Késely Ajna úszót választották a kontinens második legjobb ifjúsági sportolójának az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlését követő gálán a spanyolországi Marbellán.
A Mitsubishi pickupja alapos frissítésen esett át, a márka jelenlegi arculatára szabták, ami a legmarkánsabb megjelenésű pickuppá tette a japán munkagépet.
Úgy tűnik, a bíróságok munkájában zavart okozott az október 15-én hatályba lépett, úgynevezett hajléktalantörvény. Legalábbis erre utal, hogy alig két hét alatt háromféle, egymástól teljesen eltérő ítélet született az életvitelszerű utcai tartózkodás miatt indított ügyekben. A Hetek cikke.
Feltételezhetően savban oldották fel a Törökország szaúd-arábiai konzulátusán októberben meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi holttestét, a maradványokat pedig vélhetően a konzul házának csatornalefolyójába dobták - tudósított szombaton a kormányközeli Sabah török napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Az európai védelemről egyeztet szombaton a francia elnöki hivatalban Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnökkel, aki az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségeire érkezett Párizsba.
Rimaszombaton Hatvani István születésének 300. évfordulójára emlékeznek Nagy Sándor Zoltán A magyar Faust című kiállításával és egész napos szakmai konferenciával.
Imrét nagyon meglepte a hirtelen jött hírnév. Bár 6 éve készült róla a felvétel, ami bejárta az internetet, most is jól emlékszik arra a napra - és az esésre is.
Bár a sörfogyasztás nem nőtt jelentősen 2017-ben Magyarországon, egyre többen választnak magasabb kategóriás vagy kézműves sört főként a nyári időszakban - a Nielsen Piackutató felmérése szerint.
Hosszú Katinka a világ idei legjobb eredményével nyert 400 méter vegyesen szombaton az úszó világkupa-sorozat tokiói, rövidpályás állomásának második napján.
A keleti parti improvizatív zene egyik legtehetségesebb titánja, Marquis Hill chicagói trombitás és Blacktet nevű zenekara dupla lemezbemutató koncertet ad az A38 hajón.
A magyar úszótehetséget választották a kontinens második legjobb ifjúsági sportolójának az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlését követő gálán, a spanyolországi Marbellán.
Mozgalmas hónapot zártak októberben a részvénypiacok, a volatilitás a hazai részvénypiacra is rányomta bélyegét, azonban a továbbra is napirenden lévő kereskedelmi háborús félelmek és az amerikai tőzsdéken látott nagy esés ellenére...
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) formálódó feltételrendszere olyan radikálisan különbözik a népszavazás idején elhangzott ígéretektől, hogy a brit kormány a demokráciából űzne csúfot, ha nem írna ki újabb referendumot - mondta szombaton Jo Johnson volt brit közlekedési államtitkár, Boris Johnson egykori külügyminiszter öccse.
Kapott belőle az Egyesült Államok, Németország és más országok is. Közben egy török lap már arról ír, hogy az újságíró maradványait egyszerűen ledobták a csatornába.
„Aljas eszközökkel vették el a rászorulóktól a gondoskodást. És mindezt miért? Azért, hogy még többet tiborczozhasson el a pénzéhes hatalom” – írja a párt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13,9 millió forintra bírságolta a Morgan Hitel és Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t adósságfék-, thm-számítási és más szabályok megsértése miatt.
Miközben a netezők többsége a magyarokat elsősorban pesszimistának, passzívnak és halogatónak tartja, 89 százalékuk szerint magyarként is lehet sikeresnek lenni. Ehhez kínál új lehetőséget a digitális világ: a netezők harmada ismer...
− Nem mindennapi szakmát választott a rúdsport területén már több érmet is szerző Pintér Kata (25), aki legutóbb a FITPARÁDÉ rendezvényen csillogtatta meg kivételes tehetségét: a fiatal lány jelenleg hegesztőnek tanul, ám a kemény munka mellett így is sikerült a legfényesebben csillogó érmet elhoznia a Pole Fitness Beauty-versenyen.
Az emelkedés köszönhető a kedvező időjárásnak, illetve annak, hogy tovább emelkedett a háztartások turisztikai szolgáltatásokra, pihenésre fordítható vagyona.
Sokan próbálnak fogyni, általában esztétikai, de sokszor egészségügyi okok miatt. Nehéz azonban kitartani, ha túl nagy erőfeszítéseket kell tenni, és változtatni kell az életmódon
Az államtitkár váltás után újabb személycserék jönnek az egészségügyi államtitkárságon. Így mind Nagy Szilárd, az általános helyettes-államtitkárnak, mind Fábián Attilának, aki a Soproni Egyetem dékáni székét váltotta áprilisban...