2018. október 30. kedd

okt. 30
19:00
Kínzó fogyókúra, fiatalkori testképzavar - Rémes élményéről nyilatkozott Király Linda (Joy)
Király Linda éveken keresztül sanyargatta magát fogyókúrákkal, önbizalma pedig a padlón volt. Most úgy érzi, kezdi már megtalálni önmagát.
okt. 30
19:09
Esik az olajár, erősödik a dollár, szárnyal a Mol (Privátbankár)
Hatalmasat emelkedett ma a Mol, akkorát, hogy miközben az OTP és a Richter kis mértékben csökkentek, még így is megemelte egy százalékkal a BUX-ot. Az amerikai piacok a mélyben nyitottak, felpattantak, de megint visszasüllyedőben vannak. Csökken az olajár, olcsóbb lett az arany is.
okt. 30
19:12
A gazdasági növekedés a térségben egyedül Magyarországon folytatódhat a Capital Economics szerint (Könyves Magazin)
Nemzetközi pénzügyi elemzőcégek számításai szerint jövőre alábbhagy a gazdasági növekedés Közép-Európában, azonban Magyarország ebből a szempontból kivétel lesz. A Capital Economics elemzése szerint hazánkban erőteljes konjunktúra várható, amely jövőre sem torpan meg jelentősen.
okt. 30
19:15
Végrehajtották a negyedik kivégzést az államban (HírTV)
Méreginjekcióval vetettek véget egy börtönőrt megölő férfi életének.
okt. 30
19:15
Emelkedett a Duna, elindulnak a Bkk hajók (ATV)
Miután a Duna vízszintje az elmúlt napokban emelkedett, a szerdai üzemkezdettől újra jár a D11-es és a D12-es hajó - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
okt. 30
19:24
A spanyol kormány már nagyon szabadulna Franco tábornok holttestétől (Tiszta Jövő)
Madrid Franco tábornok újratemetése kapcsán került összetűzésbe a Vatikánnal.
okt. 30
19:27
Tévesen diagnosztizálta a betegét egy Szolnok megyei orvos, a páciens az életét vesztette (Blikk)
A háziorvos nem ismerte fel betege agyvérzését, öt évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától.
okt. 30
19:30
Varga Lajos: Néhány keresetlen szó a szlovák nyelv oktatásához… (Tiszta Jövő)
A terrorizmus és a Hlinka-gárdista szellemiség átka már itt visszaköszön, mert a színtiszta magyar környezetből származó kisiskolás nagyjából egyetlen szlovák szót sem ismerve, vagy elég szegényes szlovák szókinccsel lép a porondra.
okt. 30
19:33
A legnagyobb cégekkel száll szembe az EU (Menedzsment Fórum)
Több európai digitális óriásvállalat is szembeszállt azzal a javaslattal, hogy adót vessenek ki a nagyobb forgalmat lebonyolító techcégekre.
okt. 30
19:33
Jó eredmény a Volkswagentől - a részvény is szépen hasít (ProfitLine)
Ma reggel a Volkswagen az elemző várakozásoknál (2,3 milliárd euró) jobb nettó profitot (2,7 milliárd euró) publikált a harmadik negyedév tekintetében.
okt. 30
19:36
Neymar döbbenetes szavai Messiről és C. Ronaldóról (Sport365)
Elképesztő nyilatkozatot adott a brazil.
okt. 30
19:36
Fodor Szabolcs: a Fradi-szív a zöld-fehér sikerek titka (Azenpenzem)
A zöld-fehérek egy meccsel kevesebbet játszottak az Erste Ligában, mint a mögöttük egy ponttal második Csíkszereda.
okt. 30
19:36
Felmentették a menekültet felrúgó operatőrt (HírTV)
A Kúria szerint csak rendzavarást követett el.
okt. 30
19:42
Dánia visszahívja konzultációra iráni nagykövetét (ATV)
Dánia visszahívja konzultációra iráni nagykövetét - jelentette be kedden Anders Samuelsen dán külügyminiszter, miután a dán titkosszolgálat (PET) azzal vádolta meg az iráni hírszerzést, hogy merényletet akart elkövetni iráni ellenzékiek ellen a skandináv ország területén.
okt. 30
19:42
Náray Éva: Elhunyt J. Garai Béla (Tiszta Jövő)
Lényegre tapintó meglátásai, tűpontos elemzései és a mindent átszövő, csak rá jellemző humora nagyon fog hiányozni nekünk és az olvasóknak.
okt. 30
19:48
Hatékony és olcsó: ez a termék most a Krémmánia vásárlóinak kedvence (Glamour)
A Geek & Gorgeous terméke ötféle hialuronnal tesz a szép bőrért.
okt. 30
19:48
Elképesztő kitartás: vízben gázolva futották le a maratont Velencében (SzMo)
A verseny történetében most voltak a legnehezebb körülmények, de sokakat ez sem tántorított el a célba éréstől. Videók is készültek a heroikus pillanatokról.
okt. 30
19:51
A magyar űrkutatásnak is lett egy miniszteri biztosa (Menedzsment Fórum)
November elsejétől legfeljebb egy évig szól a kinevezés.
okt. 30
19:57
Próbál hajrázni a Wall Street, van mit behoznia (Portfolio)
Emelkedéssel kezdtek kedden a vezető amerikai részvényindexek, aztán a nap második felében fokozatosan veszítették el lendületüket, amit újabb fordulat követett. Zuhan a GE 2018.10.30 20:112009 márciusa, a válság mélypontja óta a legrosszabb...
okt. 30
19:57
Magyarországon egy év alatt 440-en haltak meg kórházi fertőzés miatt (ATV)
440-en haltak meg egy év alatt kórházi fertőzésben Magyarországon - közel 16 ezren pedig megbetegedtek kórházi fertőzéstől. A TASZ szerint az ÁNTSZ oldalára feltöltött 66 oldalas statisztika szinte értelmezhetetlen, valószínűleg ennél sokkal többen vesztették életüket kórházi fertőzések következtében.
okt. 30
19:59
Nyomás alatt az olaj a kereskedelmi háború durvulása miatt (Portfolio)
Közel egy százalékkal esett vissza kedden az olaj világpiaci jegyzése egyrészt az egyre nagyobb túlkínálat, másrészt a fokozódó kereskedelmi háborús veszély miatt. Az október elején látott csúcsról már nagyjából 10 dollárral jött...
okt. 30
20:00
2002-es BL-győztes lett a Real Madrid új edzője (HírTV)
Ideiglenesen veszi át a vezetőedzői feladatokat Jule Lopetegui menesztését követően.
okt. 30
20:00
Ultravicces sportot próbált ki Meghan Markle és Harry herceg (SzMo)
Az eseményen a születendő királyi bébi is kapott egy pár gumicsizmát.
okt. 30
20:03
Új javaslat a béregyenlőtlenség ellen (Infostart)
Az MSZP is benyújt egy határozati javaslatot a béregyenlőtlenség felszámolása érdekében. A szocialisták a nők fizetését akarják felzárkóztatni a férfiakéhoz.
okt. 30
20:03
Kriptovaluták és az innováció - egy svájci szakértő Budapesten (ProfitLine)
A Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület és a Magyar Közgazdasági Társaság meghívására kedden „Kriptovaluták, fintech és befektetések egy svájci üzletasszony szemével” címmel Dr. Barbara Lang, a svájci Kriptovölgy neves szakértője előadást tart a két szervezet tagjainak és partnereinek. Az előadás videofelvétele jövő héttől megtekinthető a Nők/Üzlet/Angyalok
okt. 30
20:09
Gémesi: Nem rám kellene mérgesnek lenni (ATV)
Az ATV-nek adott interjút Gémesi György, miután a kormány őt nevezte meg a szemétkáosz felelőseként. Szerinte 30-40 milliárd forint hiányzik a rendszerből, és előbb-utóbb az összes szolgáltató el fog vérezni.
okt. 30
20:15
Ezekre érdemes figyelnünk: mutatjuk, mi vár ránk a hosszú hétvégén (Blikk)
Újabb hosszú hétvége jön, de nem áll le az ország csütörtöktől hétfőig. A legtöbben nem dolgoznak az elkövetkező négy napban, az üzletek viszont kinyitnak pénteken és szombaton is.
okt. 30
20:18
A sírokban nyugvó katonák között nincs különbség (HírTV)
Amikor a kegyelet gyertyáit meggyújtjuk, emelte ki a HM vezetője a halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti gyertyagyújtáson.
okt. 30
20:18
Az élet nem áll meg Velencében: bokáig vízben viszik ki a pizzát az étterem vendégeinek (SzMo)
Felkapták a gumicsizmájukat, és mosolyogva, poénkodva szolgálták fel az ételt a vendégeknek. Az erről készült videót már több mint 13 millióan látták.
okt. 30
20:21
Rosszul járt a magyar zenész: Hevesi Tamásnak mennie kell (Blikk)
Hevesi Tamás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, új embert kerestek helyette.
okt. 30
20:21
Megvannak a friss adatok, egyre több a kórházi fertőzés (Infostart)
Nőtt a kórházi fertőzések száma - állítja a Társaság a Szabadságjogokért projektvezetője az ÁNTSZ honlapjára felkerült adatsorra hivatkozva. Asbóth Márton hozzátette, ezek az országos adatok, a kórházakra bontott adatokért perben állnak a kormányzattal.
okt. 30
20:30
PannErgy: megvannak a bőnyi kút eredményei (NRGreport)
Közleményben ismertette tegnap délután a PannErgy új bőnyi termelő kútjának végleges teszteredményeit.
okt. 30
20:33
Túlnyomórészt mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak kedden az irányadó indexek a vezető nyugat-európai tőzsdéken; délután erősen kilengtek az árfolyamok, ahogy a befektetők a gyorsjelentéseket elemezték az újra éleződő globális kereskedelmi feszültségek közepette.
okt. 30
20:33
Űrkutatásért felelős miniszteri biztost nevezett ki Szijjártó (ATV)
Egyfős titkárság segíti munkáját az Űrkutatásért Felelős Főosztályon.
okt. 30
20:36
Gulyás Gergely: Jövőre az uniós választáson a migrációról döntünk (Igényesférfi.hu)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden úgy vélekedett, hogy a jövő évi EP-választások a tagállamok önállóságáról és a migrációról szólnak majd. Gulyás Gergely szerint Magyarország függetlenségét nem korlátozhatja az Unió.
okt. 30
20:39
Gulyás Gergely: döntő hatású választás lesz (Infostart)
Gulyás Gergely szerint a jövő évi európai parlamenti voksoláson arról kell dönteni, hogy Európa milyen álláspontot foglaljon el a migráció kérdésében.
okt. 30
20:42
Fucsovics újabb zseniális győzelmet aratott! (Sport365)
Ezúttal Párizsban brillírozott a magyar klasszis.
okt. 30
20:42
Apáti István: Jó esély van a Mi Hazánkhoz való csatlakozáshoz (HírTV)
A Jobbiktól távozó képviselők egyeztetnek a Toroczkai László vezette párttal.
okt. 30
20:45
Ez a világ egyik legjobb labdarúgóműhelye (Infostart)
Az Ajax Amsterdam vezeti a Sporttanulmányok Nemzetközi Központjának (CIES) listáját, amelyen azok a klubok szerepelnek, amelyeknek a legtöbb saját nevelésű futballistája játszik Európa első osztályú bajnokságaiban.
okt. 30
20:48
Apáti István: Jó esély van a Mi Hazánkhoz való csatlakozásra (HírTV)
A Jobbiktól távozó képviselők egyeztetnek a Toroczkai László vezette párttal.
okt. 30
20:48
7 híres szívtipró, akik randiznának a rajongóikkal is (SzMo)
Valamennyiünk álmodozott már ilyesmiről...
okt. 30
20:51
Ryanair-botrány: reagált a légitársaság (ATV)
Ha minden jól alakul, reggelre hazaérhet a csoport, akiket másfél nappal ezelőtt hagyott a légitársaság Milánóban.
okt. 30
20:51
Novembertől űrkutatási biztosa is lesz a kormánynak (444.hu)
Ferencz Orsolya egyben fideszes képviselő is a VIII. kerületben.
okt. 30
20:54
Nagy D. István: Colectiv, a megalázás krónikája (Tiszta Jövő)
Legalább ennyire vérlázító, hogy a szabályok szigorítása ellenére még mindig igen kevés előrelépés tapasztalható a szórakozóhelyek tűzbiztonságának javulásában.
okt. 30
20:57
Megdöbbentő számok: ennyi állás szűnik meg a tárcáknál (Blikk)
A fejlesztési tárcából létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztériumból rúgják ki a legtöbb embert, több mint félezret, míg a Rogán Antal (46) vezette Miniszterelnöki Kabinetirodából a legkevesebbet, ott csak tíz álláshelyet szüntetnek meg – derült ki a kormányzati leépítésekről szóló kormányhatározatból.
okt. 30
20:57
Március után munkavállalási engedély kell Nagy-Britanniába? (Portfolio)
A brit belügyminisztérium illetékese szerint, ha nem sikerül megállapodásra jutni az EU-val a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, akkor már jövőre, a brit kilépés márciusra várható időpontja után új szabályok...
okt. 30
21:03
Menekültek százait fogadhatja be ideiglenesen Szlovákia (Infostart)
Fél évig maradhatnak majd a homonnai táborban, ahol ellátják, iskoláztatják őket, hogy onnan az Egyesült Államokba, Kanadába és Norvégiába mehessenek tovább.
okt. 30
21:03
Dánia visszahívja konzultációra iráni nagykövetét (HírTV)
A dán titkosszolgálat azzal vádolta meg az iráni hírszerzést, hogy merényletet akart elkövetni iráni ellenzékiek ellen a skandináv országban.
okt. 30
21:03
A legjobb magyar kereskedelmi projekt az Etele Plaza (ProfitLine)
A legjobb magyar kereskedelmi projektnek választották a Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló Etele Plazát a European Property Awards nemzetközi versenyen. Buda legnagyobb bevásárlóközpontja a Budapest ONE Business Parkkal közösen városfejlesztési kategóriában is díjat kapott.
okt. 30
21:03
A vége szárnyalás lett - 400 pontot lőtt ki a Dow (Portfolio)
Egész nap fel-alá rángatták a vezető amerikai részvényindexeket, majd a végére komoly szárnyalással zártak. Felemás számok a Facebooktól 2018.10.30 21:20A vártnál gyengébb harmadik negyedéves eredményeket tett közzé kedden a piaczárás...

Keresés