Az elmúlt években jelentősen nőtt a nők munkaerőpiaci jelenléte, a közéleti jelenlétüket tekintve azonban Magyarország "még nincs a lista élén" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Szilvásváradon, egy szakmai fórumon. Novák Katalin megjegyezte: céljuk, hogy vonzóbbá tegyék a
Régi-új darabbal áll színpadra szombat este Pikali Gerda (40) és Rékasi Károly (56) a József Attila Színházban. A két színművész Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának a próbáin szeretett egymásba még 2012-ben, így ez a színmű igazán fontos számukra – ma a felújított változat bemutatója lesz.
Nem akarja cserben hagyni a mellette kiálló kollégáit és betegeit dr. Székely László, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet kirúgott főorvosa. A szívspecialistát a munkahelyén értük utol, épp a szobájában pakolta össze a holmijait.
A fast fashiont joggal tekinthetjük a divat gyorséttermének, amely sajnos rózsaszín, cukorszagú szörnyetegként uralja a piacot, és falja fel tömegtermékeivel a világot. De a fast fashion nemcsak súlyos környezetvédelmi problémákat okoz, hanem a textiliparban is meghonosodott rabszolga-foglalkoztatást is egyre csak táplálja.
Az Európai Unió 5 millió euróval (mintegy 1,6 milliárd forint) támogatja az afrikai országok hatóságainak a globális vámszabályok bevezetése és a kereskedelem megkönnyítése érdekében végzett munkáját - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Német mérnökök korábban a technikai-technológiai megoldásai miatt szedték darabokra a Tesla Model 3-at, a UBS elemzői most költségoldalról közelítve tették ugyanezt. A kapott eredmények nagyon tanulságosak: megmutatják, hogy a Teslának...
A VERGE Vanguard Awards díjjal kitüntetett, a chipses zacskóból locsolókannát, cigarettacsikkekből köztéri padokat, tengeri szemétből samponos flakont gyártó, magyar származású Tom Szaky, a TerraCycle alapítója és ügyvezetője Budapesten ad elő, a The Universal Sea – Pure or Plastic?! konferencián.
Felzárkózás gyanánt érkezett a Renault Trafic kínálatának tetejére a Spaceclass. A prémium transzferbuszok szegmensében különálló üléseivel és asztalkájával hódítana, de talán nem is ez a legjobb benne.
A megfázással járó, jellegzetes tüneteket az orr nyálkahártyájának a gyulladása okozza. Az emberi szervezet hathatós védekező mechanizmussal igyekszik legyőzni a "betolakodó" vírust. A szervezetünk állapotától függ, hogy a nyálkahártyában megtelepedő vírus megbetegít-e vagy sem.
A tánc mindenkinek mást jelent. Szabadságot, amelyben lehet sírni, nevetni, elmélázni vagy éppen megtanulni szeretni. A táncban mindenesetre nem a tökéletesség a legfontosabb, nem az, hogy ki, milyen ritmusra hogyan emeli a kezét vagy hogyan mozgatja a csípőjét, hanem hogy aki táncol, jól érezze magát és önmaga legyen.
10-15 centis, vagy még annál is nagyobb mélyedések keserítik a pécsi autósok életét. A szerelők szerint folyamatosan érkeznek hozzájuk futómű állításra, vagy gumicserére az autósok a hibás utak miatt. A helyi utakat kezelő társaság azt válaszolta, hogy ők folyamatosan javítják a hibákat.
Vasárnap rendezik meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben az őszi nevelőszülő értekezletet, ekkor az állatok örökbefogadói ingyenesen léphetnek be az állatkertbe.
A magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, igyekeznek ott megfogni a pénzt, ahol csak tudják. Nem véletlen tehát, hogy a különféle kuponos akciók nagy népszerűségnek örvendnek. De vajon tényleg jobban járnunk anyagilag, ha kuponokkal...
A SLOGGI megnyitotta első márkaüzletét Magyarországon, ami a világon a második. A budapesti Árkád bevásárlóközpont ad helyet a 65 m2-es üzletnek, mely széles kínálattal vár mindenkit: a varrás nélküli, innovatív Zero Feel melltartóktól kezdve a letisztult és kifinomult prémium S by sloggi kollekción keresztül az idén ősszel debütáló mOve sportkolle
A szocialisták két éve leváltották az összefogás kifejezést. Az ellenzéki politikusok azóta a Fidesz leváltására az együttműködést használják. Egy szó karrierje az idézetek tükrében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a több televíziós csatornán is sugárzott Ékszer Tv című műsor értékesítési módszerei miatt, mert valószínűsíthető, hogy ezek sértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen...
Legalábbis földrajzi szempontból Magyarországon. Ha kipróbálnánk az élményt, nem kell hozzá mást tenni, csak ellátogatni egy Szeged környéki mezőre, ott van ugyanis az ország legmélyebb pontja.
A tavalyi év egyértelműen a kriptoeszközöké volt, óriási árfolyamnyereséget produkáltak. A lendület azonban az év elején kifulladt, most a kannabisz részvények lettek a piac sztárjai.
A Párbeszéd-frakcióját majdnem megszüntették Fodor Gáborék, az LMP képviselőcsoportja már elveszítette harmadát, a párt két korábbi elnöke is lelépett, a Jobbik most kezdi leszeletelni magát.
Az eredeti állapotokat szem előtt tartva, ám a korszerű funkciókhoz igazítva újult meg a Budai Vigadó - derült ki az épület pénteki sajtóbejárásán, Budapesten.
Nem tudni, megszűnik-e a magyar szinkronipar, ha a kormány a filmek feliratozását fogja propagálni. A Nemzeti Versenyképességi Tanács nyelvtudás ösztönző javaslatait már elfogadták, október végéig pedig konkrét intézkedéseket várnak. Ez viszont akár a magyar szinkronipar végét is jelentheti - a szinkronszakma képviselői ezügyben kértek védelmet a p
A beszámolókból visszafogottságuk ellenére is érezni lehet, hogy már akkor, a történések közben nemzeti gyásznappá feketült október 6. a magyarok lelkében.
Szinte lehetetlen megoldást találni arra, hogy az EU adatvédelmi irányelveit úgy ültessék át a gyakorlatba, hogy a vásárlók eddigi jogai ne csorbuljanak.
Új rektort nevezett ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Dr. Bachmann Bálint személyében. A március óta oktatási vezérigazgató-helyettesként tevékenykedő szakember rektori kinevezése új időszakot jelöl az egyetem történetében, hiszen megbízásával egyidejűleg egy teljesen új képzési formára áll át az intézmény. A MyBrand Magyarország első komp
Jelentős forgalomkorlátozásokra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani a hétvégén a fővárosban a Budapest Maraton Fesztivál miatt.
A neheze azonban eztán következik, és nemcsak a labdarúgó Európa-ligában – legközelebb három hét múlva Szalonikiben, a PAOK vendégeként –, hanem itthon is.
A '70-es években írtak egy programot, a World1-et, ami azt jósolta, hogy a jelenleg ismert civilizáció 2040-re össze fog omlani. Eddig bejöttek a program jóslatai.
A 2020-as tokiói olimpia szervezői kitartanak a nyíltvízi úszóversenyek eredetileg kijelölt helyszíne mellett, noha komoly aggályok merültek fel a vízminőséggel kapcsolatban.
Javította Észtország államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a kedvező külső fizetési helyzettel és a kivételesen alacsony államadósság-rátával indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel...
Külföldi katasztrófavédelmi csapatok haladnak át az országon a hétvégén Szerbia felé, emiatt több autópálya és autóút forgalma is lelassulhat; a rendőrség fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől. Az Országos Rendőr-főkapitányság...
A Csuklyások – BlacKkKlansman című film olyan emberről szól, aki szembeszállt az Egyesült Államokat sújtó legszörnyűbb gyűlölettel. És tette ezt olyan magától érthető, természetes módon, hogy közben a szeme sem rebbent. „Ron Stallworth egy kicsit megváltoztatta társadalmunkat – mondja Shaun Redick producer. – Volt elég vér a pucájában ahhoz, hogy t
Ha te sem tartozol azok közé az emberek közé, akik szeretik rendszeresen átrendezni a lakást, akkor biztosan te is találkoztál már hasonló problémával, amikor egy bútor túl sokáig volt egy helyen és nyomott hagyott a szőnyegen.
Javította Észtország államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a kedvező külső fizetési helyzettel és a kivételesen alacsony államadósság-rátával indokolva a lépést.