A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája mögött az immár ötszörös vb-győztes brit Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője zárt másodikként, míg a stuttgarti istálló másik autóját vezető finn Valtteri Bottas lett a harmadik a Forma-1-es Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén.
Bár a téli időszak még várat magára, lassacskán csak megérkezik, és akkor bizony egyre inkább kívánjuk majd a nehezebb ételeket és az esti bekuckózásokat. Ha azonban ez a te alakodon is gyorsan nyomot hagy, mutatunk pár trükköt, hogy idén kikerülhesd.
Megoldások, Egyensúly, Rend és Tettrekészség (MERT) néven új, jobboldali párt alakult szombaton Orosházán - közölte sajtótájékoztatón Rubi Gergely, a párt elnöke, aki bemutatta az alakuló közgyűlésről szóló jegyzőkönyvet, és azt mondta: a dokumentum rövidesen a cégbíróságra kerül, hogy bejegyezzék a szervezetet.
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Két évvel ezelőtt egy olyan, nagyszabású projekt vette kezdetét, ami fél évezredes titkokat tárhat fel, és talán örökre megváltoztatja a valaha élt legnagyobb zseniről alkotott képünket.
Oroszország destabilizáló hatása az egyik legfontosabb fenyegetés, ami Nyugat-Európa stabilitását veszélyezteti – hangzott el az M1 Világ című műsorában. Trump és az Európai Unió szerint egyre több orosz rakéta tűnik fel Európában, amelyekkel Moszkva akár az összes nyugat-európai fővárosra nyomást gyakorolhat.
Nehéz napok várnak Bróker Marcsira. A Szolnoki Törvényszék ugyanis négy egész napos tárgyalást is kitűzött erre a hónapra. Ezeken a további sértetteket fogják majd kihallgatni. Összesen 19 tanút idéztek be.
Bár az utazóközönség részéről teljesen jogos és alapvető elvárás lenne, hogy a vonatokon mosdóhasználat után kézmosási lehetőség is legyen, a téli időszakban ez nem volt adott Debrecen és Mátészalka között.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom nevet kapta az egyesület, amit Magyar György ügyvéd irodájának címére jegyeztek be. A hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának célja, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon lehetőleg minden településen egy esélyes ellenzéki induló álljon ki a fideszesekkel szemben.
Nem hiába volt optimista a csütörtöki budapesti elutazásakor Késely Ajna úszó, ugyanis az Európai Olimpiai Bizottságok voksolásán végül is második lett, ami nem kis teljesítmény.
Bár a Kalifornia nyugati részén évente tomboló erdőtüzek gyakran fenyegetik az errefelé élő hírességeket, ilyen komoly még sosem volt a veszély. Sok sztár már el is hagyta többmilliós Malibu-i villáját, sőt van olyan híresség, aki már csak az üszkös romokra tér haza.
A férfi a gyanú szerint Oroszországnak kémkedett, méghozzá busás haszon fejében. A salzburgi ügyészség szóvivője egyelőre annyit mondott. hogy a nyugalmazott salzburgi ezredest alaposan kikérdezik, vizsgálati fogságról később döntenek.
Egy tanulmány szerint az ösztradiol alacsony szintje, vagy a nemi hormonokat megkötő globulin (SHBG) magas szintje kapcsolatban áll az osteoporotikus töréssel idősebb férfiak esetében.
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 737 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 18; 22; 33; 90.Öt...
A december 9-étől életbe lépő 2018/2019-es vasúti menetrend mától elérhető és letölthető a MÁV-csoport weboldalán, valamint az utasok előre tájékozódhatnak a belföldi és a nemzetközi vonatok indulási és érkezési idejéről...
Alig tapasztalható javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az idén - ismerteti a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya jelentésében, amely a tárca honlapján olvasható.
A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 28,6 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia.