A 48. helyen áll Magyarország a World Economic Forum új versenyképességi rangsorában, ami a 2016-os rangsorban publikált 69. és a tavalyi 60. helyhez képest jelentős előrelépést jelent.
Attila lassan 20 éve él az utcán, miután házassága tönkrement és a szüleit is elvesztette. Párjával, Erikával azon dolgoznak, hogy legalább egy albérletre valót összegyűjtsenek, de ez sem olyan egyszerű.
Nincs frankóbb, mint amikor két óriás összeáll, és alkot valamit nagyot. Nyilván vannak mellényúlások, de a lényeg a lényeg, szeretjük, ha plusz csavarok vannak kedvenc márkáink darabjaiban.
Az MNB összesen 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a biztosító belső kontrollrendszerét, kiszervezési tevékenységét, közvetítői nyilvántartását, kgfb-állománykezelését, IT-biztonságát, illetve – több üzletágban – az ügyfélszerződései tartalmi elemeit érintő jogsértések miatt - áll a jegybank kö
Hadházy Ákos szerint tavaszra meglehet az egymillió aláírás. A független képviselő akcióját több mint ezer aktivista segíti, de online is aláírható a petíció.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek között a belső kontrollrendszer és az ügyféltájékoztatás hiányosságai miatt.
Állásinterjúkra is elkísérték őket, önkéntes nyelvtanárok segítségével egyéni nyelvoktatást szerveztek nekik. A program eredményes volt, a nyár végére három kivételével mind kaptak munkát, volt, aki fő- és másodállásban is dolgozott.
Kevesen tudják, de a gyomorproblémák és a stressz között bizony komoly összefüggés van. Ha te is rendszeresen küzdesz ilyen tünetekkel, nem árt, ha tisztában vagy az alábbiakkal.
Egy év alatt 50%-ról 60%-ra nőtt Magyarországon azok aránya, akik szerint jó dolog az ország uniós tagsága, a 2014-es eredményhez képest pedig a mostani 60%-os arány duplázódást jelent - derül ki az Eurobarométer idén szeptember második...
Magyar Államkincstár (Mák) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) együttműködésének köszönhetően két év alatt 75 százalékkal csökkent az adategyeztetésben érintett egységes kérelmek száma. A 2016. évi több mint 27 ezerrel szemben idén már csak kevesebb mint 7 ezer kérelemnél szükséges elvégezni az adategyeztetést.
George Clooney-t, a Nespresso márka nagykövetét új küldetése során úgy láthatjuk, ahogy korábban még sosem: talpig páncélban ment meg egy középkori királyságot, majd New York utcáin bukkan fel, hogy felkutassa szíve leghőbb vágyát, a királyság legkivételesebb kávéját.
Új módszertan szerint állította össze a Világgazdasági Fórum a versenyképességi indexét. Továbbra is 12 pillér van, amire a végső mutatószám épül, azonban pillérek tartalma jelentősen átalakult, így például az egészségügyi...
Hiába van szétesőben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, változatlanul globálisan fenyeget - figyelmeztetett egy washingtoni konferencián Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden.
Magyarországon idén a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy jó dolog az ország EU-tagsága. Tavaly még 50, négy éve pedig csak 30 százalék gondolkodott pozitívan az uniós tagságról – derül ki az új Eurobarométer-felmérésből.
Törökország 2 milliárd dollár értékben bocsátott ki 5 éves lejáratú kötvényeket alig néhány nappal azután, hogy pénteken szabadlábra helyezte Andrew Craig Brunson, amerikai lelkipásztort.
Az új országmárka komoly versenyelőnyt jelent Magyarországnak, amelyet a Turizmus Summit 2018 konferencián mutattak be - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
A BIF szeptemberben zártkörű alaptőke emelést jelentett be, amelynek keretében a Takarékbank 10 százalékos részesedést szerzett a társaságban. A cégbíróság jóváhagyását és a BÉT vezérigazgatói határozatát követően ma bevezették...
Tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél 43-44 centiméterre - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
A 100 dolláros üzemanyagár a mostani forint/dollár kurzus mellett 440 forintos benzinárat és 466 forintos dízel üzemanyagárat jelent minden más feltételt (adó, kiskereskedelmi és nagykereskedelmi haszonrés, üzemanyag/nyersolaj árrés) azonosnak véve.
Egy friss tanulmány szerint mintegy 20 milliárd fontnyi nyugdíjvagyon hever olyan alvó számlákon, amelyekért senki nem jelentkezik a briteknél - írja a Financial Times. A felmérést egy független brit kutatócég, a Pensions Policy Institute...
A 140 évvel ezelőtt született Krúdy Gyula élete és leghíresebb figurája, Szindbád lesz terítéken a MiroArt sorozat októberi irodalmi estjén, a Városliget Caféban. A rendezvényen felidézik a híres író életét, munkásságát, megfűszerezve egy-egy híres jelenettel a Szindbádból, Huszárik Zoltán ikonikus filmjéből. 2018 tavaszán indult a Városliget Caféb
Háromnapos csúcsértekezlet kezdődik szerdán Brüsszelben: először az uniós tagállamok vezetői tanácskoznak főként a brexitről, a belső biztonságról és a migrációról, majd megkezdődik a 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozó 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével.
Elek Tibor irodalomtörténésszel, a Gyulai Várszínház igazgatójával, a Székely János-napok szervezőjével beszélgettünk, a Caligula helytartója drámaírójáról.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan akkumulátort fejlesztenek, amely képes egyszerre két, igen komoly problémát is megoldani: csökkenti a szén-dioxid szintjét és áramot termel az akkumulátorok számára - írja a hvg.hu.