Az első hivatalos becslések szerint jelentősen csökkent az Európai Unióban a gabonatermés, annak ellenére, hogy összességében a gabonafélék vetésterülete mindössze 0,6 százalékkal marad el a tavalyitól.
A bajnoki címvédő Ferencváros kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután pénteki háromgólos sikerét követően szombaton hazai pályán még biztosabban nyert az Eger ellen.
Ma Magyarországon minden hajléktalannak jut hely, az ellátórendszer felkészült az idei télre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Mindenkivel előfordul, hogy a horoszkópját olvasgatva megállapítja, szinte megdöbbentően illik azon a héten az életére! Nem véletlen, hogy ennyire lenyűgözőnek tartjuk a csillagjegyek világát, hiszen körvonalazzák a karakterünket, és tanácsokkal látnak el bennünket a szerelmi életünk és a kapcsolataink terén.
Versmondás, színházi előadások, koncertek, filmvetítés és étteremszínház is várja az érdeklődőket az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválon november 22. és 25. között Vácon.
Diana hercegnő házasságának bizonyos részeivel biztosan te is képben vagy, de azt talán még te sem tudtad, mit gondolt, amikor először találkozott Károly herceggel.
Egyre többen kérnek elektronikus közjegyzői okiratot Magyarországon, az ügyfelek kérésére az elmúlt évben már ilyen módon adták ki az okiratok hiteles kiadmányainak mintegy 10 százalékát.
Érkezik az új Range Rover Evoque, a bemutatásának rituáléjából pedig úgy tűnik, hagyományt csinál a márka. Valódi méretben állították ki London utcáin.
Elsőként Alexander Zverev jutott be a döntőbe a férfi teniszezők 8,5 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású londoni szezonzáró ATP-világbajnokságán, miután a szombati első elődöntőben 7:5, 7:6 (7-5) arányban legyőzte a volt világelső Roger Federert.
„Nem kell magyarázni a világnak, ki volt Bartók Béla” – mondja büszkén Fekete Gyula, a Zeneakadémia tanszékvezetője. A Bartók Világverseny keretein belül több mint 200 Bartók ihlette zenemű érkezett be magyar és nemzetközi nemzetközi zeneszerzőktől, ebből pedig hat művet elő is adnak november 25-én a Zeneakadémián.
Heves tűz ütött ki egy nagykörúti házban szombat délután: a tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. A DK irodái teljesen megsemmisültek, az anyagi kár jelentős.
A hivatalos nyelvet szabályozó nyelvstratégiára van szükség – mondta az InfoRádiónak a Magyar Nyelv Napja alkalmából nyilatkozó nyelvész. Balázs Géza szerint egyszerűsíteni kellene a bürokratikus nyelvezetet.
Míg a kutyák kinézetükben szoktak hasonlítani a gazdáikra, addig a macskák inkább személyiségükben, viselkedésükben hasonlítanak egy felmérés szerint. Hogy a macska-e az, aki átveszi a gazda tulajdonságait, vagy az emberek választanak automatikusan hozzájuk hasonló macskát, az még nem derült ki.
Matematikailag még nem juthatott ki a női kosárlabda-válogatott a jövő nyári Európa-bajnokságra, de egy nagyon nagy különbségű tiranai győzelemmel jelentős lépést tehetett felé.
Kihúzták az Ötöslottó 46. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetíti a Pénzcentrum. 850 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 64; 73; 78; 84.Ezen...
A magyar női kosárlabda-válogatott hatalmas különbséggel, 139-27-re nyert Albániában szombaton az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a kijutás felé.
Mégsem indul a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségi posztjáért a párt január 19-re összehívott rendkívüli kongresszusán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője, a CSU alelnöke.
Taktikailag mást, hozzáállásban viszont az észtek elleni találkozóhoz hasonlót vár Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatottól vasárnap a finnek ellen, a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.
A Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában. A magyar csapat egy héttel ezelőtt meglepetésre három góllal kikapott a svéd bajnok otthonában.
Gasztronómiai fesztivál lesz november utolsó hétvégéjén Balatonfüreden. A kétnapos rendezvényre az étel és italkínálat mellett zenei programok várják az érdeklődőket - tájékoztatta kedden az MTI-t a program szervezője.