A történelmi „leckék” ellenére ma is meglepi az embert, például az évtized magyar kormányának szilárd társadalmi támogatottságát bámulva: az identitás elképesztő ereje. Főleg a kívülről átvett identitásé.
Feltehetően az akut munkaerőhiány miatt is jelentősen lazítottak az uniós Vidékfejlesztési Program keretében megjelent 26 pályázat foglalkoztatotti létszámbővítésre tett vállalásainál - derült ki a hivatalos kormányzati oldalon megjelent...
Gyökeresen átalakította a bolygó arcát az a négy év, amíg az éppen száz éve véget ért háború dúlt. Betegségek és ökológiai katasztrófák mellett a mai közel-keleti háborúkat is a világháborútól kaptuk örökül.
Az év első kilenc hónapjában nőtt a fogyasztás Magyarországon, ami mögött egyebek között a munkanélküliség további csökkenése áll; ha több embernek van jövedelme, többen, többet vásárolnak - közölte Csath Magdolna közgazdász vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Bulgária egy éven belül dönt arról, hogy ki legyen az ország második, belenei atomerőművének a stratégiai befektetője - nyilatkozta a bolgár állami tévécsatornának az ország energiaügyi minisztere. Temenuzska Petrova azt mondta...
A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (angol rövidítésével IPCC) nemrég közzétett jelentésére kénytelen-kelletlen felfigyelt a világ, a polgárok éppúgy, mint a politikusok, akárcsak az orvosi anekdotában, amikor azt mondja a doktor a páciensének: le kellene fogynia harminc kilót, hogy életben maradjon, és egészségesen élje meg további
Miként érdemes és miként nem érdemes kritizálni az orbánizmust? Mit tud elmondani közös ügyeinkről, a viszkető társadalmi kérdésekről a kortárs magyar színművészet? A szatíra tényleg csak ellenzéki műfaj lehet? Eszenyi Enikő Diktátorát és az Örkény Színház új darabját, a Secondhand – Szovjetűdöket néztük meg.
Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi...
Európának saját védelmet kell kiépítenie amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett - mondta Emmanuel Macron francia államfő a CNN amerikai hírtelevíziónak európai idő szerint vasárnap délután adásba kerülő interjújában. ...
Már ma 1,5 milliárd eurónyira becsülik a világ sportturizmusa által generált bevételeket, amelyek az előrejelzések szerint néhány éven belül akár 6 milliárd euróra is nőhetnek. A foci mellett elsősorban a jelentős nemzetközi versenyek a sportturizmus fő mozgatórugói, Budapestre elsősorban ezek hozhatnak pénzt.
Az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők az olajtermelés visszafogására készülnek, hogy megállítsák az energiahordozó árának utóbbi időszakban tapasztalt csökkenését - mondta Mohammed Hamad Al Rumhi ománi olajügyi...
Politikai hullák szegélyezték az elmúlt nyolc évben Orbán Viktor útját. "Hol van már Faymann, Kern, akik migránspárti álláspontot képviselnek, Martin Schulz, hol van Renzi? És most úgy látom, Merkel is ment a levesbe" - ezt mondta G. Fodor Gábor a Hír Tv-ben hétvégén. A Századvény vezetője a műsorban a liberális pozíciót végletesen leegyszerűsített
A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól.
Kristianstad – Egyre csak mélyülő gödörben van a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, amely legutóbb az eddig nyeretlen svéd Kristianstadtól (32-29) kapott ki a Bajnokok Ligájában.
A jövő héten folytatódik a ködös, napközben jellemzően napos, száraz idő. A hét elején helyenként még akár 20 fok is lehet, aztán fokozatos lehűlés várható. Vasárnap néhol napközben is csak 6 fokig melegszik az idő, s ekkor helyenként akár hózápor is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, közé
Kihúzták a Hatoslottó 45. heti nyerőszámait. 277 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 16; 20; 28; 35; 36.Ezen a héten nem volt telitalálat, a jövő héten 277 millió forintért...
Annak ellenére, hogy csak 21 négyzetméteres ez a kabin, a Robert Nichol & Sons építésziroda tervezte kuckó esetében tényleg sikerült elérni azt, hogy a tágas és lenyűgöző hatás valósággá váljon belül.
A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, mindez pedig azt jelenti, hogy már majdnem minden harmadik cég ezt az európai uniós szinten is példaértékű adózási módot választja
A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, mindez pedig azt jelenti, hogy már majdnem minden harmadik cég ezt az európai uniós szinten is példaértékű adózási módot választja - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t vasárnap.
A jövő héten folytatódik a ködös, napközben jellemzően napos, száraz idő. A hét elején helyenként még akár 20 fok is lehet, aztán fokozatos lehűlés várható. Vasárnap néhol napközben is csak 6 fokig melegszik az idő, s ekkor helyenként akár hózápor is lehet
A jövő héten folytatódik a ködös, napközben jellemzően napos, száraz idő. A hét elején helyenként még akár 20 fok is lehet, aztán fokozatos lehűlés várható. Vasárnap néhol napközben is csak 6 fokig melegszik az idő, s ekkor helyenként akár hózápor is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, közé
Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök Párizsban megvitatta, miképpen reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró múlt hónapban történt meggyilkolására - közölte vasárnap a washingtoni Fehér Ház.