Nyomozást indított a francia rendőrség, miután az Interpol igazgatójának felesége bejelentést tett férje, Meng Hung-vej eltűnéséről - közölték pénteken hírügynökségek rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Az úszó atomerőművek az északi és távol-keleti területeken működnek majd, és céljuk hogy energiával lássák el a távoli iparvállalatokat, a kikötőket, illetve biztosítsák a nyílt tengeren lévő olaj- és gázfúrótornyok energiaellátását.
Az idény végéig a szlovén Celje kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását a francia olimpiai, világ- és Európa-bajnok William Accambray, miután a Telekom Veszprém megegyezett az együttessel a balátlövő kölcsönadásáról.
Az MSZP gondatlanságból elkövetett emberölés miatt feljelentést tett a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála miatt és az egészségügyért felelős Kásler Miklós miniszternek a lemondását követeli - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.
5,3 literes fogyasztást ígér a Honda legújabb SUV-jának, az új CR-V hibrid variánsáról van szó, mellyel most először kerül piacra Európában a márkától hibird SUV.
Tavaly sorban a harmadik éve emelkedett a német háztartások energiafogyasztása a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint.
A szintén megbüntetett Wizz Air is vonakodik 25 millió forintos büntetése elismerésétől. A légitársaságok a nyár második felében halmoztak fel nagyobb késést és tartottak vissza információkat utasaik elől a fővárosi kormányhivatal szerint.
Tizenkét százalékkal drágultak az új lakások a második negyedévben, ebben az erős kereslet mellett szerepe lehet annak, hogy a piac megkezdte a felkészülést az áfaemelésre. A használt lakásoknál is folytatódik a drágulás, 10,3 százalékkal emelkedtek az árak - ez utóbbi ráadásul októberre 20 százalék fölé emelkedhetett a friss adatok szerint.
Március 3. óta, vagyis 217 napja őrzi veretlenségét a Ferencváros labdarúgócsapata az NB I-ben. A fantasztikus sorozat még a német Thomas Doll-lal (52) kezdődött a Diósgyőr elleni, idegenbeli 2-1-es vereség után, azóta húsz mecscsen nem kapott ki a Fradi, 12 győzelmet aratott és 8 döntetlent ért el.
A fővárosi nyomozók vádemelési javaslatot tettek azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint csaknem 450 millió forintos kárt okozott befektetési aranyat ígérve 184 sértettnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken...
A 10 éves amerikai államkötvény hozama szokatlanul nagyot emelkedett, több mint hét éves csúcsra ért. Ennek hatása egyre inkább érződik a piacokon, még az európai kötvényhozamok is felfelé haladnak, ami előrevetítheti az eurózónás, és ennek nyomán a hazai kamatok megemelésének inkább korábbi, mint későbbi megkezdését.
Leállították annak a 13. kerületi épületnek a bontását, amelynél a munkálatok közben azbesztet találtak. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az újlipótvárosi eset újra felhívja a figyelmet egy országos problémára.
Szibériai földgáz-kitermelési eszközöket vásárol az OMV a Gazpromtól, szemben az eredeti tervekkel, amelyek szerint a két társaság norvégiai és oroszországi eszközöket cserélt volna egymással - állapodott meg az osztrák és az orosz vállalat. A koncepció Norvégia tiltakozásának hatására változott.
Egy brit férfi, Koreában való tartózkodás után elhatározta, hogy úgy szeretne kinézni, mint kedvenc koreai bandájának énekese, ezért elképesztő összegeket költött a plasztikai műtétekre.
Jelentős forgalomkorlátozásra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell készülni Budapesten szombaton és vasárnap a Budapest Maraton Fesztivál miatt.
A rendszer ideológusai, akik a hatalom megszerzését és megtartását tartják a legfőbb politikai teljesítménynek, új megvilágításba helyezték a korrupciót.
A 94 éves korában elhunyt örmény származású francia sanzonénekes gyászszertartását Párizsban, az Invalidusok kertjében állami tiszteletadással tartották.
Péter utódja nemcsak nem látja az Urat, aki a hajót biztos kézzel irányítja, de úgy tűnik, nem áll szándékában felébreszteni a hajóorrban alvó Jézust sem.
A berlini hatóságok kitiltanák az öregebb dízelautókat húsz fővárosi utcából, köztük néhány fő közlekedési útvonalról is - közölte a Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati csatorna. Amennyiben a berlini bíróság...
Az egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter Mezőhegyesre autózott kora reggel. Az országgyűlési képviselő kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott állami feladatok koordinálásáért. Lázár videót is készített első munkanapjának kezdetéről, mint mondta, most veszi át
Az idei év második negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az Európai Unióban, ezzel szemben Magyarországon ennek több mint duplája, 10,4 százalékos volt az áremelkedés. Ez az eredmény az EU-s lista negyedik...