Rubint Réka a Business-to-Women fesztiválon tartott előadásán karrierje és családja mellett arról is beszélt, hogy jelenleg mi az egyik legnagyobb fájdalma.
York - Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
A Fitparádé kétnapos, nemzetközi multisportfesztivál, amelyet 16 éve nagy sikerrel rendeznek meg október második hétvégéjén a XII. kerületi MOM Sportban.
Óránkénti 250, a helyi sajtó szerint 280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel 4-es fokozatra felerősödve ért partot szerdán Floridában a Mivhael hurrikán.
A Servier gyógyszeripari vállalat elkötelezett a magyar kutatás iránt és folytatja magyarországi tevékenységét - mondta Olivier Laureau, a Servier-csoport elnöke a társaság magyarországi gyógyszerkutató intézete alapításának 10. évfordulóján rendezett ünnepségen szerdán Budapesten.
Magyarország is csatlakozott a nemzetközi szövetség által életre hívott fallabda világnapjához, melynek keretében szombaton számos helyszínen ingyenesen próbálhatják ki az érdeklődők a sportágat.
Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
Mintegy 1100 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, csütörtökön indul a PénzSztár hazai és határon túli magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenye - közölték a szervezők az MTI-vel.
Lelkileg megviselte Nyári Kálmánt (42), hogy két napot egy rendőrségi fogdán kellett töltenie. A zenész a fiával és az unokaöccsével a múlt szombaton keveredett utcai verekedésbe egy társasággal, és egy gázpisztoly is eldördült.
Továbbra is Csehország második leggazdagabb állampolgárának számít Andrej Babis miniszterelnök, a kormánykoalíciót vezető ANO mozgalom elnöke, de vagyona a tavalyi évben csökkent - derült ki a leggazdagabb cseheket tartalmazó legújabb listából, amelyet a Forbes magazin közölt októberi, cseh kiadásában.
A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését idézve szerdán.
Harmadszorra emelkedett a gázolaj ára, most 8 forinttal, az átlagár így a kutaknál jelenleg 435 forint. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy nagy különbségek vannak a benzinkutak között, a legolcsóbban 411 Ft, a legdrágábban 478 forintért tankolhatunk. A szakértő szerint a mostani emelkedés még nem a vége, az elemző híradónknak azt mondta: ebben az
Egy sütödét azért perelt egy homoszexuális aktivista, mert az nem volt hajlandó elkészíteni a kért tortáját. A cég tulajdonosa a különleges megrendelés árát a megfizethetetlen kategóriában szabta meg, és a bíróság szerint joga volt hozzá.
Jövő márciusban indítják a belorusz atomerőmű egyes blokkját, amely 2019 végén kereskedelmi üzembe áll majd - jelentette be Mihail Mihadjuk fehérorosz energetikai miniszterhelyettes szerdán Asztravecben nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol újságíróknak bemutatták az üzemelésre készülő létesítményt.
Minden projekten más kollégákkal dolgozol együtt, nincs főnök, nincs iroda, azt csinálod, amihez a legjobban értesz, és ha jól teljesítesz, a fizetéseden felül még bónuszokat is vehetsz fel. Így néz ki a jövő vállalati struktúrája...
Épp azokon a pontokon lett jobb a Duster, ahol gyengén teljesített az első. Most dízelmotorral és automata váltóval próbáltuk, és az biztos, hogy ennél több nem kéne.
Átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember - állapították meg a Yorki Egyetem kutatói. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak.
Szinte mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egy közösség, 5-10 ember közösen lottózik, de olyanról nemigen hallottunk még, hogy egy egész falu dobja össze a lottószelvényre valót. Egy nyugat-magyarországi kistelepülésen...
Óránkénti 250, a helyi sajtó szerint 280 kilométeres széllökésekkel és özönvízszerű esőzésekkel 4-es fokozatra felerősödve érte el partot szerdán Floridában a Michael hurrikán.
Több mint 70 taggal megalakult a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció - tudta meg az InfoRádió az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. A jegybanktól úgy nyilatkoztak: a pénzügyi szektor harmadában a mesterséges intelligencia már a jelen.
Folyamatosan csökken a kórházi várólisták hossza Rétvári Bence szerint. A parlamenti államtitkár több konkrét adatot is megnevezett. Az mfor.hu nézett utána a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvántartásának, ahol kevésbé reménykeltő a helyzet. Van olyan kórház, ahol egy évet is kell várni egy térdprotézis műtétre. Ugyanezt egy magánkliniká
A Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a miniszterelnök Kumin Ferencet - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A Kárpát-medence a kelet-európai anticiklon peremén helyezkedik el, az időjárás jellegében csütörtök estig nem lesz lényegi változás. A hajnali, reggeli ködfoltok feloszlását országszerte napos idő követi, a hőmérséklet pedig változatlanul jó néhány fokkal meghaladja az ilyenkor szokásos értéket. Általában derült, csapadékmentes idő lesz, a ködfol
Washington – New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján – jelentette az NBC televízió.
New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján - jelentette az NBC televízió.
A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a 2018. közepén elért 4,2%-os GDP növekedést követően kis lassulást jelez a bővülésben. A mutató értéke a 2018. II. negyedévi enyhe visszaesés után azon a szinten maradt. Az index szerint ez évben nem folytatódik a gazdaság további javulása. A háztartások körében a fogyasztás bővülése -