Tarlós István a Mol 120 méter magas székházának tegnapi alapkőletételén a Népszava kérdésére bejelentette, hogy felülvizsgáltatná a magasházakra vonatkozó "szakmailatlan", "ad-hoc" korlátot és ennek kapcsán kész alkalmazni a főváros...
Finoman fogalmazunk akkor, ha azt mondjuk, rengeteg koncepció, és a hozzájuk kapcsolódó megannyi érv, szakmai tapasztalat, na meg kutatás feszül egymásnak, amikor gyermekeink pénzügyi nevelése kerül szóba. Egy cikkünk kapcsán a zsebpénz...
Mióta Johnny Depp körül felgyűrűztek a botrányok, a színész nem adott interjút, és sosem beszélt magánéletéről. Most viszont elérkezett az idő, hogy mindenről őszintén beszéljen.
Szerdán fontos szavazásra kerül sor az Európai Parlamentben: az elfogadásra váró szabályozás az új autók szén-dioxid kibocsátásának csökkentése, és az alacsony kibocsátású járművek piaci részesedésének növelése mellett érvel....
Az Atmedia tévés kereskedőház tulajdonosai október 2-ától Guttengéber Csabát, a korábbi ügyvezető igazgató, Lukács Csaba helyettesét bízták meg a vállalat vezetésével és az eddigi üzletpolitika folytatásával – tájékoztatott közleményében a cég.
Kedden Spanyolországban mutatták be a Hyperloop Transportation Technologies első, teljes méretű utaskapszuláját, ami később akár 1200 km/h óra sebességgel is szállíthatja majd az utasokat. A társaság vezérigazgatója szerint három éven...
A humanitárius segélyezést és a polgári repülésbiztonságot érintő, Iránnal szembeni amerikai szankciók feloldását rendelte el szerdán kiadott ideiglenes végzésében a hágai Nemzetközi Bíróság.
Kedden Spanyolországban mutatták be a Hyperloop Transportation Technologies első, teljes méretű utaskapszuláját, ami később akár 1200 km/h óra sebességgel is szállíthatja majd az utasokat. A társaság vezérigazgatója szerint három éven...
A szervizek szakmai szervezete szerint igenis képesek elvégezni a régi dízelautók tömeges átalakítását. A VW ezt nem tartja reálisnak, de jelezték: együttműködnek egy ilyen programban, amint az megvalósítható lesz, hasonlóan a Daimlerhez. A BMW és az Opel viszont elzárkózik ettől.
Harmadik alkalommal rendez a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) jótékonysági adventi vásárt, amelynek bevételével idén a siket és nagyothalló családokat szeretnék támogatni - közölte a klub alapítója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Mindenkinek arra kell törekednie, és ez az állam érdeke is, hogy a leghatékonyabb egészségügyi ellátás valósuljon meg és ennek érdekében meg kell előzni a kórházi ellátásokat - vallja Ray Cantwell, aki korábban éveken át a világ...
Hozzátette: a magyar kormányzat sohasem kommentálja a nemzeti energiamixeket, és elvárják másoktól is, hogy így tegyen, és ne ítélkezzenek a magyar energiamix-szel kapcsolatban.
Frances Arnold, George Smith és Gregory Winter eljárásai révén manapság már kevésbé környezetszennyező a vegyipar, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják.
A fehérjék kutatásában elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
Pontosan annyival emelkednek pénteken az üzemanyagárak, amennyivel szerdán nőttek, a heti áremelés a benzin és a gázolaj esetén is 10 forintot elérő, utóbbinál meg is haladó.
A sütőipari cégek a növekvő költségeiket nem tudják érvényesíteni az átadási áraikban, ezért sokan arra kényszerülhetnek, hogy felhagyjanak a termeléssel.
Múlt héten, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a 86 éves korában elhunyt Paul Virilio francia filozófust és urbanistát. A Magyarországon kevéssé ismert Virilio egyike volt a legeredetibb és legbefolyásosabb francia társadalomtudósoknak, aki saját társadalom- és kultúraelméletet alkotott (el is nevezte dromológiának). Ez nagyon leegyszerű
Újabb, jelentős állomáshoz érkezett a férőhelybővítési program: 470 fogvatartott befogadására alkalmas börtön létesül Kiskunhalason a korábbi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ átépítésével. Ezzel egyidejűleg országos toborzásba kezd a büntetés-végrehajtási szervezet.
A külügyminiszter Moszkvában elmondta, hogy a nukleáris energiát nem szabad negatívan diszkriminálni, és kijelentette, hogy Magyarország növelni szeretné ennek súlyát a nemzeti energiamixben.
Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter eljárásai révén manapság kevésbé környezetszennyező a vegyipar, újfajta anyagokat fejlesztenek ki, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják.
Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése során a kormány törekvése, hogy a megtett lépések a klímavédelmen túl a gazdaság szempontjából is hasznos eredményekkel járjanak - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az olasz hírek aggasztották a napokban a befektetőket, de ma a megnyugvás látszik az európai tőzsdéken. Az európai indexek mérsékelt emelkedésekkel nyitottak, az olasz index kilőtt és a BUX is 1 százalék feletti pluszban jár a déli órákban....
Mivel Magyarországon az független ingatlanközvetítő irodák többsége abban érdekelt, hogy minél hamarabb eladják a lakásokat, házakat, vagy telkeket, az eladók sokszor rosszul járnak és ár alatt értékesítik az ingatlant: a számítások...
Nem jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki újév napján megölte szintén vajdasági barátnőjét a csongrádi megyeszékhelyen.