2018. október 11. csütörtök

okt. 11
8:15
Puzsér Róbert bejelentette: elindul Tarlós ellen a főpolgármesteri címért (444.hu)
A független jelölt egyetlen programpontja a Sétáló Budapest víziója.
okt. 11
8:21
Szétválasztják az állami és a magán-egészségügyet - megvannak az első javaslatok (Privátbankár)
Izzik a levegő az Emberi Erőforrások Minisztériuma körül: az egészségügy gyökeres átalakítása, a szívsebész kirúgása után meghalt beteg, a roskadozó sürgősségi ellátás, a távozó egészségügyi államtitkár és az új Nemzeti alaptanterv is szóba került abban az interjúban, amit Kásler Miklós miniszter adott a Magyar Időknek.
okt. 11
8:21
A lánya miatt nem tudna külföldön élni Bereczki Zoltán (Blikk)
Teljesen odavan New Yorkért az énekes-színész: bár Bereczki Zoltánt teljesen rabul ejti a legnépesebb amerikai város, mégsem cserélné el az életét senkivel, hiszen neki Magyarországon a legjobb, a kislánya mellett.
okt. 11
8:21
Trump megtalálta a tőzsdei zuhanás felelősét. Természetesen nem ő az (Portfolio)
Donald Trump a Foxnak nyilatkozott tegnap, ahol a tegnapi részvénypiaci zuhanásról is kérdezték. Az amerikai elnök megtalálta a felelőst. Masszív esés volt tegnap az amerikai tőzsdéken, fél éve nem láttunk akkora zuhanást, mint tegnap...
okt. 11
8:21
Újabb fejlemények a 4 éves ceglédi kislány ügyében (ATV)
A családtagok szerint nem történt erőszak a 4 éves ceglédi kislány ellen - írja a Bors.
okt. 11
8:21
Elérhetőbb áron kínálná a villanyautókat a Volkswagen (Autónavigátor)
Megfizethetőnek ígéri a Volkswagen a hamarosan debütáló villanymotoros modeljjeit. Na, de mit is jelent ez pontosan?
okt. 11
8:23
Olaszország a hibás - üzente a görög jegybank, majd megugrottak a bankrészvények (Portfolio)
Részben Olaszország "populista fiskális politikáját" okolja a görög bankok árfolyameséséért Görögország jegybankja. Ez az első hivatalos jelzés arról, hogy az olasz költségvetési hiány növelése hatással van más eurózónabeli...
okt. 11
8:27
Búcsú a cafeteriától – rengeteg dolgozónak fog ez fájni (Privátbankár)
A munkavállalók többsége kapott eddig cafeteriát, a SZÉP-kártya és az iskolakezdési támogatás volt a legnépszerűbb.
okt. 11
8:27
Tűzesetek az országban (Infostart)
Pécsett egy társasház, Biharkeresztesen egy üzemcsarnok kapott lángra.
okt. 11
8:27
Gázellátás: szolidaritási megállapodást köt szomszédaival Magyarország (Portfolio)
Kétoldalú földgázellátási szolidaritási mechanizmusokról szóló megállapodások létrehozására adott felhatalmazást Orbán Viktor kormányfő az innovációért és technológiáért felelős miniszternek. A Magyar Közlönyben megjelentek...
okt. 11
8:27
Kéményseprők Országos Szakszervezete: Tarlós István személye garancia (444.hu)
Váratlan helyről érkezett az első kiállás a Fidesz főpolgármester-jelöltje mellett.
okt. 11
8:27
Egészségesen eszel, mégsem fogysz? Durva dolog állhat a háttérben! (Femcafe)
Van egy-két olyan tényező, ami nagyon befolyásolja a diétád.
okt. 11
8:27
Nézőpont: Tarlós egyértelmű esélyese a főpolgármester-választásnak (Igényesférfi.hu)
Ha összefogna a teljes ellenzék sem tudnák legyőzni Tarlóst, amennyiben most vasárnap tartanák a főpolgármester-választást.
okt. 11
8:27
Vásárhelyi Mária: Becstelen brigantik (Tiszta Jövő)
Ma csak szemrebbenés nélküli hazudozás van, pökhendi, nagyképűen magabiztos válaszok vannak, és gúnyos mosolyok.
okt. 11
8:27
„Megőrült a Fed” – formált véleményt Trump (Könyves Magazin)
Bekövetkezett a régóta várt korrekció, de „megőrült” a Fed, hogy emeli a kamatokat – nyilatkozta szokatlan módon Donald Trump a New York-i tőzsde szerdai lejtmenetéről.
okt. 11
8:29
Éles fordulat a dollárnál, megbotlott tegnap a forint (Portfolio)
Szerdán egyértelművé vált a fordulat a dollár eddig látott erősödése után, majd csütörtök reggelre tovább esett az amerikai deviza. Közben a forint 326 közelébe gyengült az euróval szemben a részvénypiaci zuhanás kellős közepén....
okt. 11
8:33
Rengeteg dolgozónak fog fájni a cafeteria megszűnése (Menedzsment Fórum)
A munkavállalók többsége kapott eddig cafeteriát, a SZÉP-kártya és az iskolakezdési támogatás volt a legnépszerűbb.
okt. 11
8:33
Ma könnyen féltékeny lehetsz - Egymondatos horoszkóp - október 11. csütörtök (Glamour)
Érzelmi feszültség árnyékolja a napodat
okt. 11
8:33
Kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken (Agrofórum)
A tavalyihoz hasonló, kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a végéhez közeledik a szüret.
okt. 11
8:35
Trump: a Fed megőrült (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök a New York-i tőzsde szerdai lejtmenete kapcsán úgy vélekedett, hogy megtörtént a régóta várt korrekció, miközben ostorozta a Fed-et, mert az emeli a kamatokat.
okt. 11
8:37
Káslerék már tudják, hogyan kellene szétválasztani az állami és a magán-egészségügyet (Menedzsment Fórum)
Az egészségügy gyökeres átalakítása, a szívsebész kirúgása után meghalt beteg, a roskadozó sürgősségi ellátás, a távozó egészségügyi államtitkár és az új Nemzeti alaptanterv is szóba került abban az interjúban, amit Kásler Miklós miniszter adott a Magyar Időknek.
okt. 11
8:39
Meghozta a döntést Bereczki Zoltán! „A lányomat sosem tudnám itthagyni” (Blikk)
Lemond a külföldi karrierről.
okt. 11
8:39
Több mint kétszáz új munkatársat vett fel a pécsi Hauni (HR Portál)
Eddigi legnagyobb létszámbővítését hajtotta végre tavaly ősz óta a Hauni Hungaria Pécsen. A cég a jelentős munkaerőhiány ellenére képes volt a hiányszakmának számító fém- és gépipari területen bővülni - derül ki a cég sajtóanyagából.
okt. 11
8:39
Orosz altábornagy: a Nyugat miatt került mérgező anyag az Iszlám Állam birtokába (ATV)
A Nyugat felelőtlen cselekedetei miatt mérgező anyagokra tett szert az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet - közölte Vlagyimir Szavcsenko altábornagy, a szemben álló szíriai felek békéltetésére létrehozott, az orosz védelmi minisztériumhoz tartozó katonai központ vezetője.
okt. 11
8:39
A kapitalizmus végórái: gazdasági koncepciós perek - Ősök tere (HírTV)
Cseszka Éva és Kahler Frigyes a tsz-esítést előkészítő koncepciós perekről beszélgetett Maráczi Tamással.
okt. 11
8:39
Életeket ment Magyarországon a Servier (Márkamonitor)
A jövőben is befektet Magyarországon a Servier, amely elkötelezett a hazai kutatási tevékenységének fenntartásában – jelentette ki a francia gyógyszeripari cégcsoport elnöke a budapesti Kutatóintézet 10 éves fennállásának jubileumi ünnepségén. A magyarországi Servier Gyógyászati Vegytani Kutatóintézet (SRIMC) munkájának eredményeként az onkológia t
okt. 11
8:45
Lecserélték az irtócéget, a két hónapos átmenet alatt elszaporodtak a patkányok Budapesten (444.hu)
47 év után választott a főváros másik vállalkozást. Havonta több mint ezer bejelentés érkezik.
okt. 11
8:51
Hatalmas torlódásra készüljön: négy autó csapódott egymásba az M0-son (Blikk)
Négy jármű rohant egymásba az M0-s autóúton Budafok térségében, az M1-es autópálya felé vezető oldalon; négy kilométeres a torlódás – közölte a rendőrség csütörtök reggel a honlapján.
okt. 11
8:51
Már a Titanic előtt tornyosuló jéghegyről beszélnek (Portfolio)
Scott Minerd, a Guggenheim Partners befektetési vezetője már többször nyilatkozott pesszimistán az amerikai gazdaság előtt álló akadályokról és az amerikai tőzsdék várható esésével kapcsolatban, természetesen a tegnapi esés után...
okt. 11
8:51
10 gyilkos parfüm az őszi szezonban (Player)
Végre megjött az igazi őszi idő, szóval újíts be parfüm téren is. A csajok, ha szerencsénk van, napokon belül szexi boszinak, vagy vámpírnak öltöznek, de nem csak akkor tudod elcsavarni a fejüket, ha sütőtök illatod van… Mutatjuk, mik a legbejövősebb illatok.
okt. 11
8:51
Magyarország és Balkán: egységben az erő (HírTV)
Honvédelmi miniszter: Európában meg kell őrizni az európai nép értékeit és kultúráját.
okt. 11
8:57
Rájött az ügyészség: eltűnt hat párt, 23 meg nem állított jeöltet – Indulnak az eljárások, itt a lista (Blikk)
Idén eddig összesen 29 keresetet nyújtottak be az ügyészségek azon pártok ellen, amelyek a tevékenységükkel felhagytak, a vagyonukról pedig nem rendelkeztek, illetőleg egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állítottak jelöltet.
okt. 11
8:57
Szociális tüzelőanyag pályázat - ötmilliárdot meghaladó igény (ProfitLine)
Több mint ötmilliárd forintnyi igény érkezett az önkormányzatoktól a Belügyminisztérium (BM) szociálistüzelőanyag-pályázatára - mondta Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
okt. 11
8:57
Pánik a tőzsdéken: zuhanás Ázsiában, Európa is nagy mínusszal nyithat (Portfolio)
Az emelkedő kötvényhozamok, a nem csituló kereskedelmi háború és a technológia szektor szenvedése hatalmas esést okozott szerdán az amerikai tőzsdéken, a Dow 830 pontos mínuszban zárt, ami minden idők harmadik legnagyobb esése pontban...
okt. 11
8:57
Dübörög a jólét: több mint ötmilliárd forintnyi igény érkezett a szociális tűzifára (444.hu)
Egymilliárddal több, mint amekkora összeggel a Belügyminisztérium számolt.
okt. 11
8:57
Fáj az igazság a Volkswagennek: visszaestek az eladások (NRGreport)
Szeptemberben visszaesett a Volkswagen-csoport globális eladása a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás bevezetése miatt, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség hatására.
okt. 11
8:57
Kásler Miklós: Szétválik a magán- és az állami egészségügy (Tiszta Jövő)
Nincs arról szó, hogy a magánszektort bármilyen értelemben vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem. Interjú.
okt. 11
8:59
Hiába szenved a bitcoin, rekordszámban nyílnak a kriptopénzes alapok (Portfolio)
Hiába teljesít cudarul idén a kriptopénzek piaca, még sosem indult ennyi kriptóval foglalkozó hedge fund - írja a Coindesk. 90 új kriptopénzes hedge fund indult 2018 első három negyedévében, várhatóan a teljes éves szám 120 lesz. Érdemes...
okt. 11
8:59
Sokkal hamarabb eljöhet az elektromos teherautók kora, mint gondolnánk (NRGreport)
Nemcsak megvalósítható, de nyereséges is lehet az átállás az elektromos fuvarozásra – állítják friss tanulmányok. Az akkumulátoros járgányok mellett az üzemanyagcellás hajtólánc is szerepet kaphat - írja a hvg.hu.
okt. 11
9:01
Milliárdokat buktak el a tőzsdei esésben a világ leggazdagabb emberei (Portfolio)
Esnek a tőzsdék mindenhol a világban, az európai tőzsdék lefordulása után tegnap Amerika is rég nem látott esésben fejezte be a napot, mindez pedig mintegy 99 milliárd dollárt törölt ki a világ 500 leggazdagabb emberének vagyonából...
okt. 11
9:01
Rázós időszak jöhet az olajpiacon (NRGreport)
Az iráni szankciók életbe lépésével egyre több szakértő fest borús képet az olajpiac kilátásairól. A BP vezérigazgatója szerint extrém volatilitásra kell készülni az olaj árfolyamában, a Goldman Sachs stratégája pedig azt mondja, hogy bár ma még nincs probléma az olajárból, de holnap lehet.
okt. 11
9:03
Késely Ajna remekel az ifjúsági olimpián (Infostart)
Az úszó Késely Ajna aranyérmet nyert 200 méter gyorson a III. nyári ifjúsági olimpián Buenos Airesben.
okt. 11
9:03
Boross Péter szívszorító vallomása családi tragédiáiról: ezeket sosem tudta feldolgozni (Blikk)
Fájdalmas veszteségek érték az egykori belügyminiszter-miniszterelnököt: Boross Péter őszintén vallott magánéletéről, azokról a törésekről, amelyeket mind a mai nap nem tudott feldolgozni.
okt. 11
9:03
Káslerék kidolgozták az állami es magán egészségügy szétválását (Portfolio)
Kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat - nyilatkozta a Magyar Időknek Kásler Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője ugyanakkor elmondta: ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit...
okt. 11
9:03
Ezért nem tudna külföldön élni Bereczki Zoltán (Femcafe)
Otthon, édes otthon.
okt. 11
9:03
Új tudományos hátország a dísznövénykutatásban (Agrofórum)
Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tudományos munkáját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozó kutatóközpont, amely nevében és portfóliójába újra felvette a dísznövénytermesztést, ezzel is új lendületet adva az ágazat hazai K+F tevékenységének.
okt. 11
9:06
Nagy mínuszban nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék, az ázsiai piacok már bezuhantak (Menedzsment Fórum)
A szerda esti amerikai gyengülés azonnal továbbgyűrűzött.
okt. 11
9:09
Szerelme hiánya inspirálja Radics Gigit (Blikk)
Radics Gigi még csak 22 éves, de énekesi karrierje szárnyal, ő pedig szebb, mint valaha.
okt. 11
9:09
Hatalmasat estek az ázsiai piacok is (ProfitLine)
Komoly mínuszban zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon is jelentős volt a gyengülés.
okt. 11
9:09
Miért esnek a tőzsdék? Mutatjuk az okokat (Portfolio)
Már napok óta esnek az amerikai tőzsdék, az esés pedig tegnap begyorsult, mutatunk néhány érvet, miért ez a pánik a börzéken. Az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi konfliktus nem szűnik. Az amerikai kötvényhozamok...

Keresés