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása (AQUA)
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik novembertől.
okt. 28
8:36
Magos Judit élete tele volt drámával (BorsOnline)
Az elmúlt évtizedek legeredményesebb asztaliteniszezője már fentről, az égi pingpongteremből figyeli az utódokat. Nyolc évig küzdött a gyilkos kórral, de végül feladta.
okt. 28
8:36
Ízes-színes menüvel készüljön a Mindenszentekre (BorsOnline)
Ahogy szürkülnek a napok, egyre fontosabb, hogy tudatosan csempésszünk színeket az életünkbe – például őszi zöldségekkel, mint a cékla vagy a sütőtök. De a rácponty „ágya”, a paradicsomos-paprikás burgonya látványa is melegséggel tölt el, nem beszélve a nyarat idéző illatáról…
okt. 28
8:39
Visszaélések célpontjává válhatnak a felkészületlen szolgáltató központok (Portfolio)
Egy közepes város lakosságának megfelelő ember dolgozik ma Magyarországon szolgáltató központokban (SSC), amelyek a hazai gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatát jelentették az elmúlt években. Ezek a központok sokszínű, multinacionális...
okt. 28
8:39
A szem a lélek, a logó a márka tükre (vg.hu)
Egy hétköznapi vásárlásnál kevesen gondolnak arra, hogy a jól megtervezett embléma mögött milyen komoly szakmai munka áll.
okt. 28
8:45
NB III: eltörölték a bérleti díjat, javulhat a Vásárhely helyzete (She)
Javulhat a labdarúgó NB III-ban szereplő Hódmezővásárhelyi FC helyzete, mivel a város közgyűlése november 1-jétől az elkövetkező egy évre eltörölte a sportlétesítmények bérleti díját – számolt be róla a klub honlapja.
okt. 28
8:45
Óriási botrány Dárdaiék meccsén, rengeteg a sérült (Ripost)
A berliniek füstbombával és botokkal támadtak a rendőrökre.
okt. 28
8:47
Videó: Szoboszlai Dominik parádés gólt szerzett (She)
Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik remek gólt lőtt az FC Liefering szombati (3–1-re elvesztett) bajnokiján. Azóta egy videó is felkerült az internetre a találatról. Nézze meg ön is a 18 éves magyar játékos kiválóan helyezett lövését!
okt. 28
8:48
Nem jött meg rendesen a menstruációja, kiderült, hogy haldoklik (Femcafe)
Sokáig fel sem tűnt, hogy nagy baj van.
okt. 28
8:48
Ma nagy hangsúlyt kap a karriered, és a pénz - Egymondatos horoszkóp: Október 28. vasárnap (Glamour)
Az anyagiak ma nagy szerepet kapnak
okt. 28
8:48
Megkezdődött a téli időszámítás (GazdaságPortál)
Megkezdődött a téli időszámítás, az órákat 3 óráról 2 órára kellett visszaállítani. Az átállás miatt Budapesten a tömegközlekedési járatok menetrendje is változik, az éjszakai járatok többsége 2 és 3 óra között a nyári és a téli időszámítás szerinti menetrendi időpontban is elindul. Emellett változik a 909-es, a 918-as, a 931-es, a 938-as, a 940-es
okt. 28
8:51
Alaposan körülnéztek Tokióban a reménybeli aranykovácsok (Infostart)
A 2020-as olimpia helyszínén járt egy nagyobb magyar kajak-kenus kontingens, fontos tapasztalatokkal lett gazdagabb a csapat.
okt. 28
8:51
Elkerülhetetlen változások kezdődtek: A Vatikán nyit a homoszexuálisok felé is (Blikk)
A szombat este közzétett, 167 fejezetet tartalmazó dokumentum a modern társadalmakat érintő számos kérdéssel foglalkozik a migrációtól kezdve a virtuális valóság veszélyén át, és olyan kényes témákat is érint, mint a melegek helyzete, vagy az egyházat megrázó pedofilbotrányok.
okt. 28
8:51
MLS: magyar nap a ligában – alapszakaszt nyerhet a Kansas City (She)
Sallói Dániel bombaformában, Németh Krisztián is játszhat a Los Angeles FC elleni rangadón, Peter Vermes csapatának a döntetlen is elég. Nikolics Nemanja és Stieber Zoltán egymás ellen az első számú észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS).
okt. 28
8:51
Enyhe, de esős-szeles vasárnap várható (hirado.hu)
Akár 26 fok is lehet a hét utolsó napján.
okt. 28
8:51
Tragédia Csigérszőllősön: 8 éves kisgyerekre dőlt rá egy fal (Ripost)
A gyerek életét már nem tudták megmenteni.
okt. 28
8:53
Babos Tímea Mladenovic oldalán is világbajnok lett! (She)
A női teniszidényt lezáró WTA világbajnokság női párosának döntőjében a címvédő Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán a cseh Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková páros ellen lépett pályára, és 86 perc alatt 6:4, 7:5-re nyert, így a magyar lány második világbajnoki címét szerezte!
okt. 28
8:53
Máig tisztázatlanok Tisza István meggyilkolásának körülményei (hirado.hu)
Tisza sok port kavart politikájával kormányfőként, többször is életére törtek. Történészek szerint halálával vezér, szellemi és politikai vezető nélkül maradt a magyar nemzeti politikai erő.
okt. 28
8:54
Európában Magyarországon a legolcsóbb a gáz (hirado.hu)
Csökkentek a lakossági közüzemi tartozások is a MEKH szerint.
okt. 28
9:03
A Twitchen lehet karaoke-zni a Harmonix új játékával (GameStar)
A különleges projektet a TwitchConon mutatták be.
okt. 28
9:03
Áder Jánost Amerikában érte a mészárlás híre - csecsemő névadó ünnepségén ölt meg a merénylő 11 embert (Blikk)
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki a pennsylvaniai Pittsburgh egyik zsinagógájában tizenegy életet követelő szombati lövöldözés miatt.
okt. 28
9:03
F1: Verstappen vacak időmérőt futott; Hamilton most elkerülné Vettelt (She)
Bár Max Verstappen eddig egész hétvégén tempóelőnyben volt márkatársához képest, a Mexikói Nagydíj időmérőjének utolsó pillanataiban mégis alulmaradt Daniel Ricciardóval szemben, aki szinte a semmiből rántotta elő a pole pozíciót érő körét. Míg az ausztrál nagyon boldogan nyilatkozott, addig a holland nem rejtette el a csalódottságát, miközben azt
okt. 28
9:03
Zöld utat adott az MNB a Fundamenta új termékének (Pénzcentrum)
Pénteken számoltunk be arról, hogy megszereztük a Fundamenta legújabb, még bevezetés előtt álló lakástakarékpénztári termékének leírását.Az ismertetőből kiderül, hogy a lakáskassza saját forrásából fizetett 5 százalékos támogatással...
okt. 28
9:06
Bbc: a Leicester City tulajdonosa is a helikopteren volt (ATV)
A BBC vasárnap reggeli beszámolója szerint Vichai Srivaddhanaprabha is a gépen tartózkodott, ezt egy családhoz közeli forrás erősítette meg.
okt. 28
9:06
Migrációkutató Intézet: hatékony a magyar-szerb határvédelem (HírTV)
Az elmúlt időben az embercsempészek és az érkezők is inkább alternatív útvonalakat kerestek
okt. 28
9:06
Ez a kutya siket és vak is, éppen ezért megható az öröme, mikor megérzi gazdáját! (Noizz)
Sajnos ma már nagyon sokan kezdenek el állatokat tenyészteni. Mindenféle hozzáértés nélkül, csak a pénzszerzésérdekében. Ezeket nem is szabad tenyésztőnek hívni, hanem csak inkább szaporítónak.
okt. 28
9:12
Egy vagyon megy el a Grincs tévéreklámjára (hirado.hu)
A karácsony nagy durranásának ígérkezik, így a stúdió semmit sem bíz a véletlenre.
okt. 28
9:12
A kínai Csinanban bevezették a kutyatartó jogosítványt (444.hu)
A közlekedésben már bevált pontrendszer alapján akár el is vehetik a kutyát attól, aki nem takarítja fel a piszkát vagy nem használ pórázt.
okt. 28
9:12
Elkezdődött a tartományi választás a németországi Hessenben (USAracing)
A szövetségi szinten együtt kormányzó CDU és SPD gyengülése kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el, akár előre hozott Bundestag választáshoz is vezethet.
okt. 28
9:12
Novembertől jobban járhatnak a közfoglalkoztatottak (vg.hu)
A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában.
okt. 28
9:12
Dobó Kata levetett ruhájában koncertezett Pásztor Anna (BorsOnline)
Elég ciki divatbakit szúrt ki egy Facebook-oldal. A Budapest Eye honlapján azt írják, ugyanannak a divattervezőnek a kreációját hordta Pásztor Anna a Szabadságkoncert '56 - Anna and the Barbies koncertjén, mint amit Dobó Kata viselt az Apocrypha divatbemutatón a Kiscelli Múzeumban egy hónapja. Aki ezt kiszúrta, minden bizonnyal részt vett mind a
okt. 28
9:15
Megduplázza az elhelyezkedési juttatást a kormány (Infostart)
A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - mondta el Varga Mihály az MTI-nek.
okt. 28
9:15
Nem titok: Vele költözött vissza Amerikába Vajna Timi (Blikk)
Együtt mentek!
okt. 28
9:15
Elképesztő, hogy ezzel színpadra merészkedett - íme minden idők leghamisabb éneklése az X-Faktorban (Blikk)
- Tovább folytatódik az X-Faktor tehetségkutató műsor válogatója, ahol rengeteg különféle stílusú előadó méretteti meg énektudását. olyank is, akik nem tudnak énekelni... Gáspár Laci szerint idén már meg is találták a mezőny leghamisabb énekesét.

Keresés