A program korábbi kiírásainak eredményeképpen az utóbbi években csaknem 50 milliárd forint segítségével összesen mintegy 26 ezer új munkahelyet sikerült létrehozni Magyarországon.
A legtöbben sütéshez vesznek lisztet, Lampert Benedeknek (23) viszont „hóhoz” kell: a tehetséges fotós végre megmutatta, hogyan készíti zseniális legófotóit!
Egy új piacra lépett be az LG, ez pedig az egészségügyi monitorok fejlesztése. Malozsák Mihály, az LG Electronics Inc. IT értékesítésért felelős vezetője a
Szükséges az új fizetésképtelenségi törvény megalkotása, amely érinti többek között a csődtörvényt, a cégeljárás egyszerűsítését, a törlési eljárásokat és a végelszámolási eljárásokat is - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatvezetői fórumán, Budapesten.
Öt százalékos minimálbér-emelést javasoltak a munkáltatók a bértárgyaláson. A pénzügyminiszter szerint távol vannak az érintett felek álláspontjai, de reményei szerint év végére meg tudnak állapodni a minimálbér jövő évi összegéről.
A CNN pert indított Donald Trump amerikai elnök, és több fehér házi dolgozó ellen tudósítójuk Fehér Házból történt kitiltása miatt. A dokumentumokat a csatorna kedd reggel juttatta el a washingtoni bíróságra.
Megkezdte működését a svájci Zürichben a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat európai ügyfeleinél felfedezett rosszindulatú és gyanús állományokat elemző adatfeldolgozó központja - tájékoztatta kedden közleményben a Kaspersky Lab az MTI-t.
Az Európai Parlament kedden jóváhagyta a megújuló energiára vonatkozó kötelező, és az energiahatékonyságra vonatkozó nem kötelező célértéket, amelyeket 2030-ig kell elérnie a tagállamoknak, és amelyek kulcsszerepet játszanak az unió...
Parázs hangulatú meghallgatás zajlott az Európai Parlamentben kedden. Angela Merkel fejtette ki véleményét az Unió jövőjéről, az utána felszólaló kritikusai viszont Orbán Viktorral revolverezték a német kancellárt, és napirenden tartották a CEU-ügyet is. Guy Verhofstadt mindeközben leantiszemitázta a magyar kormányfőt. Tudósításunk a strasbourgi or
3-4% közötti infláció és ténylegesen nulla bankközi kamatok mellett a forint nem tud gyengülni. Magyarországon ilyen talán a rendszerváltás óta nem volt. Erre nem sokan fogadtak volna - írja friss elemzésében Barlai Róbert, az OTP Bank Regionális Treasury ügyvezető igazgatója. A nagy jegybankok árnyékában eddig könnyen elmanőverezett az MNB, de mos
Egy kisgyerekek által húzott, nyitott tetejű Porschéból köszöntötte a híveket egy máltai egyházközség új papja, akinek sajátos felvonulása heves ellenérzéseket váltott ki a szigetország lakóinak egy részéből.
Úgy tűnik, egyre inkább egy úgy érezhetjük magunkat, mintha egy sci-fibe csöppentünk volna: az önvezető autók és az okoskészülékek után ugyanis egy kínai hírügynökség, a Xinhua úgy döntött, virtuális hírolvasókat alkalmaz. A mesterséges intelligencia vezérelte animált híradósok a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján munkára készek - és emel
Az egészségügy teljesen át fog alakulni a digitalizáció hatására - mondta Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója a
Minden belső vita ellenére a közép-európai államok és az Egyesült Államok kapcsolata felívelő szakaszban van - vélekedett az InfoRádiónak Szemerkényi Réka, a washingtoni Európai Politikai Elemző Központ ügyvezető alelnöke.
Egyre nagyobb divatja van a kézműves kiegészítőknek. Nem maradhat ki a sorból a hátizsák sem. Az idei sláger szalmából készül mutatjuk a legjobb darabokat!
A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő...
A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász és Izrael között megállapodás született a tűzszünetről - jelentette az izraeli katonai rádió kedd este.