Az amerikai kormány nem vette fontolóra az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását Törökországnak - jelentette ki szombaton Donald Trump amerikai elnök, cáfolva az amerikai sajtóban megjelent értesüléseket.
Korábban két meg nem nevezett kormányzati forrás azt állította, az amerikai kormányzat felkérte az illetékes hatóságokat, vizsgálják meg Fethullah Gülen törökországi kiutasításának jogi lehetőségeit.
A Bors helyszíni tudosítójának beszámolója szerint hat tűzoltó-, rengeteg rendőr- és mentőautó várakozott még délután négy órakor is a fővárosi Szondi utca és a Teréz körút kereszteződésében, noha addigra megfékezték a lángok tovaterjedését a tetőszerkezeten. Az autók között csődület, sokan csak kíváncsiskodtak és bámészkodtak, de többen kétségbee
Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az Európai Bizottság elnökéhez a "migránskártyákkal" kapcsolatban - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Elhunyt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette Princz Gábor családja az ATV-t. Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.
Jelenleg mintegy négyszáz négyzetméteren ég a Teréz körúti épület tetőszerkezete, a fővárosi tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre. Szombaton délután kigyulladt egy ház teteje a budapesti Szondi utca és a Teréz...
A Bournemouthban élő 42 éves Emma Paul az életét köszönheti aprócska tévedésének. Volt barátja, Philip Evans ugyanis elhatározta, hogy végez magával és a nővel is, ám ez nem jött neki össze. Az 55 éves férfi úgy tervezte, hogy magukra gyújtja a házat, miután mindent körbelocsolt egy gyúlékony anyaggal. Ám a nő néhány perccel azelőtt hagyta el ot
Az amerikai kormány nem vette fontolóra az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását Törökországnak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, cáfolva az amerikai sajtóban megjelent értesüléseket.
Deutsch kijelentette, hogy tizenkét sürgősségi kérdéssel keresik meg Jean-Claude Junckert, így a brüsszeli szabályok szerint három hét alatt választ kaphatnak a polgárok a szerte Európában döbbenetet, felháborodást kiváltó ügyben.
A Pető Intézet művészeti tehetséggondozási programjának támogatására rendez hangversenyt a Rost Andrea Művészeti Alapítvány december 19-én a Pesti Vigadóban.
A Ferencváros 35-27-re kikapott a norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában. A magyar csapat a D csoport harmadik helyén végzett, és csupán két pontot visz magával.
Hihetetlen körülmények között vesztette életét egy férfi Szlovákiában. Az áldozatot saját barátnője ütötte el, miközben a férfi vezetni tanította a nőt – írja a Paraméter. Az eset még csütörtökön történt Zsolna külterületén. A 29 éves Miroslav 26 éve barátnőjét, Kristínát tanítgatta, amikor egy váratlan pillanatban a férfi kiszállt az autóból, a l
A 800 ezer lakost meghaladó népességű európai városok közül Bukarestben töltik a legtöbb időt - évente átlagosan 218 órát - közlekedési dugóban az autósok, világviszonylatban pedig a román főváros a harmadik helyen áll a menetidő...
Az atópiás dermatitiszben és az ekcémában a legrosszabb a bőr rendkívül erős viszketése. A vakarás csak ingerli a bőrt és még jobban fokozza a viszketést.
Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az Európai Bizottság elnökéhez a "migránskártyákkal" kapcsolatban - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.